Múlt vasárnap délután Budapest felé vettem az irányt: a Magyarország – Azerbajdzsán meccsen szurkoltam, s kaptam majdnem infarktust az utolsó percekben bekapott, majd érvénytelenített azeri gól után. S bár igaz, hogy most csak bírói tévedés miatt szereztünk három pontot, de a szlovákok ellen pont emiatt vesztettünk kettőt. Szóval a Jóisten igazságot szolgáltatott.

Bizony, majdnem egy éve nem töltöttem hosszabb időt Pesten, s ez már nagyon hiányzott. Ráadásul a mostani látogatásom éppen az önkormányzati választások napjára esett. Figyelemmel követtem a budapesti kampányt is, kormánypárti és ellenzéki televíziók vitaműsorait néztem, elemzőit hallgattam, olvastam, s figyeltem a jelöltek nyilatkozatait. Tarlós István az elmúlt 9 év alatt nemhogy 100, de 200 százalékkal tette élhetőbb várossá azt a Budapestet, melyet Demszky Gábor-féle vezetés 5 cikluson keresztül adósságba taszított és lezüllesztett. Amikor hosszabb idő után jutok el újra Pestre, akkor nagyon sokat gyalogolok. Körbejárom a parlamentet, a várnegyedet, de most a Petőfi-hídtól a Lánchídig, a Keleti pályaudvartól a Dunáig, vagy a Parlamentről a Corvin-közig tartó utat is gyalog tettem meg. Saját szememmel láttam a fejlesztéseket, az igényesen felújított parkokat, tereket, történelmi épületeket, kialakított zöld területeket, de ha felsorolnék itt mindent, újra két oldalas cikket kellene írnom, s most ezt nem lehet. Pont a felsoroltak, és Tarlós István szerény természete, munkabíró és becsületes városvezetési stílusa miatt nagyon megdöbbentem, hogy nem Ő lett Budapest főpolgármestere. Persze, ha a 2014-es eredményeket vesszük, s összeadjuk a négy ellenzéki jelölt (Bokros, Staudt, Csárdi, Bodnár) eredményeit, akkor szintén 51 %-os eredményt értek el együtt. S miért adom össze az akkori eredményeket? Mert most Karácsony Gergely mögé minden ellenzéki párt beállt. Sajnos ebben a kampányban a szex botrányokon, (Wittinghoff Tamás – Újbuda, Borkai Zsolt – Győr), az MSZP-s drogpartikon túl, vagy éppen ezekkel együtt minden az Orbán-ellenességről szólt, az eredmények és a számok helyett. De most nem politikai elemzői adatokról szeretnék itt írni, hanem arról, hogy az egyesült balliberális tömb hazugsággal kampányolt és nyert. Az okokat hajnalig elemezhetnénk, s szó eshetne a 90 000 külföldi szavazóról, akiket szinte személy szerint mozgósítottak, a közvélemény-kutatások által mutatott, sokszor 10 százalékos Tarlós előnyről, a Fidesz naivságára és arra, ahogy a balliberális sajtó meglovagolta az egyébként vállalhatatlan Borkai-ügyet. (A választások előtt 1 héttel nem lehetett lemondatni, mert akkor nem lett volna választása a jobboldali győrieknek. A választás után viszont, amit egyébként megnyert, kiléptették a Fideszből). Nézem az elemző műsorokat, s látom a budapesti kerületekben nyertes embereket, 20 éves drogos momentumosok, nyugdíjas gyurcsányista EP-képviselők, 60 éves kiégett baloldali újságírók, s hadd ne folytassam. A kérdés. Hogy történhetett? Hogyhogy vannak olyan emberek, akiknek mindegy, hogy ki vezet egy várost, egy városrészt, csak az számít, hogy ne a Fidesz legyen? Ráadásul egy olyan választáson, ahol a legtöbb alkalommal a Fidesz csak, mint támogató volt jelen, s az aktuális jelölt nem is volt párttag?

„Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit és vörös rongyokba öltözött.“ – mondta Horthy Miklós, abban a nagy hatású beszédében, amikor bevonult Budapestre 1919-ben, melynek idén november 17-én lesz éppen 100 esztendeje. Tetemrehívás egy régi szokás, ahol egy gyilkosság gyanúsítottjait elvonultatják a meggyilkolt teteme előtt, abban a hitben, hogy a tettes jelenlétében a seb vérezni kezd. A választással Budapest népe megtagadta azt a munkát, amit Tarlós és csapata végzett 9 évig, s történt mindez 100 évvel a Tanácsköztársaság győzelme után. Remélhetően 5 év múlva a beszéd többi része nem lesz aktuális, azaz nem kerül katasztrofális állapotba a Főváros.

Mint mondtam, napokig nem tudtam napirendre térni a dolog felett, persze ma (szombaton) újból a felvidéki politikai helyzeten jár az eszem. De erről majd egy hét múlva.

A választás után viszont elkaptam egy cikket az indexen, mely arról szólt, hogy újjáépítik az aranyvonatot, amely 1938-ban még a Szent Jobbot hordozta a Kárpát-medencében, most állandó kiállítás gördülhet benne. S  írtam egy hozzászólást, miszerint mi ezt már nagyon várjuk. Így többes számban. Több sem kellett az oldal hű katonáinak, melegebb égtájakra küldtek, többek közt azzal, hogy a ne szóljak bele más országok dolgába, meg hogy mi haszna ennek, stb… S itt megértettem, hogy bizony van baj a fejekben, nem is kicsi, és hogy bizony vannak, akik nem képesek nemzetben gondolkozni. Ott is leírtam, itt is leírom. Az, hogy ők a Csonkahonban élnek, mi meg az elcsatolt területen, egy hazug POLITIKAI döntés eredménye. Az ő gyűlölködő, Fidesz ellenes nyelvezetükre és szemléletükre lefordítva: egy más ország kormánya döntött arról, hogy nekünk ma már szlovák, román, ukrán stb. állampolgárságú magyaroknak visszaadják a 100 éve elvett magyar állampolgárságunkat. Csak míg trianonban ugyanezt tették az antant hatalmak, azaz egy más ország területének 2/3-át vették el jogtalanul és aránytalanul, addig 2010-ben ennek a döntésnek a következményét, az állampolgárság elvesztését tette semmissé a Fidesz azzal, hogy bevezette az egyszerűsített honosítási eljárást. Mindkettő politikai döntés. Az egyik gyalázatos és igazságtalan, a másik nemes és igazságos. Páran mégis az elsőből következő országcsonkítást tartják legitimnek és tekintik érvelésük tárgyának, másodikat pedig elítélendőnek és eltörlendőnek. Ezeken kellene elgondolkodni az 1956-os magyar szabadságharc napjához közeledve…

Méry János