Tizenkét éve is elmondtam, hogy végre jó irányba fordították a szekér rúdját: az emberi, nemzeti és keresztény alapértékek felé.  Már csak jó lovakat fogjanak elébe!  Legfeljebb csak ezzel lehet gondunk, de a kívülállók, az idegenek és az irigykedők az értékrendi céljainkba fognak belekötni.  Várható volt ez is, az is, de Magyarország szekere előre ment, főleg szomszédai viszonylatában.  Nem volt hibátlan, semmi sem lehet tökéletes, de a szekér haladt.

Az utóbbi két évben a sok elterelő esemény miatt viszont alig tudtunk figyelni a magyarországi eseményekre. Először a járvány, aztán a háború, és a Felvidéken az egykori nagykutyák rabosítása körüli találgatások és a kormánykoalíciós huzavonák borították ködbe a látóhatárt. Ám azt mi is láttuk, éreztük, tapasztaltuk, hogy soha annyi figyelem, támogatás és gondoskodó gesztus nem fordult felénk, mint amennyit az elmúlt tíz évben kaptunk. És annak is örültünk, hogy a nemzet jövőjét jelentő fiatal magyar családok mennyi sok jó támogatást kaphatnak. És nekünk is fájt, amikor az emberi alapértékeket védelmező magyar kormány ellen az elszabadult európai liberálisok és kommunista szellemiségű sötét szocialisták sunyi szervezkedésbe és nyílt támadásokba is kezdtek.  Hiszen amikor sajnálatot és részvétet ébresztő  jeleneteket adnak péládul egy ukrajnai pincében megszületett kisgyermekről, ugyanakkor a WHO (Egészségügyi Világszervezet) éppen előkészíti a szabályozott tömeggyilkosságokat, vagyis a magzatelhajtást,  bár már eddig is évente 43 millió magzatgyilkosság terhelte az emberiség lelkiismeretét. Aztán jön az eutanázia, vagyis az elhaláloztatás legalizálása, majd a nemeket átalakító műtétek támogatása, átoperált férfiak benevezése a női sportversenyekbe, és minden elkorcsosult és elállatiasodott erkölcsi fertő engedélyeztetése. Már félő volt, hogy az EU vezérkara is támogatja a gyermekek lelkének megrontását az iskolákban.  Nevetséges, hogy a legtermészetesebb emberi viszonyokat is alkotmányos védelem alá kell helyezni, nehogy ránk erőltessék a természetelleneset. Gender, göndör és pöcegödör állapotok jelzik Európa erkölcsi megrendülését. Ehhez képest már csak tragikomikus mosolyra adhat okot az, hogy mindent átneveznek, ami orosz, és még Csajkovszkijt is kitiltják a koncerttermekből. Az iraki vagy afgán és líbiai háború idején, amikor több millió civil áldozatot követelt az amerikai üzleti érdekeket szolgáló háború, akkor nem voltak sem megszorítások, sem eltiltások, sem kirekesztő intézkedések. Legfeljebb annyi, hogy a legálisan megválasztott elnököt lebombázták, megölték, és azóta az olajkutak az amerikai gazdaságot szolgálják, nehogy esetleg 70 cent fölé emelkedjék náluk a benzin ára, miközben nálunk már ennek háromszorosa megy. Sebaj, gazdagok vagyunk, kibírjuk, hogy támogassuk őket! Ez az a kettős mérce: és ez az a kettős látásmód, ahogyan a világ tömegtájékoztatása eteti hazugságaival a tömegeket.  Most csak Putyin és az oroszok szidalmazását, és a kárpátaljai magyarokat is kisemmiző Zelenszkij dicsőítését kapták utasításba a nagy „tömegtájékoztatók”, vagyis a szemfényvesztő illúzionisták.

Viszont tény, hogy most is háború van,  amire az sem mentség, hogy ez nem mostanában és nem ilyen alapon kezdődött. A kiskatonák bármelyik oldalon is vannak: áldozatok. Az is, aki meghal, és az is, aki látja a pusztítást és pusztulást. Putyin elszámította magát, amikor ölre akart menni a pénzvilág uraival. Hiszen Oroszország csak tized annyit tud fegyverkezésre költeni, mint az USA. Ez a háború ugyanis nem Ukrajnáról szól. Az ukrán nép, illetve Ukrajna népe, amelynek legalább egyharmada nem ukrán,  a legnagyobb áldozat, de a cár idejében, Lenin és Sztálin és Brezsnyev alatt sem volt ez a helyzet jobb.  Csak más, és gyakorta rosszabb.  Ám akkor nem voltak rájuk kiváncsiak a világ másik felén. Most azonban a nagytőke gyanús befektetései kerültek veszélybe, ezért tömték ki évek óta fegyverekkel, hadianyaggal a majdani puccsban hatalomra került színtársulatot. Pedig még egy magánépítkezés során is joga van a tulajdonosnak beleszólnia abba, hogy a szomszéd gazdasági épülete (mégcsak nem is támaszpontja) ne legyen túl közel a kerítéshez… Naponta aggódva figyeljük a híreket, a háborús helyzet elmérgesedését, és nem csupán a világháborús konfliktus kirobbanása miatt.

Féltünk, hogy mindez bedönti a magyar történelem és a keresztény értékek iránt elkötelezett magyar kormány helyzetét, hogy itt is bevetik pénzüket, szervezeteiket, titkosszolgálataikat a befektetéseiket féltő haszonelvű és pénzsóvár ragadozók.  Félő volt, hogy visszatérnek a történelem sötét árnyai, a lélekvesztő és nemzetgyalázó bábfigurák, a kommunista vészkorszak élharcosainak csemetéi, akik csakis a Mammon parancsát követik, és Magyarországot erre a szellemi és erkölcsi vágóhídra szeretnék terelni.

És félelmeink nem voltak alaptalanok. Nem kívántuk ugyan az ellenlábasok vesztét, csupán a józan ész, a tiszta emberi érzés és a hit győzelmét.  Remélve, hogy az eltévelyedettek is beismerik egyszer gyarlóságaikat, hogy megtérhessenek.

Szerencsénkre mégsem lett szomorú ez a vasárnap, és „szép reményink hajnalcsillaga” után Szent István országában azt énekelhetjük:

„Felkelt a napunk, István a mi urunk.
Árad a kegyelem fénye ránk.
Hálás a szívünk, zengjen az örömünk,
Szép Magyarország, édes hazánk!”

Mondjunk hálát a Mindenhatónak mindezekért: a megpróbáltatásokért és az újabb erőpróbákért egyaránt, amelyekre újabb esélyt kaptunk,  hogy népünk szekere továbbra is jó úton és jó irányban haladjon, s mutasson jó példát véle szomszédainak is !

Mihályi Molnár László