Csáky Pál, az MKP volt elnöke és EP-képviselője volt szlovák rádió magyar adásának vendége, akit az általam kevésbé kedvelt Finta Márk faggatott, nem is olyan rosszul. Ezt az információt két dolog miatt osztom meg a Kedves Olvasóval. Az első az, hogy hallgassák vissza a beszélgetést. A második, hogy Pali bá´több olyan dolgot is kihangsúlyozott ebben a beszélgetésben a felvidéki magyar politikai képviselet lehetséges jövőjével kapcsolatban, mellyel egyet tudok érteni. De kezdjük az elején.
Ugye azt mindenki tudja, hogy a Moszttal való tárgyalásoknak nem lett eredménye, Bugárék elutasították, hogy az MKP ragaszkodott az 50-50 százalékos részvételhez a közös listán, annak ellenére, hogy pont az MKP kérhetett volna 70:30-as arányt, hiszen az utolsó hivatalos felmérésen, az EP-választásokon a Moszt neve mellett 2,59 %, az MKP pedig 4,9 százalékpontnyi szavazat állt. Ráadásul az MKP akkor sem állt fel a tárgyalóasztaltól, amikor ezt a méltatlan ajánlatot megkapta, de akkor sem, amikor az ún. Kočner-botrány kirobbant, hiszen a párt nem újabb vitába akart bocsátkozni, hanem a megoldásokat kereste. Szerintem ez hiba volt, de Őry Péter elmondása szerint az MKP tárgyalódelegációja végig abban bízott, hogy a közösség érdeke a megegyezést, összefogást kívánja.
Személy szerint talán tudtam volna egy olyan MKP-Moszt listára szavazni, melyen nincs ott Bugár, s ahol az MKP a felvidéki magyarok fontos témáit – mint a megyék újrarendezése: egy Duna-menti megye kialakítása, a magyar regionális nyelvvé tétele, kétnyelvűség, egy különleges jogállású területi önkormányzat létrehozása, stb. – nyíltan felvállalta volna. Mindegy, nem így lett, szerencsére.
Az MKP az elején egy választási párt létrehozását javasolta, de azt a mosztosok elutasították. A tárgyalások zátonyra futása után megjelent az Összefogás nevű alakulat, Orosz Örs és Mózes Szabolcs vezetésével, akik elvileg az elején óhajtott választási párt bejegyzését javasolják. Csak ugye az idő kevés, ráadásul az ötlet nem minden MKP-snak tetszik, a összefogásosok a tervüket senkivel sem konzultálták, s most a aláírásgyűjtésnél viszont jól jönnének az MKP struktúrái.
November 22-ig kellene leadni a választásokon induló pártok jelöltlistáit. Addig még be kellene jegyeztetni az új pártot, amiben ha valami kivetnivalót talál a belügyminisztérium, akkor visszadobhatják. Ha ez nem sikerült, akkor az MKP-nak kell megnyitni a listáját, akár a Moszt döntését kritizáló hidasok, Nagy József, Balódi László, Pfundner Edit, stb. számára, s itt kell, hogy megvalósuljon egy közös magyar lista. Akár a pártot átnevezve.
De – s most Gubík Laci egyik facebookos bejegyzését segítségül hívva vázolok fel pár pontot arról, hogy egy önálló magyar listának a milyen feltételek együttes teljesülése mellett lenne esélye bejutni a pozsonyi törvényhozásba.
- Előszöris azt kell remélnünk, hogy a felvidéki magyarok száma az elmúlt 10 évben nem csökkent nagyobb ütemben, mint az utolsó 2 népszámlálás közötti időszakban.
- Bízni kell abban, hogy az országos választókedv nem lesz sokkal magasabb 60%-nál, és hogy magyarok választókedve meghaladja a szlovákokét – kérdés, hogy elég-e ehhez egy közös lista?
- Az is kell a sikerhez, hogy a magyar választók kevesebb, mint 10%-a adja le voksát szlovák pártokra vagy azok magyar jelelöltjeire.
- Bugár és Ravasz Most-Hídja nem kaphat többet 60 ezer magyar szavazatnál.
Namármost, ha ezek a feltételek teljesülnek, és mi hozzuk a többi szavazatot, akkor bejuthatunk. Máshogy nem. Ez annyit jelent, hogy a reálisan megszerezhető szavazatok kb. 90%-át hozni kell. Ez pedig egy ilyen szétzilált és hitehagyott közösség számára szinte lehetetlen feladat, bár mivel én az utolsókig képes vagyok küzdeni, szerintem nem lehetetlen. De ahhoz jobbnak kell lenni a 2016-is összefogásnál. Ehhez – ahogy Laci írja – „fajsúlyos és tényleges társadalmi támogatottsággal bíró új szereplők tömeges leigazolása kell“ de még így is kell a magyarok Istenének a segítsége, hogy sikerüljön.
Megtehetjük azt is, hogy tudomásul vesszük: ez a választás most nem az eredményről, hanem a jövő megalapozásáról, és arról fog szólni, hogy ki kezdhet majd márciusban a romokból várat építeni.
S itt van még egy harmadik lehetőség, hogy az MKP-hoz egy reálpolitikai döntést, és egy ellenzéki szlovák szövetségben a párt logóját, arculatát és saját – kibővített – sarkalatos programpontjait megőrizve beküld egy magyar csapatot a parlamentbe. Az biztos, hogy ez a megoldás sem tetszene mindenkinek, az is biztos, hogy ez egy mentőakció lenne, ahogyan az is, hogy ha ez sikerülne, akkor a pártot és a bejutó képviselőket a nulláról a csúcsra repíthetné, és lehetőséget kínálhat arra, hogy 2020-tól ne letargikusan, hanem győzedelmesen kezdődjön az újraépítkezés.
De ez az opció is csak akkor elfogadható számomra, ha a bejutó képviselők a parlamentben a felvidéki magyarság felemelkedésén fognak dolgozni. Sajnos személy szerint látok arra esélyt, hogy olyan emberek kerülnének előkelő helyekre, akik nem ezért akarnak a parlamentbe jutni. De arra is, hogy olyanok, akik igen.
Messze még a vége, én örökké optimista vagyok, szóval, ahogy egy régi szögedi közmondás mondja:
“Ha mindönki töszi, amit tönni köll, mindön úgy lössz, ahogyan lönnie köll!”
Lögyön úgy!
Méry János
(Megjelent a Csallóköz hetilapban)