VÉLEMÉNY / SZEMLE
Mint ismeretes, a ma Magyarországon tárgyaló Igor Matovič, Szlovákia márciusban hivatalába lépett miniszterelnöke két nappal Trianon 100. évfordulója előtt meghívott száz felvidéki magyar közéleti embert egy találkozóra. A június 2-i pozsonyi eseményt követő kormányfői megnyilvánulások megosztották az embereket – ezzel kapcsolatban több cikket közöltünk (1–2–3–4). Polgár Hajnalka civil aktivista, a Magyar Polgári Kör alelnöke tegnap megjelent Igazságot a magyarságnak, igazságot mindenkinek! c. jegyzetében figyelmeztetett arra, hogy a szlovák kormányfő beszédét pontatlan fordításban közölték magyarul.
A szerző a HírTV Sajtóklub 2020. június 8-i adásában lett figyelmes arra (a videóban 14 perc 14 másodpernél), hogy a miniszterelnöki beszédre vonatkozóan olyat hall, „ami nem felelt meg az igazságnak”, amikor Bencsík András felolvasott egy állítólagos idézetet a kormányfőtől, amely így hangzott:
„Legyen hát merszünk kimondani, hogy a magyar történelem a mi közös történelmünk. Hogy a magyar királyok a mi közös királyaink voltak.
Ezen uralkodók zászlaja alatt évszázadokon át együtt harcoltak a szlovákok és a magyarok. A mai szlovákiai városok a magyar királyoktól kaptak privilégiumokat…”
Összeráncoltam homlokomat, mert ezt így és ebben az értelemben (nagy örömujjongás ide, vagy oda) az SzK kormányfő egészen biztosan nem mondta.”
A cikk szerzője rámutatott, hogy a pontatlan fordítást a korkep.sk oldalról vették át, egyben hangsúlyozta, hogy az „távol áll a kormányfő szavainak szellemiségétől”. A pontatlan fordítás a szlovákul elhangzott „Uhorsko”-t Magyarországnak fordította, az uhor-t pedig magyarnak – helytelenül.
Hogy miért van ennek akkora jelentősége? Erre a kérdésre Polgár Hajnalka válasza:
„Azon egyszerű okból, mivel a (cseh)szlovák tudatba Uhorország ugyanazzal a jelentéssel és jelentőséggel lett beépítve, mint a néhai Csehszlovákia, vagy Jugoszlávia, annyi különbséggel, hogy Uhorországot nem tekintik történelmileg a mai Magyarország jogelődjének.
Az e fajta nézet elplántálása már 1919. 11. 27-én Habrman Gusztáv (szerk. megj.: Cseh eredeti írásmóddal Gustáv Habrman.) az 1. Csehszlovák kormány iskolaügyi minisztere 57 170 számú miniszteri rendeletével elkezdődött, mely az oktatásban és a közmegnyilvánulásokban elrendelte az Uhorország (Uhorsko) és a Magyarország (Maďarsko) kifejezések tudatos elkülönítését. Az előbbi megnevezést csak az 1918 előtti Magyarország megnevezéseként lett szabad használni, az utóbbit pedig az utáni időszakra. Ezzel tudatosan építették fel azt a hamis képzetet, hogy Magyarország, mint olyan csupán Csehszlovákiával párhuzamosan jött létre, és egyik sem utódállama „Uhorországnak” (valójában a történelmi Magyarországnak). A rendelet be nem tartása pedig szankciókkal járt, és lám máig tudatosan betartásra is kerül (szerk. megj. – forrásul feltüntetve: Popély Gyula, Erős várunk az iskola, Madách – Posonium 2005, 91.o.).
Arról persze mélyen hallgatnak újkori uraink, hogy az ún. Uhorországra oktalanul ruházott (háborús)bűnök hadisarcát boldogan varrták, – mint gazdasági értelemben vett jogutódra – a maradék Magyarország nyakába.”
A szerző úgy látja:
„Az, aki a százak közül komolyan vette úri jókedvében kimondott szavait, gesztusait, arra nézvést, hogy nyíltan valljuk meg miben szenvedünk „hiányt”, mostanra rájöhetett, hogy a régen esedékes, alapvető jogaink kieszközlése céljából átadott beadványa (melyet a könnyebb megértés kedvéért a sajátjaik korabeli retorikája alapján terjesztett be) sem talált megértő fülekre. Sőt, épp ellenkezőleg. A megfelelési kényszeres, behódolt alattvalók egymást túl lihegve maguk keltek/kelnek a beadvány hatására felháborodó „jó indulatú uruk” védelmére. Valószínűleg azt remélve, hogyha az egyenjogúság szabadságáért folyamodó társukat egymást taposva maguk lincselik meg, hálából majd kinevezik őket börtönszoba felügyelőnek, vagy akár az egész folyosó rendfenntartójának, esetleg valami egyéb adminisztrációs munkát kapnak a „malter talicskázás” helyett, és egyúttal nagyobb adag koszt, kényelmesebb kvártély lészen jutalmuk.”
