Szerencsére a cím nem a párizsi Notre Dame katedrálison pusztító tűzre utal, hanem az Omega együttes új, Tűzvihar elnevezésű koncertturnéjára, amelynek két felvidéki állomása is lesz. Kóbor János, az Omega együttes frontembere ma Somorján tartott sajtótájékoztatót, a helyszínen jártunk.

A somorjai sajtótájékoztató (Fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma)

A felvidéki koncerteket a dunaszerdahelyi Eló Koncert szervezi, a rendezőiroda részéről Török Adrienn és Elemér vettek részt a sajtótájékoztatón, továbbá Orosz Csaba polgármester is, aki védnökséget vállalt a somorjai koncert felett. Somorján május 17-én a Pomléban, Kecsőn pedig június 28-án lép fel az Omega. A polgármester örömét fejezte ki, hogy a magyar rocklegenda Somorján koncertezik, a zenekar 57 éve alatt először. Úgy gondolja, a pomléi erdőpark festői szépsége ideális helyszíne lesz az Omega-koncertnek. „A jó időt garantálom, mert aznap van a születésnapom is” – mondta Kóbor János. Elmondta, jól ismerik a Felvidéket, itt voltak első, a Magyarország államhatárain túl megtartott  koncertjek is, és azóta is sok felvidéki koncertjük. „És Gútán született az Omega egykori szövegírója, Adamis Anna is” – emlékeztetett erre a tényre is Kóbor János.

Komor része is volt a sajtótájékoztatónak, szóba került a Notre Dame is. Kóbor János megdöbbenésének és szomorúságának adott hangot a párizsi tűzvész okán. Emlékeztetett arra, hogy az Omega egyébként is nagyon kötődik a templomokhoz, számos koncertet adtak bennük. „Borzalom, ami tegnap történt” – mondta. Az Omegát ért csapások közül Laux József és Somló Tamás egykori zenekar-tagok halálát említette. „Csapkod a villám körülöttünk” – tette hozzá.

Az Omega már hosszabb ideje folyamatosan dolgozik a Testamentum anyagon, de amíg nem érzik tökéletesnek, addig csiszolják azt. Most a Tűzviharral koncerteznek, ennek már voltak sportcsarnokbeli előadásai, amelyek nagyon jól összerázták a csapatot. Kóbor hangsúlyozta, az Omega igazi ereje a csapatban van, ahogy a legjobb futballklubokéban is.

Mint ismeretes, a mai Omegában a régi tagok közül Kóbor János (ének) mellett ott van Benkő László (billentyűs hangszerek), Debreczeni Ferenc (dob), Molnár György (gitár) is, melléjük sorolható ma már Szekeres Tamás (gitár) is. A mai Omega-tagok között van még Szöllőssy Katalin (basszusgitár), Földi Albert (billentyűs hangszerek), Csordás Levente és Minya Vivien (vokál).

Omega / Somorja / Hosszú haj / Foci (Videórészlet a sajtótájékoztatóból/Oriskó Norbert):

Somorjára milyen koncerttel jöttök? – kérdeztük Kóbor Jánost

A Tűzvihar-turné állomása Somorja és Kecső. Ebben a turnéban szintén a legjobb Omega-dalokból válogattunk, viszont a korábbi évekhez képest mozgalmasabb, lendületesebb, progresszívebb Omegát láthat a közönség. Természetesen a kimaradhatatlan dalokkal együtt – köztük természetesen a Gyöngyhajú lánnyal.

1962-ben alakult a zenekar, az 57 év alatt hány koncertet adtatok?

Nem számolom. A csúcskorszakban, azaz a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas években 100–120 koncertünk is volt évente, most ennek a fele vagy harmada. Ha százas átlaggal számolok, hatezer körül lehet a koncertjeink száma.

Egy életre szól – mondja az egyik ismert Omega-dal. Ez vonatkozik a hajadra is?

Igen, de ennek semmi köze a rockzenéhez. Gyermekkoromban nekem nagyon tetszettek a kosztümös kalandfilmek, a szabadságért, az igazságért küzdöttek, és általában hosszú hajúak voltak. Laux Józseffel már az iskolában megegyeztünk, hogy megpróbáljuk.

Stadionokban is koncerteztek?

Jut eszembe, hogy az új DAC-stadionban még nem is játszottunk. November 25-én átadják az új Puskás Ferenc Stadiont, amelyet úgy tudom, az évszázad mérkőzésére emlékezve egy magyar–angol meccsel szeretnének megnyitni. Európai bajnoki meccsek is lesznek ott, de jövő júliustól már koncerteknek is helyt adhat. Bízom benne, hogy összejön az ötödik „népstadionbeli” koncertünk. De ez a jövő zenéje, most Somorjára koncentrálunk.

Forrás: Oriskó Norbert, Felvidék.ma