Hancsovszky Béla alakja legendává nőtt a Sajó mentén élő magyarok emlékezetében egy olyan időszakban, amilyet még sem a török, sem az osztrák, sem a korábbi csehszlovák vagy német megszállás alatt nem tapasztaltak. A betiltott magyar szó, a magyarok és németek elleni tömeggyilkosságok, a brünni halálmenet, a ligetfalui mészárlás, a prágai népirtás, a deportálások, a magyarok elleni atrocitások, a teljes jogfosztás és a vesztessé, háborús bűnössé degradált magyar nemzeti önbecsülés a többségben a félelem és rettegés érzését táplálta. Az életbenmaradás és a túlélés reflexiói már a háború alatt kialakultak, amikor abban reménykedtek, hogy a béke majd elhozza a nyugalmat, a jobb létet, de ez a béke 1945-ben csak újabb megszállókat, kommunista verőlegényeket és tót pribékeket hozott Gömörországba is.

A letarolt és kifosztott, háborús sebekből vérző országrész ismét Csehszlovák uralom alá került, és a szemekben és lelkekben 1918 után érlelődött dacos ellenállás most újra felizzott valami ködös és homályos illúziúval vegyülve, amit még az ősi pusztákról hozott igazságérzet és szabadságvágy táplált, összefonódva az öregek esti babonás meséivel és az igazságot tevő betyárok mítikus alakjaival. Angyal Bandi, Sobri Jóska, Bogár Imre vagy Rózsa Sándor történetei a hősiesség példaképeit varázsolták a világra eszmélő fiatal fiúk képzeletébe. Tudták, hogy a nagy fejedelmek és királyok csak ritkán tévednek erre a vidékre, mint azt Mátyás király tette volt a gömöri szőlőhegyen, amikor móresre tanította a népet sanyargató urakat, de egy virtussal megáldott betyár itt is megterenhet.

Miért ne?! A sanyargattatás idején a népben is megnő a megváltó messiás utáni vágyakozás, márpedig ekkoriban a kétségbeesés már az égre kiáltott. Nem volt elég két világháború, az odaveszett katonák sora, az elhurcoltak emléke, a háborús pusztítás, a katonaság fosztogatása és erőszaktevése, amit ráadásul még felszabadulásként kellett megnevezni…. Jött a bosszúhadjárat az őshonos magyar közösség ellen. Azok részéről, akiket az itt élők egykor maguk közé fogadtak, legalábbis így tűnt. Pedig nem ezekkel a szlovákokkal volt gond, akikkel korábban együttéltek, hanem azokkal, akik azelőtt északabbra laktak, és csak hazug könyvekből és hamis propagandistáktól tanulták, hogy a magyarokat gyűlölni kell, és el kell tőlük venni a földjüket, házukat, mert a kitalált nagymorva álom szerint a magyarok ezt a földet tőlük rabolták el. Még ha így is lett volna, és Nagymorávia valóban errefelé létezett volna egykor, de az legfeljebb hetven évig tartott (a mai Szerbia területén), ám a magyar honalapítás már több mint ezer esztendő folytonos jelenlétet tud felmutatni azóta…. De ezt hiába is magyaráznánk régészeti leletekkel és korabeli okiratokkal: a rögeszméket tényekkel nem lehet megszüntetni, … sem a kommunista elvakultságot, sem a pánszláv bolsevista gőgöt és felsőbbrendűségi komplexust.

Hancsovszky Béla Tornalján ezekről vajmi keveset tudhatott. Sem a nemzetközi helyzetről, sem a potsdami béketaárgyalásokról hiteles forrásai nem lehettek. Csak azt ismerte, ami Tornalján és környékén történik. Kirabolt falvak, magyar beszédért kopaszra nyírt és meztelenül az utcára kivetett nők, marhavagonokba zsúfolt emberek segítségkérése, és ismét idegen megszállók. És naponta újabb és újabb tiltó és parancsoló rendeletek, dekrétumok, fenyegetések. Totális megfélemlítés!

A hatalom önkényurai, élet és halál urai. És jöttek hírek lövészárokba géppuskázott fegyvertelen magyar leventékről, tizenéves fiatalokről, bányába lehajtott és utánuk dobott kézigránáttal elpusztított német civilekről , vagy a magyar határig kergetett magyar családokról, akik Lénártfalánál a Sajó hídja alatt várják sorsukat….

Sokakban megfordul ilyenkor a gondolat, hogy valamit tenni kell, meg úgy is, hogy tegyen már valaki valamit, meg aztán nem marad más csak az ima morzsolása, de azt is csak halkan, nehogy a túlbuzgó hatósági személy meghallja, mert magyarul imátkozni is tilos. Hivatalos rendelet tiltja!