A cikk bibliai idézettel zárul, majd elolvashatjuk a szlovák miniszterelnök beszédét teljes terjedelmében:
„Mi, magyar közösségünk rabságának érzékelői, ne csüggedjünk el e ferdített valóság láttán, hanem eszméljünk és eszméltessük öntudatra társainkat is, és induljunk el méltósággal a szabadság felé az igazság útján, mert „az igazság szabaddá tesz.” (Jn 8,32.)”
A szlovák kormányfő június 2-án elhangzott beszédének teljes, pontos magyar fordítás szerint – ahogy azt a Magyar Polgári Kör alelnöke közreadta:
„Sziasztok, kedves barátaim!” (ezt magyarul hangzott el)
Remélem, hogy a kiejtésem legalább olyan jó volt, mint a (szónoklat előtt felszólaló) kolléganő szlovák beszéde.
Tudják, általában fejből szoktam beszélni, de hajlamos vagyok belegabalyodni, így ma papírra is leírtam. Egyben mindannyiukat nagyon őszintén köszöntöm a mai találkozón.
És most engedjék meg, hogy felolvassam (gondolataimat).
Köszönöm, hogy elfogadták meghívásomat a trianoni békeszerződés 100 évvel ezelőtti aláírása alkalmából, egyben a világ magyarságának az összetartozása ünnepén – azt hiszem így mondták nekem.
Mai találkozónk oka ugyan a történelem, és az első világháborút lezáró eseményekre történő emlékezés, de az én fő célom inkább a közös kérdések megfogalmazása a jelenre és a jövőre vonatkozóan, megtalálni a közös víziókat, és a legszélesebb kontextusban megtalálni azokat a válaszokat is, melyek aggasztják a magyarokat, szlovákokat, és Szlovákia más nemzetiségeit.
A mai találkozó értelme nem az, hogy a történelmi összefüggéseket boncolgassuk, és hogy aprólékosan azt vizsgáljuk, ki, kivel szemben, mikor idézett elő igazságtalanságot.
Tudom jól, hogy a 20. század egész Európára nézve szenvedést hozott, így a szlovákoknak és a magyaroknak is. Emberi szempontból teljesen értem, hogy a trianoni döntéssel kapcsolatban sokan a mai napig szomorúságot és bánatot éreznek. De egyúttal hiszem, hogy önök is tudatosítják azt, hogy Trianon olyan történelmi folyamatok eredménye volt, melyek során az „uhorországi”[1] politikai elit sok hibát vétett, és több rosszul időzített döntést hozott.
Ugyanakkor meg kell érteni azt is, hogy ami egyeseknek veszteséget és igazságtalanságot jelentett, az másoknak esélyt és lehetőséget hozott.
A felvezetett gondolatok ellenére is, úgy érzem, hogy Uhorország a mi szlovák országunk is volt.
A szlovákok a magyarok és a többi nemzetiségek oldalán együtt harcoltak a török hódítás ellen. Uhorország koronázott uralkodói döntöttek nemcsak a magyarok életéről és sorsáról, hanem a szlovákokéról és mindazon nemzetiségekéről, akik Uhorországban éltek.
Ezen uralkodók zászlaja alatt évszázadokon át egymás oldalán együtt harcoltak a szlovákok és a magyarok. A mai szlovák városok az uhor királyoknak köszönhetően kaptak privilégiumokat, szabadságot a földesuraktól, és fejlődhettek egyfajta helyi kisdemokrácia keretén belül. Legyen hát bátorságunk kimondani, hogy Uhorország történelme a mi közös történelmünk, hogy Uhorország királyai a mi közös királyaink voltak.
Azok pedig, akik Korvin Mátyás után következtek, nem voltak sem magyarok, sem szlovákok, hanem az akkori idők befolyásos és erős francia, német, osztrák és más nemesi családok leszármazottjai.
De hagyjuk a történelmet a történészekre, tudósokra, mi összpontosítsunk napjaink kihívásaira, mindennapi életünkre és gyermekeink jövőjére.
A februári parlamenti választások megmutatták, hogy az emberek nemzetiségtől függetlenül alapvető változásokat akarnak a társadalomban. Igazságos és korrupciómentes államot akarnak, ahol mindenki egyenlő függetlenül társadalmi és vagyoni helyzetétől, vagy befolyásos ismerőseinek számától. Az igazságügyi és bírósági rendszerben fennálló rendellenességek szinte már elviselhetetlenek voltak.
