„Ember emlékezzél, hogy porból lettél, és porrá leszel!” Hangzik a lelkiatyák szájából minden hamvazószerdán, amikor porból keresztet rajzolnak a hívek homlokára. Valóban porból lettük és porrá leszünk? Sokan hajlamosak vagyunk a földi halált összekeverni az örök halállal, a földi élet végét az emberi élet végével. Pedig a földi élet vége, egy új élet kezdete egyben.

„Mese habbal.” Mondaná több ismerősöm azok közül, akik csak néha hajlandóak szentmisére menni, vagy egy-egy bibliai idézetet elolvasni. De van, akiknek eleve eszébe sem jut az ilyen gondolat, mivel Isten nemhogy az illető mindennapjaiban nincs jelen, hanem még a legfőbb keresztény ünnepeink sem róla szólnak, hanem az ajándékokról, vagy a csokinyusziról.

Tavaly a Hír Tévé elindított egy szenzációs műsort Credo címmel, melyet a felettébb csinos és nagyon intelligens Földi-Kovács Andrea vezet. Persze „liberáliséknál” már a credo szó jelentése, a hitvallás is kiverte a biztosítékot, hisz számukra az Isten és a mindennapi élet összeegyeztethetetlen. Január elején többek között Eperjes Károly Kossuth-, és Jászai Mari-díjas színész volt a műsor vendége, aki elmesélte, hogy kisunokái egyetlen karácsonyi éneket sem tanultak az oviban, de most már hármat tudnak, mert ő megtanította nekik. Majd idézi a Kiskarácsony nagykarácsony című éneket, mely szintén arról szól, hogy zabálj, várd az ajándékot, s hogy emiatt manapság szent karácsony helyett fogyasztói karácsonyt „ünneplünk”. „Csodálkozunk azon, hogy más istenhívő világ azt mondja, hogy ezt eltiprom? Hogy azt mondja a muszlim világ, hogy ezt az aberrált nyugati világot eltiprom?” Teszi fel a kérdést Eperjes.

A legutóbbi, január 22-i adásban dr. Eben Alexander amerikai neurológus és idegsebész volt Andrea vendége, aki tizenöt évig dolgozott a világ legrangosabb egyetemén, a Harvardon, s egészen 2008-ig a szigorúan tudományosan gondolkodók képviselőjének számított. Ekkor azonban egy fertőzés következtében hét napra kómába esett, melynek során átélte a klinikai halál élményét. Miután felépült, megírta A mennyország létezik című könyvét, melyben beszámolt azokról a különös halál közeli megtapasztalásokról, amelyekre a tudomány mind a mai napig nem ismeri a magyarázatot. Dr. Eben Alexander elmondja, hogy már korábban is voltak betegei, akik beszámoltak neki a halál közeli élményükről, beszéltek fantasztikus látomásokról, amelyekben részük volt, amikor a halál közelében voltak. Bevallja, hogy ő is az idegtudományi felfogás híve volt, miszerint csak a valós világ, az érezhető világ létezik, és azt gondoljuk, hogy az agy az, ami az eszméletet megadja.

„A kómám előtt én teljes mértékben hittem, méghozzá a fizikai létezésben. Azt mondtam, hogy ha az agy az, ami az eszméletet, a létezést, a tudatot jelenti, akkor a test az, ami ezt adja. S amikor felfogtam ezt, amit most a tudomány is kezd támogatni: miszerint az agyunk nem előállítja ezt, az agyunk egy szűrő, ami a léttudatunkat valóban átengedi, így mikor meghalunk, a tudatunk, a létezésünk felszabadul, s még nagyobb lesz, rájöttem, hogy az teljesen ellentéte annak, amit korábban gondoltam a valóságról.”

Dr. Alexander agyáról készült jelentés – melyet abban a hét napban készítettek, amikor kómában volt –, azt mutatta, hogy az teljesen inaktív volt, s gyakorlatilag bele kellett volna halnia az agyhártyagyulladásba. A jelentésbe azt került, hogy a felépülése a nyugati orvosláson túl van, s az orvosok a felgyógyulását egyfajta spirituális tartalommal, egy halálközeli élmény lelki tartalmával magyarázták. Alexander egyfajta földhöz hasonló, de sokkal színesebb világról, isteni erőről beszél, ami nagyon megnyugtató volt számára: „A halálközeli élmény általában elmondja nekünk, hogy igenis lelki lények vagyunk, és nincsen semmiféle félnivalónk a haláltól, hiszen ez nem egy vég, hanem egy teljesen természetes része az életnek.”

A január 8-i műsorban Eperjes művész úr elővesz egy papirost, amin Jávor Pál végrendelete szerepelt, s felolvasta azt: „Nagyon kérem, hogy halálom után a szószékről hirdesse művésztársaimnak, volt kedves közönségemnek és minden magyar testvéremnek, hogy egyedül Krisztust követve érdemes élni, hogy egyedüli igaz érték itt, ami odaát, az örökkévalóságban Isten színe előtt is az, mert van örökkévalóság, van örökélet, van lélek. (…) Súlyos betegségem minden szenvedését engesztelésül készséggel vállalom. Vétkeimért, eltévelyedéseimért minden magyar testvérem megmentéséért.” Majd Jávor kedvenc mondását említi: „Oh, Evangélium Irgalmas szívű Krisztusa, mentsd meg a Tőled elszakadt, megtévedt emberiséget!” Halála előtt a papjának pedig ezt mondta: „Kérem, beszéljen minél többet az evangélium Krisztusáról, mert szeretném bepótolni, amit életemben elmulasztottam.”

Bizony, sok dolog van, amit elmulasztunk az életben, mert nincs kedvünk hozzá, nincs időnk, vagy, mert azt mondjuk, hogy majd legközelebb. Erre legtöbbször akkor döbbenünk rá, mikor már késő. A cikkem végén szeretnék megemlékezni egy bakai nagymamáról, anyukáról, keresztanyáról, szeretett rokonomról, Gizi néniről, aki rendszeresen olvasta az újságot, s aki férjével, Gyuszi bácsival együtt kiskoromtól fogva nagyon sokat segített nekünk és az egész családnak, és akiben annyi jóság és szeretet volt, mint nagyon kevesekben.

Jézus mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre.” Én hiszem, hogy így van. Gizi néni, nyugodjon békében!

Méry János

A cikk nyomtatásban megjelent a Csallóköz c. hetilapban