Vértanúinkra emlékezünk. Az alábbiakban Mihályi Molnár László felvidéki (Szepsi) tanár és író Miskolcon, a Batthyány-emléktáblánál elhangzott beszéde olvasható:
**
Amikor nemzetünk elleni kisemmizés, lejáratás és módszeres megfélemlítő hadjárat folyik, akkor mi e gonoszságra azzal válaszolunk, hogy emlékezünk és építkezünk. Ahogy az építő megőrzi a szilárd és tartós köveket, úgy őrizzük emlékeinket és népünk történelmi emlékezetét. Jogtiprások, nyelvtörvények, zászlótörvények, himnusztörvények fogalmazódnak, ahogyan az elmúlt száz évben folyamatosan, mert akit nem illet a csalással elorzott holmi, annak égeti a markát, tarisznyáját és emlékezetét. Sem a magyargyalázások, sem az jogtipró eljárások, sem a rágalmazó propaganda nem változtathatja meg a tényeket! Legfeljebb a részlehajló sajtót vagy történetírást. Ez történt 1945 után, ez történt 100 éve Trianonban, és 170 éve Aradon is a magyar önbecsülés gerincét akarták összeroppantani a hatalom bitorlói és a felbérelt hóhérok. Az, hogy most itt lehetünk, hogy mindezt szabadon elmondhatjuk, azt jelzi, hogy „megfogyva bár, de törve nem él nemzet e hazán.” Minden gonosz szándék megtört azon, amit úgy nevezhetnénk: a magyar nemzet titka.
Bár a Szent Korona Országának önállóságát és függetlenségét 500 éve felszámolta a török hódítás és a Habsburgok kapzsi fennhatóság, amelyek csak kifosztandó gyarmataként ragaszkodtak hozzá. Ám népünk bölcsei mindig tudták, hogy ez igazságtalan, ezért mindig akadtak elszánt és bátor elöljárók, akik helyre akarták tolni a kisiklatott történelmet. Ezt az áhított szabadságot kereste bő 300 éve Rákóczi Ferenc is. Isten segítségét kérte, ezt tűzve zászlajára is: Cum De pro Patria et libertate. Az Istennel a Hazáért és szabadságért! Hiába nevezték magukat kereszténynek a bécsi trónbitorlók, mert ezt a jelzőt nem viselheti az, aki más országokat leigáz, és népeket tart rabságban. És aki megtagadja népét, nemzetét, családját, főleg a szorongattatásban, az Jézust is elveti.
Ezt tudatosították 1848-48 hősei és mártírjai is, bár nem akartak azokká válni. Tették a dolgukat, emberi kötelességüket hűséggel e néphez. Köztük azok is, akik nem is itt születtek, magyarul sem tudtak, de szívükbe zárták e nép imába foglalt tiszta szabadságvágyát. Nem lehetett kitérni előle. Mert azt is látták, hogy Magyarországon nem egy alkalmi elégedetlenségből fakadó lázadás zajlik, mint Európa többi országában, hanem egy több évtizedes reformkori érlelődés betetőzése, egy felkészült réteg által vezetett vértelen forradalmi változás. Nem került volna erre sor, ha Mária Terézia magyarokat átnevelő programja sikeresen megvalósul, és a magyar nemesség, a vezető réteg teljesen behódol és beolvad, és császárhű lojális németként adják át a terepet, Magyarországot a hatalom elképzeléseinek. Éppen ezek a lélekromboló tervek ébresztették fel a magyar önismeret és önbecsülés igényét mindazokban, akiknek a pénznél, rangnál és hatalomnál előbbrevaló volt a becsület és tiszta lelkiismeret.
