Mindig felemelő érzés egy zarándokcsoporttal együtt utazni vagy gyalogolni, és aztán a nagy tömeggel, Isten népével együtt sóhajtva, lélegezve, imádkozva tudni, érezni, megtapasztalni, hogy nem vagyunk egyedül hitünkkel és vágyainkkal. Amikor például Krisztus földi helytartójának közelében lehettünk: akár a rozsnyói domboldalban a családdal és barátainkkal, a Szent Péter bazilika előtt Rómában Bódva völgyi zarándokokkal, a csíksomlyói nyeregben a szepsi búcsúsokkal vagy akár a Hősök terén az egyházi iskola diákjaival és tanáraival. Az elmúlt hét végén Budapest lüktetésével együtt dobogott a Kárpát-medence magyarságának és hívő népének szíve.
A lelkesedés azonban nem a pápának szólt, hanem annak, amit képvisel és közvetít: Isten igéjének, vigasztaló szeretetének vagy útmutatásának. Mert szükségünk van rá ebben a nagy európai, közép-európai árvaházban: gonosz mostohát önkényének kiszolgáltatva.
Mégsem érezhetjük magunkat teljesen árvának, mert bár a nagyhatalmi gőg és önkény feldarabolta Szent István Országát, de a hitünket nem csonkíthatják ilyen emberi gyarlóságok. Kimondhatjuk, hogy nem vagyunk árvák, mert édesanyánk soha nem mondott le rólunk, és hazavárja elrabolt gyermekeit.
A hazatérés nem önmagától való, hanem ki kell érdemelnünk: Istennek tetsző hűséggel, bizalommal, hittel és helytállással. Bátran, félelem nélkül, meg nem alkudva az elfajzásra csábító ajánlatokkal.
Ebben ránk fér az útmutatás, bíztatás és megerősítés. A belülről fakadó lelki megújulás.
Hiszem, hogy Ferenc pápa sem véletlenül látogatta meg immár negyedszer Mária Országát, a Szent Korona Országát, mert ebbe a feldarabolható, de feloszthatatlan egységbe Csíksomlyó éppúgy beletartozik, mint Kassa.
Ez volt ezer évig a keresztény Európa védőpajzsa, és most is az lehet ebben a szükségben, amikor tolvajok akarják elrabolni vagy idegen lelkű béresek, bérencek szétzülleszteni a Jó Pásztor nyáját, hogy ordas farkasok prédájává tegyék.
Nem mindegy tehát, hogy a gonosz mostohák vagy a szerető édesanyánk szavát tartjuk fontosabbnak.
Mihályi Molnár László