Október 6-a van, az aradi vértanúkra és sorstársaikra emlékezünk. Tisztelet és dicsőség hőseinknek! Ugyanakkor arra is jó emlékeznünk, hogy Haynau a hatalmat kapta, és kik segítették. Ezzel kapcsolatban osztom meg 33/ Segesvártól Barguzinig c. készülő regényem előhangjának vázlatát.

KIRÁLYOK (Előhang/vázlat)

„Mindenkinek barátság, kegyelem,
Csak a királyoknak nem, sohasem!
Lantom s kardom kezembül eldobom,
A hóhérságot majd én folytatom,
Ha kívülem rá ember nem akad –
Akasszátok föl a királyokat!”
(Petőfi Sándor: Akasszátok föl a királyokat!, Debrecen, 1848. december)

1849 májusa. Varsó egyik fényűző palotájában két férfi nézett egymás szemébe. Nem farkasszemet néztek. Az egyik még szinte gyermek, aki könyörgően tekintett a másik láthatóan lenézően vigyorgó arcára.

– A kérésem egyértelmű, kedves Miklós. Ön, minden oroszok cárjaként 200 ezer katonával véget vet ennek az őrületnek. Remélem, mihamarább nyugodtan alhatok már Bécsben. Számíthatok a gyors intézkedésre? – kérdezte az osztrák, szinte könyörögve.

Az idős uralkodó széttárta a kezét, jelezte, a megállapodást meg is kell ám valamivel pecsételni. És megtörtént, amit az ifjú császár eddig még sosem tett meg: letérdelt a másik, nálánál több mint 30 évvel korábban született uralkodó előtt.

– Nyugodtan hazatérhet az otthonába, kedves Ferenc. Két-három hónap múlva vége lesz az egésznek. Már rég vége lehetne ennek a komédiának, ha hamarabb kérnek segítséget. Persze tudom, maguk akartak rendet teremteni. Pedig legalább Rákóczi óta tudhatják, hogy a magyarokkal szemben önök egyedül tehetetlenek – mondta gőgösen az orosz.

– Volna még valami – kezdte tétován az ifjú.

– És mi lenne az? – szólt bátorítóan a másik férfiú

– Nem elég a katonai győzelem, azt akarom, hogy soha ne ismétlődjön ez meg. A magyarokat szellemileg is le kell fejezni. Azok a rebellisek, akik vakmerőségre buzdítják őket, soha többet ne lépjenek az országomba. Erre akarok valami biztosítékot.
Miklós cár értetlenül csóválta a fejét.

– Csak a halál a biztos, még nekünk, uralkodóknak is.

– Nem lehet mindenkit bitófára küldeni, de el kell őket tüntetni örökre – könyörgött tovább Ferenc.

– Mi sem könnyebb ennél, Kamcsatka vagy Szibéria nálunk erre tökéletes hely. – Az orosz ismét kioktató hangra váltott. – Persze, mindennek ára van.

Ez a válasz láthatóan megnyugtatta a császárt.

– Azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy egyikünk sem akarja, hogy odahaza azzal lázítsa valaki a népet, hogy akasszátok fel a királyokat!

Oriskó Norbert mai fb-jegyzete.