És éppen Zemplén volt az egyik gócpontja ennek a rebelliónak. Akkor is, amikor Bécs megorrolt, hogy magyarul küldték fel a megyegyűlés határozatait, azt válaszolták: ha a felséges császár meg akarja tudni, hogy mi történik Zemplénben, akkor jöjjön el személyesen vagy tanuljon meg magyarul. De rebellió volt Bessenyeinek az a röpirata is, amelyben a magyar nyelv megőrzésére, fejlesztésére, fel nem adására bíztat, mert „minden nemzet a maga nyelvén lesz tudós, másén sohasem”. (Mily furcsa, hogy ilyen kijelentések még ma is felháborodást keltenek a hatalom szemében az igazságtalanul elrabolt és megszáll magyar területeken. Lelkük rajta, de akkor legalább ne neveznék magukat demokratáknak!)
És itt volt, innen indult Kazinczy, Fáy András, Andrássy Gyula, Lónyai Gábor és persze Kossuth Lajos is.
Bár Magyarország, főleg a török megszállás miatt, még nem érhette utol gazdaságilag a fejlettebb nyugati részeket, de gondolatiságban, a szabadság és függetlenség terén előbbre járt. Volt, aki fontolva akart haladni, apró lépésekben, mint Fáy, Széchenyi és Deák, mások viszont radikálisabb követeléseket fogalmaztak meg. Nem egymás ellenében, mert ma már látjuk, hogy egymást segítették. A reformkövetelések fokozatos teljesedése közben felnőtt egy új nemzedék is, melynek már új jövőképet kínálnak. Létrejön a Magyar Tudományos Akadémia, hivatalos lesz a magyar nyelv, megalapozódik a magyar pénzrendszer (amely nagyobb bűn volt, mint a Habsburgok trónfosztása), önálló takarékpénztár, fejlődik a közlekedés, a vasúthálózat és a hajózás, előtérbe kerül a közteherviselés és a jobbágyfelszabadítás gondolata, s közben lesz Nemzeti Színház, Kisfaludi Társaság, Védegylet, magyar újságok és könyvkiadás, megszületik a Himnusz, a Szózat, és ebben a légkörben nő fel Arany, Petőfi, Jókai és Madách is. Széchenyi jól gondolta, Fáy jól szervezte és tudta, hogy a feladathoz fel kell nőni, s az elképzelések elfogadásához elő kell készíteni a terepet. Nem elég csak megfordítani a kocsi rúdját jó irányba, de jó lovakat is kell eléje fognunk, és jó árut kell rá felpakolnunk! Vagyis a gazdasági átalakítás mellett, vagy még előtte, a nemzet lelkét kell meggyógyítani, felkészíteni, önbecsülését helyreállítani, megedzeni, mert az értékeket nem elég megszerezni, de csak tiszta erkölcsiséggel lehet megtartani. Csodálatos korszak volt ez a magyar nemzet életében.
Ahogyan Vörösmarty írta:
„…tiszta volt az ég.
Zöld ág virított a föld ormain.
Munkában élt az ember mint a hangya:
Küzdött a kéz, a szellem működött,
Lángolt a gondos ész, a szív remélt,
S a béke izzadt homlokát törölvén
Meghozni készült a legszebb jutalmat,
Az emberüdvöt, melyért fáradott.
Ünnepre fordúlt a természet, ami
Szép és jeles volt benne, megjelent.
Öröm – s reménytől reszketett a lég,
Megszülni vágyván a szent szózatot,
Mely által a világot mint egy új, egy
Dicsőbb teremtés hangján üdvözölje.”
Jött 1848, és az európai forrongó légkör Magyarországot is magával sodorta. Nem lehetett kitérni előle. De míg tőlünk nyugatabbra az elégedetlenség miatti lázadásokban a köznép és a csőcselék a nemesség életére tört, addig Magyarországon egy felkészült, művelt fiatal nemesi réteg készült a változtatásokra és önmaga előjogainak feladására is: választójoggal, jobbágyfelszabadítással, közteherviseléssel, de elsősorban a Bécstől való függetlenséggel, az önálló MAGYARORSZÁG megteremtésével.
