Csángóföld, Délvidék, Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Magyar Országgyűlés. Ezek a csapatok mérettették meg magukat az I. Nemzeti Összetartozás focikupán, a székelyföldi Csíkszentdomokoson.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete immáron majdnem harminc éve jár a Székelyföldre, Csíkba, az orvoscsoportjával önkéntes munkát végezni, évente kétszer: októberben és májusban. Ehhez kapcsolódva majdnem húsz éve Buzánszky Jenő kezdeményezésére a székely közjogi méltóságok, megyei képviselők, országgyűlési képviselők, polgármesterek, valamint a Magyar Országgyűlés válogatottja minden évben lejátszott egy barátságos mérkőzést. Ezek mindig jó hangulatú, baráti mérkőzések voltak. Néhány évvel ezelőtt a csángó testvérek is bekapcsolódtak a Kárpátokon túlról és Trianon 100. évfordulóján Kövér László házelnök kezdeményezésére – aki egyébként a rendezvény fővédnöke is egyben – kibővítették a hármas tornát a felvidékiekkel, délvidékiekkel és a kárpátaljaiakkal.
„A Magyar Országgyűlés csapata összetételében már mandátummal nem rendelkező és jelenleg aktív képviselőkre épül, kiegészülve az Országgyűlés hivatalában dolgozó segéderővel” – mondta el Kövér László a megnyitó ünnepségen.
Én a Felvidék csapatának tagjaként vettem részt a tornán, ahol az első napon 1:1-es döntetlent játszottunk Székelyfölddel, és 0:3-ra kaptunk ki a későbbi győztes Kárpátaljától. A harmadik helyért pont Kövér Lászlóékkal játszottunk, akiktől egy szoros 4:3-as vereséget szenvedtünk. Talán túl nagy előnyt adtunk nekik. Meg, hát náluk játszott Véber György is, az újpestiek legendája. A tornát végül Kárpátalja nyerte Délvidék ellen. Az 5. helyért vívott meccsen pedig a székelyek legyőzték a csángókat. Felemelő érzés volt hallani, hogy bár a hat csapat hét különböző országból érkezett (Délvidék csapatában voltak szlovéniai és horvátországi magyarok is), de mindenki magyarul beszélt. S jó volt hallani Kövér László logikusnak tűnő, mégis megnyugtató megállapítását, miszerint bármi is lesz az eredmény, a magyarok győznek!
„Báthory Kardinál, Erdély fejedelme, itt végezte életét. Végső veszedelme tulajdoníttatik Nagy Kristály Andrásnak, mikor egy híja volt az 1600-nak.” Így kezdődik a 21 énekből álló Báthory-ének, melyet a pásztorbükki nyitott kápolnához ellátogató zarándokok minden év október második vasárnapján elénekelnek az ott tartott megemlékező szentmisén. A történelmi jelentőségű emlékhelyen október 10-én, vasárnap déli 1 órakor volt szentmise, ahova több száz zarándok érkezett, ki autóval, ki gyalog, ki pedig lovas szekéren. Mi, a felvidéki delegáció tagjai kisbusszal, de például a torna győztes kárpátaljaiak platón érkeztek a helyszínre, melyet az ott lévő hangulat miatt egyikünk sem felejt el soha.
A hely története a következő: Báthori Endre erdélyi fejedelmet, bíborost, aki a Nagyszeben melletti sellemberki vesztes csata után Lengyelország felé menekült, 1599. november 3-án itt gyilkolták meg. 1597. december 23-án ugyanis Báthori Zsigmond lemondott Erdély trónjáról és helyére az erdélyi rendek Báthori Endre bíborost választották meg. (Báthori Endrét gyakran Andrásként említik, mert a 16. század végén az okmányok hivatalos nyelve a latin volt, ahol a név Báthori Andreas formában szerepelt, ami inkább az Andráshoz hasonlít.) Rudolf, az osztrák császár nem ismerte el Báthori Endrét fejedelemnek, így megbízta Mihai havasalföldi vajdát, aki betör Erdélybe. A fejedelem sebtében hadat gyűjtött Mihai ellen, de 1599. október 28-án a Szeben melletti Sellenberk falunál Báthori Endre főkapitánya, Kornis Gáspár vereséget szenvedett. A vajda seregében több ezer székely is harcolt, mivel a Báthoriak által visszavont szabadságjogaikat ígérte cserébe. A 33 éves bíboros-fejedelem elhagyta a csatateret, azzal a szándékkal, hogy Moldván át Lengyelországba megy, s trónja visszafoglalására onnan sereget hoz. A csíkiak október 31-én az itt áthaladó fejedelmet megtámadták, aki Pásztorbükk felé menekült. De egy pásztor elárulta, így négyen a fejedelemre támadtak, aki bár hősiesen védekezett és támadóit is súlyosan megsebesítette, végül összeesett, s még élt, amikor gyűrűs ujját levágták, aztán fejét vették és Mihai vajdához küldték.
VII. Kelemen pápa a bíboros-fejedelem meggyilkolása miatt átokkal sújtotta Csíkszentdomokost és Felcsíkot, száznapos böjtöt rendelt el, és hosszú ideig nem adott papot nekik. A lakók továbbra is tartani akarták a vallásukat, s a megvonás évei alatt más falvak papjait hívták el keresztelni, esketni, temetni. Idővel úgy érezték, hogy megbűnhődtek tettükért, s a szomorú esemény óta, bűnbánatuk jeleként minden esztendőben október második vasárnapján búcsút tartanak a pásztorbükki helyszínen. A régi szentdomokosiak azt mesélik, hogy a gyilkosság helye évekig átkozott volt, sokáig a földből vér fakadt ki itt, ha levágtak egy fát. Az elhantolt fejedelem fejfája helyén nyírfa nőtt. Azt tartják, hogy itt – anélkül, hogy bárki újat ültetne – mindig kihajt egy fiatal nyírfa, ha a korábbi megöregszik, elkorhad. A domokosiak szerint a jó Isten megbocsátott a hagyományaihoz ragaszkodó, római katolikus vallású székelyek lakta nagyközségnek, és ennek köszönheti a falu nagy szülöttjét, a szentként tisztelt Márton Áron püspököt.
A történetet a szentbeszédben röviden elmondta a helyi plébános is, aki a szentmise végén üdvözölte Kövér László házelnök urat, megköszönte mindazt, amit a magyarokért és a székelyekért tettek-tesznek, s erőt kért ahhoz, hogy a megkezdett munkát be is fejezhessék. Ezután Márton Áront idézte, aki szerint: „Amit az Isten benned elkezdett, azt fejezze is be.”
Hosszú idő után ez volt az első olyan hétvége, amikor nem az órámat kellett néznem, s nem kellett rohannom. Picit feltöltődtem lelkileg, és leírhatatlanul jó érzés tudni, hogy magyar vagyok. A székelyföldi Csíkszentdomokosban és Pásztorbükkben is.
Méry János
Nyomtatva megjelent a Csallóköz hetilapban