„A Jóisten nemhiába helyez valami iránt szeretetet az ember szivibe.“ Kezdi Cséki Péter fiatal gazda, akiről az erdélyi ErdővidékTV egyik adása szól. Elég, ha a kedves olvasó beírja a youtube keresőjébe, hogy A Cséki Major (itt megnézhető). De ha valakinek nem lenne 50 perce megnézni, most röviden írok róla.
A kisfilm egy egyetemet végzett székelyföldi fiatalemberről szól, aki birkákat tenyészt, több százat, meg tyúkokat, tejet dolgoz fel, búzát vet, s folytathatnám. A kisfilm elsősorban a fiatalember istenhite, őszintesége miatt volt érdekes számomra. Az, ahogy beszélt, ahogy minden döntésénél a Jóisten jóakaratában bízott, s bizony nem könnyű helyzeteket oldott meg ezáltal. Elmondása szerint több évig dolgozott kinn külföldön, ahol sok pénzt gyűjtött össze, amit teljes egészében az állatokba, a farmba, földbe fektetett. Péter maga próbálja előteremteni az állatai számára az eledelt, amit tud, megtermel, hisz azt vallja, ha az állatról tudja, hogy mit eszik, akkor, ha majd a birkából az ő ételük lesz, ők is tudni fogják.
Az is nagyon szimpatikus volt, hogy amióta elkezdte a gazdálkodást, csakis kizárólag magyar fajtákat tenyészt és magyar növényeket termeszt. Hiába kerülne árban a harmadába például egy kínai ültetnivaló fokhagyma. Amellett, hogy gazdálkodik, pár éve beállt a helyi közbirtokosságba is dolgozni. Falujáért, Bibarcfalváért vállalta el, hogy egy kicsit javuljon a helyzet, mert bizonyos dolgokban megállt a fejlődés. Szeretné rendbe tenni a község dolgait. Nem akarja, hogy az emberek lemondjanak a gazdálkodásról.
„Az embereknek elsősorban a hozzáállásával van baj. Én azt gondolom, elkényelmesedtünk, és ez végett vannak ezek a dolgok. Tehát, hogyha jobban odaállunk bizonyos dolgokhoz, és nemcsak mondunk, vagy kommentálunk, hanem cselekedünk, akkor magától jobban mennek, s egyszerű dolgokat nagyon egyszerűen meg lehet oldani. Csak annyi, hogy na, akkor tegyük oda magunkat!“ Mondja Péter, akinek most van egy segítője, szomszédja, barátja. Mert reggel, munka előtt, már hajnalban a pajtában kell dolgozni. Fürdés, indulás munkába, délután 3-ra hazajön, eszik, s 4-től folytatódik a munka. Este 7-kor végez, vacsora, s este 10-ig kinn van a birkáknál. Nem egyszerű a fiatal székely fiú élete. Elmondása szerin nincs sokat az ágyban. Amit csinál, azt szereti csinálni. Segítség nélkül már nem győzné. S igaz, hogy egyre több a munka, de annál jobb. Szerinte nem szabad unatkozni.
A kisfilm végén a Székelyföldhöz, azaz a „Székelyfődön” maradáshoz fogalmaz meg egy értékes gondolatot: „Még a nevében is benne van, hogy miből áll. Mi kell hozzá. Székely és főd. Ez a kettő. S ez a kettőnek a közössége. Ha a székely ember nem ragaszkodik a fődjéhez, akkor azonnal nem lesz mindjárt Székelyfőd sem. Attul a miénk Székelyfüld, hogy meg tudom mutatni a fiamnak, ha megnő, ha Jóisten megsegít, hogy kiviszem a fenyőbe, én itt játszottam, én itt indiánoztam, itt barlangásztunk, nagyobb voltam, itt kaszáltunk. Ez a főd a miénk, ez a táj a tiéd. Ez a legszebb az egészbe. Hogy attól a miénk, hogy élményeink, emlékeink fűznek füldekhez, helyekhez. Nem tudok én sehol máshol még egy olyan helyet, ahol azt érzem, amit itthon érzek. Wass Albertnek van az a verse, hogy a más hegyei azok, nem az enyémek. (…)“
Szerinte mindezt valószínűleg a Jóisten elhelyezi az ember szívébe, de csak úgy tud erősödni ez az érzés, ha az ember nap, mint nap ott van a természetben, ott van azon a földön, megszenved, megizzad, megdolgozza a magáét. Amit ma megint nem szeretnek sokan.
Péter elmondja, hogy bár megérti a fiatalokat, akiknek nincs pénzük, s nincs merszük belevágni egy ilyen kalandba, de hozzáteszi, hogy neki sem volt semmije. Egy állata, egy birkája sem, kicsinyenként kezdte el, majd hozzátette, hogy nap, mint nap csak a kemény munkával lehet előrejutni. Azt is elmondja, hogy biztos egyszerűbb kimenni külföldre műszakozni, s megkeresni 1500-2000 eurót, mint otthon hányni a ganét, vagy éjjel felkelni a csirkékhez vagy a bárányokhoz. De ugyanez vonatkozik más szakmákra is: nincsenek lakatosok, ácsok, asztalosok, mert mindenki kimegy a jobb megélhetés reményében. Pedig az lélekben sokkal nehezebb, hisz ott az illetőt nem embernek nézik, csak egy szám, egy munkás az illető, itthon az ember pedig itthon van.
„Hajtsuk, hajtsuk, sokszor azt se tudjuk, hogy mit… Nem tudunk örvendeni az apró dolgoknak. Meg kell tanulni visszatérni ezekhez a gyökerekhez, mert az ember erre lett kitalálva. Nem robotnak lett teremtve, hanem, hogy egyen, igyon dógozzon, találja meg a Jóistent, s amíg ő adja az életet, addig dógozni kell. Ha a Jóisten egészséget, erőt, ad, akkor én azt tudom mondani mindenkinek, hogy ezt lehet csinálni, csak úgy kell odaállni, hogy akarja az ember“ – mondja.
Magára ismer a kedves olvasó? Nem? Igen? Nem baj. Sose késő elkezdeni valami újat.
„Tavasszaa kimész a fődre, eeveted a búzát, aztán mikor kisétász, látod, mikor szárba szökött, aztán utána kalászozik, utána aratod… Valahogy ez ad teljességet, ez ad az úgymond teremtő munkának értelmet. Ettől olyan szép az egész, s én ezt szeretem“ – zárja gondolatait Péter.
Amikor én egy ilyen fiatalembert hallok a mai beteg világban, mindig felvillanyozódok, s újra megerősödik bennem az az érzés, hogy van remény!
Méry János
Nyomtatásban megjelent a Csallóköz c. hetilapban