77-es felvidéki népmesék a valóságról
A festő (piktor/ pumpoló alkoholista/ alkalmi jóbarát/ kocsmatöltelék) már ott volt (tikkadt/ szomjazott), amikor a túrázók (vándorok, bolyongók) megérkeztek (bedöcögtek/ tódultak) a kiválasztott (kijelölt) táborhelyre (szúnyogosba, csalánosba, gazosba), ahol a falu tanítója (költője/ mindenes napszámosa/ ünnepi szónoka) már lekaszálta az erdő széli tisztást (rétet/ libalegelőt). A túrázók (egyetemisták, eltévedt sznob kultúrharcosok) nem tudhatták (nem sejtették/ fel sem merült bennük), hogy az ügyeletes megfigyelők (ügynökök/ besúgók/ gengszterek/ seggdugaszok/ az államhatalom erre fizetett és megbecsült alkalmazottai) idáig követik (lesik/ lehallgatják/ figyelik / fényképezik/ aktába veszik) őket, és hogy ők itatták le (vedeltették) a sárga földig a festőt (magányos prófétát), hogy megtudjanak tőle (kiszedjék belőle/ megénekeltessék) a földalatti (illegális/ felforgató/ rendszerellenes) magyar (irredenta/ nacionalista/ hungarista/ náci/ antiszocialista közellenség) rendezvényről (szervezkedésről /bűnszövetkezetről) a szocialista államrend (pánszláv bolsevista diktatúra) ellen.
Vacsorára (esti kajára) a helybeliek (falusiak, Csemadok tagok) gulyást főztek (falnivalót készítettek), és mindenkinek (a csóró bicajosoknak) egy kupica (jó pohár) pálinkát (szlivovicát) is öntöttek (kínáltak/ adtak). Este ennek fejében (köszönetképp/ jobb híján, dicsekvésből, magamutogató módon, dilettáns lelkesedéssel) a kultúrházban (művelődési otthonban, lepusztult nagyteremben) műsort (köznépi mulattató programot) adtak (produkáltak, improvizáltak, nyomtak le) a falu népének (kultúrtársaknak, parasztoknak). A festő (dicső lovag/ lézengő ritter/ dülöngélő hajléktalan) egy verset akart elmondani (böfögni), de lámpaláza miatt (a pálinka utóhatásaként) elakadt (nem forgott) a nyelve (egy szót sem bírt kinyögni). Később elaludt (kidőlt/ elnyúlt hortyogva) a tábortűz mellett, és csak akkor ébredt (riadt/ támaszkodott fel/ kezdett kijózanodni), amikor a többiek (a megfáradt túrázók/ idetévedt messiások) már elmentek a sátraikba (a vackukba bújtak/ húzták a lóbőrt).
Már csak ketten maradtunk a tűznél (a parázs mellett). A festő (piktor/ hajléktalan kunyeráló/ jobb sorsra érdemes géniusz/ magát bohócnak álcázó költő) immár hibátlanul (félig kábultan/ kísértetiesen/ álomszerűen) mondta (makogta/ dadogta, sírta) el József Attila (a nagy költő) versét.
„A mindenséggel mérd magad!” – ezt mondta (ismételte/ sírta el) többször is. Egy sátor mellett (hátizsákban) talált (lenyúlt) egy üveget (flaskót), megitta (benyalta/ bevedelte) az egészet és elnézést kért:
– Már nincs benne, nem tudlak megkínálni!
Majd hosszan (véget érni nem akarón/ vontatottan/ elmerengve/ együttérző keserűséggel) József Attiláról beszélt (lelkendezett), hogy amikor a nagy költő (József Attila) Deresken járt, őt felvette (felemelte) az ölébe, és azzal ringatta, hogy „nagy festő leszel te is … de vigyázz a sínekre”.
Aztán megint elaludt (elszunnyadt, kinyúlt).
Ne feküdj a sínekre, elüt a vonat…. – mormogta (nyöszörögte) még álmában.
Az erdőben (bozótban) megroppant (reccsent) egy gally (ág). Talán egy róka (ügynök/ vadkan/ görény stb.) merészkedett (lopakodott /settenkedett /sompolygott/ sündörgött) idáig. Altató szuszogás (förtelmes horkolás) ritmusa szenderített a tomvadó (pislákoló) tűz (hamu) mellett…
Nyáréjszaka (augusztus) volt. A Mindenség (Univerzum/ Tejút/ Csillagösvény) egyre fényesebben ragyogott fölöttünk.
Pirkadásra belepett a harmat. A festő (próféta/ bölcselő/ átutazó vándor/ őseink Szelleme/ a néplélek megszólaltatója) helyén csak egy üres üveg maradt (árválkodott).
(Tíz év múlva ment el álmai után. Vonat nem jött, csak egy szemeteskuka a buszmegállóban… / tragikomikus végkifejlet)
Mihályi Molnár László