Klientúra és korrupcióellenes programunk mellet nagyszámú magyar nemzetiségű állampolgár is letette voksát, hiszen a törvény előtti egyenlőség alapvető állampolgári jog, mely nem nemzetiségi természetű. Kérem önöket, akik ma itt vannak, segítsenek nekem és a kormányomnak megtisztítani Szlovákiát a maffiától és az ingyenélőktől.
Ugyanakkor ki kell mondani az igazságot, hogy a (rendszerváltó) forradalom után Dél-Szlovákia egynémely régiója sokáig kénytelen volt elviselni néhány maffiacsoport jelenlétét. Tisztítsuk meg együtt Dél-Szlovákiát is, és építsük közösen.
Szeretném megkérni önöket arra, hogy továbbra is törődjenek Dél-Szlovákiával, természetesen az ott élő szlovákokkal, romákkal és a többiekkel együttműködve. Továbbra is érvényes, és minden józan ember belátja, hogy Csallóköztől a Bodrogközig található Szlovákia élelmiszerellátásának alapja.
Kérem önöket, törődjenek az életkörnyezettel, a szépséges természettel, hiszen egy hajókázás a Kis-Dunán, kirándulás Gömörben, vagy a kulturális műemlékek, mint pl. a Kékkői vár, vagy a komáromi erődrendszer megtekintése, illetve a kürti borfesztivál, vagy a kisgéresi akácfesztivál meglátogatása mindenkinek különleges élményt jelent.
Nekünk, szlovákoknak, az önök szlovákiai jelenlétének köszönhetően egyedi lehetőségünk van arra, hogy megismerjük kultúráját, tradícióját, gasztronómiáját, és bizonyos értelemben eltérő világlátását egy másik nemzetnek anélkül, hogy átlépnénk az államhatárt. Önök lehetővé teszik számunkra, hogy így megismerhessük egy másik nemzet kultúráját és életét Szlovákia területén.
Következő nagy közös kihívásunk a magyar tanítási nyelvű szlovákiai iskolák oktatásának további fejlesztés. Az oktatás minősége ezekben az intézményekben nagymértékben az önök kezében van. Teljes rendszerű anyanyelvi oktatási rendszer létezik az óvodától kezdve a komáromi egyetemig bezárólag. Személyes találkozásaim Dél-Szlovákiában egy kicsit azt mutatják, hogy komoly problémáink vannak a szlovák nyelv oktatásának a minőségével a magyar iskolákban. Én, mint miniszterelnök nem szeretném, hogy a fiatalok a hivatali és államnyelv elégtelen elsajátítása miatt elhagyják Szlovákiát. Valóban őszintén mondom, hogy nem szeretném, hogy Szlovákia ily módon fiatalokat veszítsen el. Az Oktatásügyi minisztériummal együttműködve, a Szlovákiai Magyar Pedagógus Szövetséggel karöltve találjuk meg kérem a megoldást erre a nagyon fontos kérdésre is. El tudom képzelni, hogy a kisebbségi állapot és a kisebbségi identitás a mindennapokban problémákat jelenthet.
De önöknek, szlovákiai magyaroknak – épp az anyanyelvüknek köszönhetően – a szlovák nyelv elsajátításával, valójában nagyon kedvező helyzetük lehet. Mélységeiben egyből három állam kultúráját és társadalmi eseményeit ismerhetik meg egyszerre; Magyarországét, Szlovákiáét, és tekintettel a szlovák nyelvismeretre a Cseh Köztársaságét is. Ebből következik, hogy a nyelvismeretek által nyitva áll Önök előtt a munkaerőpiac, a vállalkozások lehetősége rögtön három országban. Tehát a felsoroltakból kifolyólag valójában éppen Önök a legközép-európaibb közösség. Használják ezt ki, kérem, használjuk ki, kérem. A magyar művészet és a kultúra rendkívül gazdag. Legyünk közösen büszkék arra, hogy a mai Szlovákia területén olyan nagyságok éltek, mint az írók közül Mikszáth Kálmán, Madách Imre, Márai Sándor, Grendel Lajos és mások. Örömmel tölt el, hogy olyan világhírű zeneszerzők is éltek és alkottak itt, mint Lehár Ferenc, Kodály Zoltán.
Azt kívánom az Önök kulturális szervezeteinek, főleg a Csemadoknak, és a komáromi, illetve kassai székhelyű két nemzetiségi színháznak, hogy továbbra is ápolják a mi és az Önök elődei által ránk hagyott művészeti örökséget.
Szeretném azt is, ha a magyar istentiszteletek alkalmával sok hívő lenne a templomokban. Hiszen az isten szava mindig nyugalmat, békét, szeretetet és toleranciát hoz.
