Alig száz nap múlva tartják Európában az európai parlamenti választásokat. Szlovákiában május 25-én járulhatnak az urnákhoz a választópolgárok. Erről, s hangsúlyosan a felvidéki magyar közösség képviseletéről volt szó a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorának 2019. február 17-i adásában, melynek vendége Duray Miklós felvidéki politikus, közíró volt.
Az európai parlamenti választásokon való részvétel sohasem tartozott a szlovák választópolgárok legkedvesebb elfoglaltságai közé, rendre a legalacsonyabb részvételi arányokat sikerült produkálnia az országnak. Sorrendben ez lesz a negyedik EP-választás az ország történetében.
Korábban mindig két, a legutóbbi ciklusban azonban már csak egy képviselője volt a Magyar Közösség Pártjának, Csáky Pál személyében. Duray Miklós szerint a magyar választók a politikai megosztottságot büntetik azzal, hogy nem mennek el szavazni. Persze az Európai Unió és azon belül az Európai Parlament a választópolgártól olyan távol eső intézmény, hogy nem igazán érzi annak fontosságát.
„Az az érzésem, hogy ebben az évben kissé más lesz a helyzet, egyrészt a migrációs válságból adódóan, másrészt azért is, mert nagyon sok jogos bírálat éri az európai testületeket, s ezért mintha növekedne az odafigyelés a választópolgár részéről.” Ezzel együtt azonban komoly mozgósításra van szükség Duray Miklós szerint, hiszen a legutóbbi EP-választás Szlovákiában a magyarok számára nem igazán sikerült jól…
A legfontosabb ösztönzőnek azt tartja, hogy az EP-be megválasztott magyar képviselők nemcsak a saját pártjukat, közösségüket képviselik, hanem az egész magyar nemzetet.
Az EP-választásokban valamennyi nemzetrész érintett – a Felvidék és Erdély közvetlenül is, illetve a Fidesz jóvoltából, annak listáján a kárpátaljaiaknak és a délvidékieknek is van képviseletük az Európai Parlamentben. A lényeg azonban az, hogy a magyar képviselők az egész nemzet ügyét tudják képviselni Brüsszelben. Ehhez azonban – teszi hozzá Duray Miklós – olyan pártok jelöltjeire van szükség, akik egyértelműen leteszik voksukat a nemzet mellett…
Forrás: Felvidék.ma