Az európai lázadásokat gyorsan leverték, de a vértelen magyar forradalom 1848 március 15-dike után választásokat, országgyűlést, törvényeket, felelős magyar kormányt, magyar pénzrendszert eredményezett. Bécs ezért minden erejét bevetette, s a Szent Szövetség egyezsége alapján az orosz cár kétszázezres hadseregét is megkapta a magyar függetlenség eltiprására (amikor a magyar honvédség még a százezret sem érte el). Ekkor kezdődött a fegyveres szabadságharc. A túlerő ellenére így is 1849 augusztusáig elhúzódott. Európai népei csodálattal figyelték e kis nép kitartását és helytállását…
…majd Világosnál a honvédek letették a fegyvert, bár Komárom még októberig ellenállt. Haynau megtorlást, megfélemlítést, vérbosszút akart, amihez megkapta a császár hozzájárulását. S amit korábban nem tettek meg Napóleonnal, a szabadkőműves császárral sem, aki csak saját katonáiból fél milliót hagyott elveszni az idegen országok elleni hódító háborúban, és ezért csupán száműzték Elbára majd Szent Ilona szigetére, de a hazájukat idegen agresszió ellen védelmező magyar tábornokokra és vezetőkre kötél várt.
Jellegzetes európai kettős mérce! Ugye ismerős!
Nem csak az aradi 13, hanem Pesten az első felelős magyar miniszterelnök Batthyány Lajos is hóhér kezén végezte. És még sok ezer név szerepelt a listán, hogy megrettentsék a szabadság híveit, megtörjék a szabadságvágyat, megalázzák a nemzet méltóságát. Halálba küldték Kazinczy fiát is. És ez a sors várt október 10-én Jeszenák Jánosra is, akinek 100 év múlva a dédunokáját, a felvidéki mártír Esterházy Jánost először szovjet lágerekbe hurcoltattak, majd a népirtással bátran megvádolható Benes óhaja szerint a felvidéki őshonos magyar nemzetrész megfélemlítésére távollétében hamis vádak alapján halálra ítéltek, és hazahozattak a szovjet pokolból, hogy még hatásosabb legyen ez a lelki terror és elnyomás, és felgyorsuljon a behódolás és beolvasztás a nagy bolsevik szláv tengerbe. Csak nemzetközi közbenjárásra változtatták életfogytiglanra, de megtöretett teste a börtönben erejét vesztette.
Máig nem rehabilitálták…. de boldoggá avatási eljárása az egyházi és lengyel valamint magyar állami közreműködéssel megkezdődött. A szlovák törvényhozás viszont továbbra is védelmezi a magyarellenes megtorló bűncselekményeket, amelyek között tömeggyilkosságok is szerepelnek. Így köszön vissza Haynau rémuralma a XX. és már a XXI. században is.
Micsoda kegyetlen párhuzamok! S e kettős mérce máig tovább él!
Lelkük rajta!
Ha nekünk nincs szégyellnivalónk, akkor mi bátran léphetünk a történelem és Isten ítélőszéke elé, ahogyan a szabadságharc mártírjai 170 éve. Damjanich is azt mondta gyóntatópapjának, hogy „ne sírjon tisztelendő úr, hiszen Jézust is az igazságért végezték ki.”
E nap üzenete egyértelmű:
A tábornokok utolsó tettei, levelei, mondatai a megszálló hódítók fölé emelik őket, nem törtek meg, emelt fővel néztek szembe a zsarnokság kiszolgálóival. Erkölcsi nagyságuk által ez a történelmi megpróbáltatás, ami nemzetünket érte, nem tiport el, hanem felemelt és megerősített. Útmutatás, példát és példaképeket adott:
Mert az a nép, amelyért fiai képesek életüket áldozni, az nem vész el, az megmarad! Ez legyen az utánunk jövők lelki vezérfonala is!
„Isten, áldd meg a magyart!”
Mihályi Molnár László
