Mihályi Molnár László Szepsi városában élő író, költő, tanár szerint megillet bennünket történelmünk hiteles megismerése, mert önismeret, önértékelés nélkül nincs öntudat, nincs önbizalom, vagyis nincs önbecsülés. Márpedig amelyik nép a 21. században nem erősödik meg önbecsülésében, azzal a jövőben már nem számol a történelem!
Három kérdés, három válasz:
– Egész életében a felvidéki magyarság közösségi életéért dolgozott és most is ezt teszi. Soha nem érezte azt, hogy ez a munka az írói, költői alkotásra szánt idejét, energiáját veszi el? Visszatekintve az elmúlt évtizedekre megérte?
Számomra az írás, közéletiség és a tanítás a közösségem és családom, vagyis a népünk iránti felelősség forrásából fakad. Nem választottam soha szét, és ahogyan József Attila mondja, „amikor verset ír az ember, nem írni volna jó”, hanem megélni a jót, örülni a jónak, s ha mégsincs, akkor írni, tenni, küzdeni, harcolni érte vagy dacosan ellenállni: ahogy lehet, amit lehet, ameddig lehet.
De „Lehetsz- e bölcs, lehetsz-e költő, mikor anyád sikolt?!” – kérdezi a költő (Dsida Jenő)
„Mit nékem most a Dante terzinái
s hogy Goethe lelke mit hogyan fogant,
mikor tetszhalott véreimre
hull már a föld és dübörög a hant,
mikor a bús kor harsonája
falakat dönt és lelket ingat,
mikor felejtett, ősi szóra
kell megtanítni fiainkat,
mikor rémít a falvak csendje
s elönt a semmi árja minket…
Olyan korban, olyan helyzetben nőttünk fel, amikor minden nap meg kellett küzdenünk valamiért, még azért is, hogy a dolgok és történések okait megismerhessük, de a felnőttek gyakran hallgattak az igazságról, nehogy bajba sodorjanak akár egy elszólással is, mert a rendszer minden neki nem tetszőt megtorolt. A hivatalos sajtó pedig degeszre tömve hazudozott. Magunknak kellett kikapargálnunk, megtalálnunk a fellelhető jelekből a tényeket. A többség meg azt ette, amivel etették, s ez volt a szocialista szellemi hizlalda. Elhittek mindent, mert így volt kényelmes. Szánalmas, hogy sokan még most is ezt sírják vissza…
Soha nem az hajtott, hogy megéri vagy nem, mert ezt nem lehet valamiféle anyagi haszonnal mérni. A lelki gazdagság, a teljességre való törekvés, az igazságosság és a közjó, értékeink megőrzése, gyarapítása és továbbadása viszont ösztönzött, s így visszatekinve azt érzem, hogy elégedett lehetek.
Nem sok az, amit elértem, nem hagytam tele polcnyi köteteket, vagyonokat, erődítményeket, de amit erőm, képességeim és lehetőségeim megengedtek, azzal talán elég jól tudtam élni, s talán marad utánam néhány ötlet, gondolat, útmutatás, vers vagy elemzés, amit tanítványaim, gyermekeim, unokáim vagy olvasóim folytatnak tovább, még ha csupán kevesek számára is jelent valamit, de Isten látta, s nekem ez elég.
Bár tudom, hogy ez csak kicsi részlete az egésznek, és az aratnivaló sok, de így azt hiszem, megérte.
– Hogyan tudott az elmúlt 100 évben fennmaradni a felvidéki magyarság? Milyen szinten tudta megőrizni anyanyelvét? Hogyan viszonyul egymáshoz az önfeladás az anyagi jólét érdekében és a saját kultúránk megőrzése?
Nagy bölcsesség, hogy „aki embernek hitvány, az magyarnak is alkalmatlan”. Tehát az emberség megtartásában a nyelv, a hit, a hagyomány pótolhatatlan. Ennek őrzése és védelme nem nacionalizmus, nem rasszizmus, hanem emberi kötelesség. Elmulasztása vétek és bűn.
100 éve még egyértelmű és nyilvánvaló volt, hogy erőszak történt, hiszen csak hadsereggel, sortüzekkel, megfélemlítéssel tudták a megszállók bekebelezni a Felvidéket, amit a nemzetközi önkény kényszere is támogatott. De aztán a hatalom is rádöbbent, hogy helyzetének megtartásához a hadsereg kevés, ezért ranggal, pénzzel, pozícióval, hírnévvel és csalással is próbálkozott, és elhintette, hogy ez a boldogulás és érvényesülés útja. Persze a beolvasztás és önfeladás szándéka által megvezetve.
Sokan bizony így adták fel, adták el hitüket, lelküket, nyelvüket, emberségüket és magyarságukat. Hitvány senkikké vagy vagy jámbor alattvalókká korcsosultak. Gyermekeikre is ezt a deformáló példamutatást hagyva, ám a hatalomnak ez kiválóan megfelelt, hiszen behódoló szolgalelkekre, cselédekre és rabszolgákra volt szükségük.