Azt is nagyon szeretném, ha Dél-Szlovákiában és az ország többi régiójában fejlett lenne az infrastruktúra, hogy a vállalkozói szférában is boldogulni lehessen, hogy minél több munkalehetőséget hozzunk létre, egyszerűen, hogy az emberek jól éljenek Szlovákiában.
Úgy, ahogy a 19. és a 20. század fordulóján a szlovákok segítették Budapestet építeni, úgy vagyunk ma gyakran tanúi annak, hogy a pozsonyi építkezéseken szó szerint ízes csallóközi vagy mátyusföldi magyar szót hallani.
„Nyomd a maltert, Pista,“ hallottam nemrég az egyik építkezésen itt nem messze, a pozsonyi vártól. Ezért szeretném felszólítani önöket fiúk és lányok, hogy készítsük együtt azt a habarcsot. Építsük Szlovákiát, mint olyant közösen. Építsük az együttműködést a V4-eken belül, építsük a közös Európánkat.
Találjuk meg a legideálisabb formáját annak megvalósítására, amit a kormányprogram a nemzetiségek számára tartalmaz. És ha úgy érzik, hogy nem kapnak elég figyelmet, hogy a történelmi események kapcsán, és igen a sérelmek tekintetében is, kimondatlan témák vannak, akkor üljünk le, vegyük át őket, és keressük a lehetséges megoldást és a válaszokat.
Tisztelt jelenlévők, a trianoni szerződés aláírásának 100. évfordulóján a kezemet nyújtom a közös cselekvéshez közös dolgaink megoldása érdekében.
Engedjék meg a végezetül néhány rögtönzött gondolatot is mondjak.
Tényleg őszintén fontos számomra, hogy mindannyian jól éljünk Szlovákiában. Függetlenül mindentől, de most leginkább attól, hogy édesanyánk milyen nyelven tanított meg beszélni minket. Tényleg őszintén szeretném és vágyom arra, hogy Dél-Szlovákiában az édesanyák mindenféle félelem nélkül taníthassák gyermekeiket az anyanyelvükre. Egyúttal szeretettel azt is javasolják gyermekeiknek, hogy tanuljanak szlovákul, mert tudni fogják, hogy Szlovákia az ő hazájuk is, mely nem valamiféle másodrangú polgárként tekint rájuk.
Egy kis érdekességet is mondok; holnap több kormánytag munkatársammal utazom az első hivatalos látogatásomra Csehországba, és két ajándékot viszek.
Az egyik családi jellegű ajándék, a Matovics család nevében a saját bodzaszirupomat adom Miloš Zemannak és Andrej Babišnak, a másik ajándék pedig szárított alma lesz üvegpohárban egy valódi helyi magyar gazdálkodó hölgytől Felszőszeliből. Tehát holnap egy kicsit szlovák-magyar ajándékot viszek az első hivatalos látogatásomra. Nem tudom, hogy szokás-e, lehet, hogy egy cseppet ki is nevetnek, lehet, hogy képeket várnak, vagy nem is tudom mi a szokás, talán kristálypoharakat, de én úgy éreztem, hogy ezt így akarom csinálni.
Van ebben a teremben egy érdekesség is. Ott, felnyitva az i.e. első századból származó emlékek vannak. Érdekességük, hogy akkor keletkeztek, amikor ezen a területen még nem voltak sem szlovákok, sem magyarok. Az évek, évszázadok alatt változtak a határok, a népek is vándoroltak. Akkoriban ezen a területen éltek a kelták, itt volt a Nagymorva Birodalom, később az Ausztria – Uhorország, majd Csehszlovákia, ma Szlovákia, de többé-kevésbé együtt vagyunk itt. Olykor úgy érzem, ilyen találkozókat is szervezni kell, egyúttal felvállalni a Uhorországot is, mert azt gondolom, hogy ez a történelmi igazság. Uhorország a mi közös államunk volt, melyet közösen alkottunk, mi, szlovákok kisebbségben és önök többségben. A történelem, a múlt ma új vonalakat, új határokat rajzolt, és Szlovákiában ma lehet, kicsit fordítva van. De nagyon szeretném, ha száz év után egy vonalat húznánk, és inkább előre néznénk, nem hátra tekintgetnénk, hiszen az életből tudják, hogy ha sokat nézegetnek hátra, az nem sokat segít, csak a nyakuk fájdul meg.
Köszönöm, hogy eljöttek, és kérem, a mai találkozót tekintsék kinyújtott kéznek, ma speciálisan az önök, a szlovákiai magyar közösség képviselőinek az irányába, és a Szlovákiában élő magyarok felé.
Köszönöm.