A Pozsonyi Casino előadótermében kedd este a Történelemóra – Babos László, egy meghurcolt és elfeledett felvidéki magyar költő élete és munkássága c. könyv ősbemutatóját tartották. A 100 évvel ezelőtt született Babos László 1956-ban írt verseiben nyíltan elítélte a magyar forradalom vérbe fojtását.
Az 1989-es rendszerváltás után felnövő nemzedékek számára fontos lehet annak tudatosítása, hogy a szocializmus éveiben az államrendőrség szigorúan lecsapott azokra, akik a kommunista rendszert bírálták. Az ilyen embereket megfigyelték, kihallgatták és meghurcolták. Ilyen bátor fiatalember volt Babos László is, aki akkor két versében is nyíltan az 1956-os szabadságharcosok pártjára állt.
A Történelemóra 1956 novemberében íródott, egy iskolai történelemórát ír le. Íme az egyik versszaka:
„Tanár elvtárs, ez a szocializmus,
ágyú, géppuska és páncélosok?
S annak, ki végre szabad akar lenni
földjén, földjére rőt vére csorog?”
A másik nevezetes verse Az új magyar zsoltár volt, amely 1957 tavaszán íródott, és szintén felkeltette az állambiztonsági rendszer érdeklődését. Ebben szépirodalmi tehetségét is megvillantva fejezte ki hűségét a magyarság sorsa iránt. Ahogy itt ő nevezi: „… élni nem tudó, halni nem akaró, / sorsverte népem…”, amelynek jövőbe vetett hitét és reményét az 1956 októberében kirobban forradalom eltiprása sem törhette meg. A költő ebben a versében rámutat: „s nem szakadt magvad, maradt még / Október haláltáncára véred, velőd, fiad.”
Nos, ilyen versek után született meg Babos László ellen a vádirat, amely 11 tanú meghallgatása (köztük a felvidéki magyar irodalomban olyan ismerős nevek, mint Cselényi László, Turczel Lajos és Tőzsér Árpád) után kimondja:
„…durván rágalmazta a szövetséges Szovjetuniót és annak képviselőit, valamint a Népi Demokratikus Magyarország képviselőit. Ugyanebben az időszakban munkahelyén, az A Hét hetilap szerkesztőségének alkalmazottai előtt is rágalmazta a Szovjetuniót, azaz nyilvánosan rágalmazta a szövetséges államot és annak képviselőit, amivel kimerítette a szövetséges állam rágalmazásának bűncselekményét a Btk. 125. §-ának a cikke alapján.”
A fogságból Babos László úgy szabadult, hogy rá is vonatkozott az új köztársasági elnök, Antonín Novotný 1957. december elsején kihirdetett amnesztiája.
A könyv szerzője a magyar édesanyától és szlovák édesapától származó František Pláteník, aki Babos László első házasságából született egyik lányát, Beatrixot 1977-ben vette feleségül. Babos Lászlót már személyesen nem ismerte, mert neki az 1968-as csehszlovákiai „prágai tavaszt” követően sikerült előbb Bécsbe jutnia, majd Izraelben letelepednie. Babos 1971-es feltételezett halálával kapcsolatban a szerzőnek – próbálkozásai ellenére – nem sikerült konkrét információhoz jutnia.
A könyv szerkesztője Dunajszky Géza, akit már több olyan kiadvány szerzőjeként ismerhettünk meg, amelyekben sorsunk kutatásával foglalkozott (pl. Szökés a haláltáborból, Felszántott (tömeg)sírok). A Történelemóra pozsonyi ősbemutatóján – a szerző jelenlétében is – ő ismertette a Ligetfalu p.t. kiadásában megjelent könyvet.
A 124 oldalas kötet bemutatja Babos László életútját, letartóztatását, fogságait (a Szovjetunióban is volt hadifogoly), műveit, és szemléz a róla szóló írásokból. Az állambiztonsági aktákat, a Babos elleni vádirat ügyében történt kihallgatási jegyzőkönyveket nem csak említi, hanem azok többségét – az eredeti akták másolataként – közli is.
A tanúvallomásokkal kapcsolatban a szerző a kiadványban megjegyzi:
„A fiatal irodalmárok, valamint Babos szerkesztőségi és csemadokos kollégáinak vallomásai eltérőek voltak, ám nem célom az ő megnyilatkozásaik értékelése.”
A bemutatón Fellinger Károly felvidéki magyar költő, jókai helytörténész köszönetet mondott a könyv megjelenéséért. A most megjelenő kötet egy forrásmunkát is jelenthet a jövő irodalomtörténészei és kutatói számára.
Oriskó Norbert eredeti cikke a Piros 7.es-en jelent meg.