Amikor a demográfiai adatokat nézzük, akkor a népszaporulat arányában jelenleg legalább másfél millió magyarnak kellene lennie a Felvidéken, de ha az erőszakot, az aljas hatalmi manipulációt is figyelembe vesszük, akkor a jelenlegi közel fél milliós jelenlét akár sikertörténet is lehetne. Bár mi tudjuk, hogy milyen veszteségek értek, hogyan ürültek ki iskoláink, templomaink, s az anyagias életszemlélet csábító kaszása sűrű rendet vág naponta sorainkban, s igazán jó példát sem a politikai szféra sem a közélet nem tud felmutatni. Közben a családok, amelyek mindig a legfontosabb megtartó erőnek és támasznak számítottak az elmúlt 100 évben is, most pusztító és züllesztő viharoknak vannak kitéve. A felnövekvő nemzedék az apját, anyját keresi a széthulló világban, s lassan nem csupán azt nem tudja és nem becsüli, hogy mely nemzethez tartozik, de lassacskán már azt sem tudja, hogy fiú-e vagy lány…. Ebben az elkorcsosuló, kifordult lelkületű, természetes emberségéből önként is kivetkőző világban tehát sokszorosan fontos, hogy megőrizzük nemzeti értékeinket, kultúránkat, nyelvünket, történelmi tudatunkat, keresztény hitünket, mert ezek nélkül az emberi lét is értelmét veszti. Ezek az emberség megtartásának pillérei, s aki ezt őrzi, az magyarságát sem adja fel.
Itt vagyunk! S amíg itt vagyunk, és ezt őrizzük, addig lehet reménye a emberségnek, magyarságnak, európaiságnak!
Talán ezek nagy szavak. De lefordítva a hétköznapokra: vasárnap együtt imádkozom magyarul az unokáimmal, akik másnap magyar iskolába mennek. És a dolgok a helyükre kerülnek!
– Ha jól hallottam, Trianon 100. évfordulója kapcsán levélben fordult Magyarország legfőbb közjogi méltóságaihoz, amelyben a békeszerződés hiteltelen alapjairól szól, és cselekvésre szólít fel, miszerint ideje jóvátenni, amit még lehet! Nem határrevízióról ír, hanem olyan kutatás megkezdéséről, aminek alapján lehetőség nyílik az objektív tájékoztatásra, kutatási eredmények kiadására. Beszélne erről…
Szomorkodhatunk, gyászolhatunk, siránkozhatunk, de a mi veszteségünk mást nem érdekel, annak nem fáj, főleg annak nem, akinek ebből öröme és haszna származott. Van rá eszköze és pénze, hogy a jogtiprást igazságosnak hirdesse, és anyagi érdeke fűződik ahhoz, hogy ez így is maradjon. Akkor nekünk miért ne lenne keretünk arra, hogy a tényekkel igazolt valóság nyilvánosságra kerüljön?! Hogy Európa közvélekedése megváltozzék.
Igazságtétel és jóvátétel csak azután kezdődhet el, ha a közvélemény is megismeri és bűnténynek, jogtiprásnak látja a 100 évvel ezelőtti döntéseket. Főleg azzal a hazugsággal kell szembenéznünk, amivel akkor Magyarországot megvádolták, amivel a feldarabolást jogosnak, mint a háború természetes következményének ítélték, és ez a felfogás még ma is jelen van az európai közgondolkodásban. Pedig ma már tényekkel igazolható, hogy a bűnbaknak beállított Magyarország és magyar vezetés nem volt felelős a világháborúért, amit a nagyhatalmak és pénzügyi körök már jóval korábban elterveztek, beleszámítva a határok átrajzolását is.
Tehát 2017-ben ezért fogalmaztam meg nyílt levelemet, hogy legyen idő felkészülni a századik évfordulóra. Nem jelszavakkal, hanem szakmai munkával: összegyűjteni minden lehetséges forrást, bevonni nemzetközi szinten kutatókat, történészeket, szaktekintélyeket, tolmácsolókat, sajtót, könyvkiadást, filmet és színházat. Feltárni, publikálni, konferenciákat rendezni, majd az igazság fényében megfogalmazni a követelményeket. Országgyűlési törvényben, mert az ország legfelső intézménye illetékes rá. Érdemleges választ csupán a Magyarok Világszövetsége adott. Elkezdődött az aláírásgyűjtés Trianon újraértékelése és az igazságtétel ügyében, hogy a törvényhozás mögött hiteles követelés legyen. Voltak ugyan jelentős kutatások, publikációk, de szemléletváltás nem történt, és nemzetközi porondon szinte semmi. Európa már rég elfeledte, hogy mi történt, és önelégülten pihen kétes értékű babérjait porolgatva. De jómagam úgy gondolom, hogy a magyar népnek ezt az ügyét megilletné legalább egy világeseményre pl. egy világbajnokság költségvetésére szánt összeg, egy alaposabb kutatás és egy nagyobb nyilvánosság! De minimálisan 10 harckocsi árát rászánni erre a szellemi önvédelemre (150 millió €)!
Mert bár önkényes módon ítélték feldarabolásra és kifosztásra Magyarországot, hazug és hamisított ürügyek alapján, de csak többségi szavazás útján kezdődhet el az igazságtétel. Ahhoz tisztánlátás kell: tények és dokumentumok! Mert amint láttuk, hogy egymillió aláírás, 50 millió embert érintő ügy is kevés az mai önkényes és gőgös EU-arisztokrata hozzáállás ellenében.
Bár aligha bízhatunk az ilyen intézmények emberségében, józan belátásában és méltányosságában. Mégis kötelességünk megtenni! Még ha kedvező eredményre nem is számíthatunk, legalább népünket megilleti történelmünk eme szakaszának hiteles megismerése. Mert önismeret, önértékelés nélkül nincs öntudat, nincs önbizalom, vagyis nincs önbecsülés. Márpedig amelyik nép a 21. században nem erősödik meg önbecsülésében, azzal a jövőben már nem számol a történelem. Európára is ez a széthullás vár, ha nem akar megszabadulni a hazugságoktól!
—
Megjegyzés: Mihályi Molnár László a válaszait egy tv-interjúra készülve fogalmazta meg, majd küldte el szerkesztőségünkbe, hozzájárulva azok közléséhez .