„Te éretted harcolék, szabadság,
S láncraverve lábam és karom…
Világosság, téged szomjazálak,
S mint vakandok, föld alatt lakom…
Mikor üt a megváltás órája,
Mikor üt a boldog óra már,
Melyben ujra szabad léget szívok
S újra rám sütsz, fényes napsugár?”
Petőfi Sándor: A rab
(részlet az 1847-ben Koltón írt versből)
A Kijevig tartó mintegy 800 kilométernyi út megtétele egy hónapig tartott. Naponta tíz órán át haladtak előre, többnyire északi irányba. Esténként letáboroztak, majd a napkeltét követően előbb létszámellenőrzés volt, majd indultak is tovább. Déltájt három óra pihenő jutott az embereknek. Minden tíz fogolyra jutott egy-egy csak őket őrző orosz katona.
Minden napnak volt néhány halottja. Volt, akit betegség vitt el, volt, akit az oroszok lőttek főbe. Parancsnokuk még a menetelés első napjának a végén tolmácsai segítségével több nyelven is kihirdette, aki szökni próbál, halál fia.
Sándor ezt magyarul, németül és franciául is értette. Az oroszok azok számára is világossá tették ezt, akik nem értették. Négyen már a harmadik éjszaka menekülni próbáltak, sikertelenül. A következő reggel már a kivégzőosztag előtt álltak. Ez meg is hozta a hatását, mert a Kijevig tartó út további során már csak egyszer ismétlődött meg hasonló próbálkozás. Akkor két fogoly próbált menekülni, őket üldözés közben kaszabolták le.
A sebesülteket szállító szekerek személyi összetétele folyamatosan változott. Akik már megerősödtek annyira, hogy gyalogolni tudtak, úgy folytatták az utat. Helyüket gyorsan újabb legyengült emberek töltötték fel. Sándor a kilencedik napot már gyalogosan kezdte. Nem bánta, hiszen így gyorsabban teltek a napok, mint a szekéren, ahol a saját gondolataival is meg kellett küzdenie. Este így könnyebben jött álom a szemére.
Nem esett nehezére a gyaloglás. Visszaemlékezett, hogy korábban ment már Debrecenből Pestre vagy Mohácstól Pozsonyig is.
Hogy is írta annak idején a Kerényi Frigyesnek küldött úti leveleiben? „Debrecenből utaztam Pestre, 1844-ben, februáriusban, kopott ruhában, gyalog, egypár huszassal és egy kötet verssel. E kötet versben volt minden reményem; gondolám: ha eladhatom, jó, ha el nem adhatom, az is jó… mert akkor vagy éhen halok, vagy megfagyok, s vége lesz minden szenvedésnek.”
A mostani helyzet azonban teljesen más volt. A korábbi időkben mindig előtte lebegett a cél, itt meg semmi. De érezte, ha nem esett el a csatatéren, akkor még tennivalója van ebben a világban. A sorsáról ne mások döntsenek, ő megteszi bárhol és bármikor, amit Petőfi Sándor jelleme megkövetel.
Oriskó Norbert
Szerzői megjegyzés: Nem tisztem sem célom senkit meggyőzni arról, hogy ebben mi a képzelet, mi a legenda, és mi a valóság… Regényvázlat ez. Úgy gondolom, Petőfi bármilyen sorssal is nézett szembe, azt hősként tette…
Minden jog fenntartva
© Oriskó Norbert
Korábbi fejezetek:
33
Segesvártól Barguzinig
Előhang: Királyok
- rész: Segesvár
- rész: Élet vagy halál
- rész: Attila népe
- rész: Halálvágy
- rész: Világosságot!