Szakadt kőművesék

A civilizáció és polgári demokrácia tévelygései a huszonegyedik században, 1. rész

A szintetikus gyümölcslé annál veszélyesebb, minél jobban hasonlít színben, illatban, ízben az eredetire, mivel annál több mérgező vegyi anyagot kell belekeverni. Csak az hiányzik belőle, amiért az embernek szüksége van rá: a természetes vitaminok, rostok, nyomelemek.

Valamiképp így alakult a civilizáció folyamata is: minél inkább földi Paradicsomot akar létrehozni, annál élhetetlenebb. Még nem dőlt el, hogy az emberi tevékenység miatt pusztul-e ki az élet e földtekén, vagy pedig az évmilliók óta tartó természeti folyamatok egyik törvényszerű fázisa idézi majd elő. A végkifejlet azonban egyértelmű és elkerülhetetlen.

A racionalista materializmus a természettudományosnak hirdetett korlátolt ismeretmennyiséget helyezte az istenkép helyébe, ezzel betetőződött (legalábbis a propaganda szerint) az emberiség történetének az a folyamata, amelyben az ember egyre jobban függetlenné vált a természet erőitől, azoknak egyre kevésbé volt kiszolgáltatva, méghozzá a termelő gazdálkodás elterjedése, a tűz tudatos felhasználása, a fémolvasztás, a letelepedett életmód és a természeti erőforrások kihasználása révén. Ezt nevezték el civilizációnak.

Ez a függetlenedés azonban fokozatos eltávolodást, elidegenedést, eltárgyiasodást és eldologiasodást is előidézett. Miközben úgy gondolták, hogy az emberi civilizáció csúcspontja a polgári demokrácia, addig az emberi alapértékek egyre inkább háttérbe szorultak. Az isteni gondviselést megtagadó haszonelvű társadalmak már nem az embert szolgálják, hanem éppen fordítva: az embereket tették meg a fogyasztói társadalom kiszolgálóivá. Nem véletlen, hogy már a materialista „felvilágosodás” elején megjelenik a természethez való visszatérés vágya (például Swift és Rousseau műveiben).

Bár a civilizáció folyamatát az emberi társadalom természetből való kiemelkedéseként, az emberiség haladásaként, kultúrálódásaként, az életmód könnyebbé válásaként, az életszínvonal felemelkedéseként szokták értékelni, de vajon az ilyen életszínvonal (munka, közlekedés, lakás, táplálkozás, kommunikáció) valóban jobb életminőséget is jelent, vagy csak még több függőséget és lekötöttséget?

Vajon a valódi boldogságot adó belső harmónia a civilizációs eszközök mennyiségétől és korszerűségétől függ, vagy esetleg valami mástól ? Érdemes ezért visszatérnünk a szent iratok üzenetéhez:

„Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért? Mert eljön az Emberfia Atyja dicsőségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint.” (Máté 16., 24 – 27.)

Mihályi Molnár László