A dunaszerdahelyi MOL-Arénában a Fortuna Liga 20. fordulójának zárómérkőzését játszották ma délután, a DAC a Zsolnát fogadta. Az első félidőben még vezettünk, végül döntetlen lett az eredmény.

Az összeállítást figyelve érzékeny veszteségnek tűnt Kalmár Zsolt távolléte, a klub tájékoztatása szerint í csapatkapitány kisebb sérülés miatt hiányzik a keretből.

Egy perc néma csend (fotó: O.N./Felvidék.ma)

A mérkőzés előtt egy perces néma csenddel emlékeztek a koronavírus-járvány időszakának  áldozataira, köztük a DAC korábbi tisztségviselőire és szurkolóira is. Az üres nézőtér ellenére sem maradt el a DAC-himnusznak számító Nélküled.

A DAC ebben az összeállításban lépett a pályára: Jedlička – Blackman, Müller, Kružliak (kapitány), Beskorovainyi – Schäfer, Christie-Davis, Nebyla – Divković, Nicolaescu, Ramirez

A kezdő sípszó felcsendülése után a két csapat a lehető legjobb módon, nagy irammal kezdte a mérkőzést. Úgy tűnt, a DAC játékosai eltökélték, hogy az első gólig még csak esélyt sem adnak az ellenfélnek, ezzel is visszavágva az októberi vereségért.

DAC-helyzet az első percekben (fotó: O.N/Felvidék.ma)

Nem kellett sokáig várni, 10 perc után egy mintaszerű Schäfer (ma gyar válogatottról van szó) – Davies- Nicolaescu összjáték után az utóbbi a zsolnai hálóba juttatta a labdát. A folytatásban is kezdeményező volt a helyzet, Ramireznek ígéretes villanásai is volt, a másik oldalon a zsolnaiak is próbálkozgattak az egyenlítéssel, de több gól a félidőben már nem esett.

Gólöröm (fotó: O.N./Felvidék.ma)

A második játékrész egy hidegzuhannyal indult. Az első zsolnai támadásból Jibril egyenlített, már a második félidő második percében! Kezdhettünk mindent elölről, Blackman helyzete, Divković közeli szabadrúgása nem érett góllá. Storck mester cserékkel próbálkozott pezsdíteni a játékot, pályára lépett Andzouana és Taiwo is. A zsolnaiaknak is volt még helyzetük, ám  Bichakhchyan szabadrúgását Jedlička bravúrral védte.  És  miután a DAC utolsó helyzete a meccs végén Divković bombáját a kapufa védte, maradt az 1:1-es döntetlen.