Érezzük, minden nap megtapasztaljuk, energiákkal töltődik fel körülöttünk a természet.
Ébred az új élet, s ebbe a folyamatba szervesen illeszkedik be húsvét tanulsága is.
Akár a bibliai történetben, a világtörténelem egyik legdrámaibb eseménysorában.
Tizenketten a Mesterrel vacsorára gyűltek össze. Magabiztos, jókedvű társaság. Hogyisne, hiszen alig pár nappal előtte vonultak be diadalmasan Jeruzsálembe! Az ünnepekre összegyűlt tömeg királynak kijáró pompával fogadta a vezetőjüket!
Egyikük sem gondolta, hogy ez a vacsora az utolsó lesz.
Ott van a képben, központi helyen a főhős, Jézus. Sokan megszállottnak, önmagát mindenképpen feláldozni akarónak szeretnék láttatni. Ám nézzük csak meg, mennyire visszafogott, milyen mélyen fegyelmezett. Nem provokál, nem vitázik. Csendesen, de határozottan mondja el véleményét Pilátus előtt. A nép előtt, a főtanács előtt is szerény, de egyértelmű. Megfordult, hogyne fordult volna meg az ő fejében is a lehetőség sorsának fel nem vállalására, a könnyebbik út választására. Kazantzakisz, a híres görög író az Akinek meg kell halnia című regényében kísérletet is tesz rá, hogy Jézust levegye a keresztről, és a rómaiakkal s a zsidó főtanáccsal kiegyező átlagpolgárként éltesse vele tovább életét. A kísérlet persze zsákutcába jut, hiszen a rendkívüli lényt nem lehet tucatsors vállalására szorítani. Néhány kitérő után Kazantzakisz Krisztusa újból a keresztfán találja magát. Üzenet mindannyiunk számára: sorsunkat fel kell vállalnunk. „Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem!” (Jn. 12, 27.)
Ott van a képben Pilátus is, a reálpolitikus. Tudja, hogy az elébe vezetett Jézus ártatlan, ám nem akar miatta szembeszállni a főpapokkal. Azt hiszi, ha elvonul, ha mossa kezeit, ha azt mondja: csináljátok ezt az egészet nélkülem, akkor leteheti válláról a terhet. A valóság ennek épp a fordítottja: épp ezzel a magatartásával adja halálra az ártatlant.
Ott vannak a zsidó főpapok is. „Hogy merészel ez a fiatalember ellentmondani nekünk? Milyen jogon merészel mást hirdetni, mint a mi igazságunkat?” – kérdezik, s nem haboznak a halálba küldeni őt.
Ott van Júdás is, az áruló. Ő a pénztárnok, az egyik legképzettebb tanítvány. Mai szóhasználattal élve ő a közgazdász, a vállalkozó. S ő csalódik a legnagyobbat mesterében. Mást: világi megoldást, politikai lépéseket akart, s távolról sem azt kapta.
Nem fenyegetőzik, kemény alkat. Azonnal lép: csókkal árulja el azt, akit még pár órával azelőtt is mesterének tartott. Azt hiszi, ezzel a lépésével talán helyre tudja billenteni a szerinte félrecsúszott történetet. Naivitása határtalan, csak akkor döbben meg, mikor az események messze túlnőnek azon, amit ő elképzelt. Jézus halálát nem kívánta, ettől kétségbe esik.
És persze ott vagyunk a képben mindannyian, ott a Feszítsd meg!-et kiáltó nép. A tömegpszichózis jelenségét pedig megint csak egy zseniális író, Karinthy Frigyes fogalmazta meg a legteljesebben egyik legszebb novellájában, a Barabbás címűben. Egyenként mindenki úgy érzi, Jézust kellene szabadon bocsátatnia, de tömegként halálra adják őt.
Nagycsütörtök – az árulás, a vereség vagy a megfutamodás napja. Nagypéntek az áldozaté. Nagyszombat a döbbent várakozásé.
S ha itt megállt volna a történet, ugyanolyan reménytelen lenne az életünk, mint annak előtte volt. Értelmet mindennek a húsvét ad.
Mert erről szól az emberiség történelme is: hosszú távon nem győzhet az erőszak, a hazugság, az erkölcstelenség. Nem győzedelmeskedhet a kishitűség.
A Teremtő megtette a magáét. Most már rajtunk, mindannyiunkon a sor. Folytatni a Művet, a körülöttünk lévő világ továbbteremtését.
Csáky Pál