Már nem fogjuk soha megtudni, hogy Hnacsovszky Bélában mi növelte bátorsággá és cselekedetté az elszántságot. De az bizonyos, hogy bátor volt és elszánt. Amit még azzal is megerősített, hogy amikor a megszállók a város magyarjainak kivégzésével illetve deportálásával fenyegetőztek, akkor önként feladta magát, hogy vállalja az ítéletet: ami akkor nem volt kétséges, hogy halálbüntetés. Kisebb dolgokért is megkapta ezt egy magyar ember  abban az időben Csehszlovákiában, ahol csak annyi változás történt, hogy a német fasisztákat a szlovák fasiszták uralma váltotta. Igaz, hogy ők kommunistáknak neveztették magukat, mint a pozsonyi Gustáv Husák, aki belügyi népbiztosként a nála segítő szándékkal jelentkező Esterházy János grófot is a szovjetek kezére adta, hogy vigyék magukkal a szovjet paradicsomba „üdülni”. Ez a Husák érkezett meg Tornaljára, hogy személyesen vegye kézbe a a magyarok elleni megtorlások irányítását.

Még szerencse, hogy ezt az időszakot a szlovák történetírás „demokratikus kibontakozásként” tárgyalja. Vajon hogyan nézett volna ki, ha nem az?
Husák meg akarta tizedelni a tornaljai magyarokat. Már megtörténtek az előkészületek, hogy minden tizedik embert, válogatás nélkül, csak úgy találomra a falhoz állítanak…    Nem lett volna egyedi eset. Hiszen Brünnből halálmenet indult, s az út folyamán 15 vagy 20 ezer ember pusztult el. Ma is tömegsírok vannak az út mentén, azért nem épülhet arrafele autópálya….!

Hancsovszki Béla hős volt. Úgy robbantotta fel az önkényt és megszálló hatóságot jelképező csendőrparancsnokságot Tornalján 1945. augusztus 8-án, hogy senki se haljon meg, de jelezze, hogy nem tűrjük szó nélkül, mint azt 1919-ről a mai napig hazudozzák a szlovák történelemkönyvek, hogy miként üdvözölte a nép a cseh megszállókat, vagy a szovjeteket 1945-ben.

Őt halálra ítélték, de a rimaszombati börtönből megszökött, majd Párizsban tűnt fel…. további sorsáról nem tudunk. Amikor a testvére meghalt, akkor őt Czenthe Zoltán műépítész temettette el, és a sírra Hancsovszky Béla neve is felkerül, hogy legalább így őrizzék emlékét.

Mihályi Molnár László

………………………………….
Dokumentum (felvidéki tudástár:)
„1945. augusztus 8-án éjfél után 2 óra 15 perckor nagy erejű robbanás rázta meg a csehszlovák politikai rendőrség tornaljai parancsnokságát. Emberéletben nem esett kár, de az épület három helyisége romba dőlt, berendezése pedig a tűz martalékává vált. A városban még aznap statáriumot hirdettek ki, gyülekezési tilalmat rendeltek el, az éjszakai órákra kijárási tilalmat vezettek be, a város utcáin pedig betiltották a magyar beszédet.
Széles körű nyomozás vette kezdetét, amely során több mint 200 helyen tartottak házkutatást, s a járási székhely 150 magyar lakosát hallgatták ki és vették őrizetbe. Néhány nap múlva, mint a robbantás elkövetőit, letartóztatták a 19 éves Hancsovszky Bélát, testvérét, a 16 éves Hancsovszky Istvánt, valamint a 14 éves budapesti illetőségű Böhm Ferencet.

Az ügyet nem a tornaljai, hanem a Rimaszombati Járási Népbíróság Tárgyalta. A népbíróság előtt vádlottként már csupán Hancsovszky Béla szerepelt, testvérét és Böhmöt csak mint tanúkat hallgatták ki. Hancsovszky, tettét nem tagadva, azt a magyarellenes intézkedések elleni tiltakozással magyarázta, amiért a népbíróság a Szlovák Nemzeti Tanács népbíráskodásról szóló 33/1945 sz. rendelete alapján golyó általi halálra ítélte. Halálos ítéletét azonban már nem tudták végrehajtani, mivel Hancsovszky 1945. szeptember 25-én megszökött a rimaszombati börtönből és Magyarországra távozott. A csehszlovák hatóságok ezt követően diplomáciai úton kérték kiadását Magyarországtól, a magyar illetékesek azonban nem tudták, vagy nem akarták őt kiadni Csehszlovákiának.
A merénylet utóéletéhez tartozik, hogy 1945. augusztus 11-én, tehát három nappal a robbantás után Tornaljára érkezett Gustáv Husák belügyi megbízott, hogy részt vegyen a Tornaljai Járási Közigazgatási Bizottságnak a merénylettel és a magyaroknak a városból való kitoloncolásával foglalkozó aznapi ülésén. Az ülésen elfogadott határozat szerint rövid időn belül ki kell telepíteni Tornalja összes magyar lakosát, később pedig az egész járást meg kell tisztítani a magyaroktól. Elsőként a volt magyar politikai pártok tagjait és a tehetősebb polgárokat, utoljára a földműveseket és munkásokat, kivételt csak az aktív antifasiszta harcosok és a vegyes házasságban élők kaphatnak.

Tornalja teljes magyar lakosságának kitelepítésére nem került ugyan sor, tény ugyanakkor, hogy a lakosságcsere és a csehországi deportálás a város és környéke magyar lakosságát Gömör többi régiójánál nagyobb mértékben érintette.”
http://felvidekitudastar.sk/index.php…)