A múlt héten zajlottak a jászói 24. Mécs László Szabadegyetem eseményei, amelynek két napig tartó élményeit és tanulságait igyekszem összefoglalni.
Bár a nevem csak a szombati programban szerepelt a Petőfi bicentenáriummal kapcsolatban, már egy nappal korán reggel útnak indultam. Galántáról 330 km a távolság, az út mintegy fele autópályán vezet, többnyire változatos és szép tájképek bukkannak a volánnál ülő ember elé, amit csak az rontott, hogy nagyon sokszor jelent meg előttem a pénzügyminiszter azon óriásplakátja, miszerint teljesítették a gyerekekkel kapcsolatos 200 eurós ígéretüket. Ha a plakátok árát megspórolták volna, ez az igyekezetük tán hihetőbb volna, így viszont inkább önző képmutatásnak tűnt.
Indulás előtt Szarka Gyulának említettem, hogy ide készülök. A Kossuth-díjas zenésszel a megjelenés előtt álló Petőfi-albuma kapcsán beszéltem, mondta,
egy patinás és nagy tiszteletnek örvendő helyre jövök.
Valóban olajozottam ment minden. A szervező stáb érti a dolgát, legszívesebben mindenki nevét leírnám, de ezzel az élménybeszámolóval inkább a rendezvény lelkületére próbálok majd rávilágítani, ezért most csak néhány személy nevére szorítkozom, bízva abban, hogy majd tolmácsolják az elismerő szavakat a többiek irányába.
Nos, Zborai Imre az egyik, aki úgy tűnt, a tábor mindenese is. Mindenütt ott volt, ha kellett intézkedett, telefonált, fényképezett. És közben az előadások aktív résztvevője is volt.
A másikat régen ismerem, Mihályi Molnár László egyben szóvivője volt a szabadegyetemnek. Tanáremberként néhány gondolattal szinte az összes programhoz hozzájárult, sőt, egy előadással is.
A harmadik Bubenko György, a Csemadok Kassa-környéki Területi Választmánya megbízott elnöke, aki az általa vezetett főszervező intézmény képviselőjeként szintén elejétől végig ott volt a szabadegyetem történéseiben.
A pénteki nap Dunajszky Géza előadásával indult, aki „Eduard Beneš sötét múltjának feketekönyve”-ként is jelentette meg a közelmúltban a Felszántott tömegsírok című könyvét, amelyben többek között a Ligetfaluban kivégzett magyar leventéknek is emléket állít. Külön érdeme, hogy ezt a könyvet már cseh és német nyelvre is lefordíttatta.
„Vétkesek közt cinkos, aki néma” – mondja a bibliai idézet, és a szerző nem hallgat, tények sorozatát elevenítette fel most is.
„Én – a két kivégzett rokonomra és az öt ismerős debrődi fiúra való tekintettel – egyértelműen népirtásként határozom meg a Ligetfalun, illetve az akkori Csehszlovákia területén lévő más táborokban a hazai zsidó és roma etnikum tömeges likvidálása után, már békeidőben a csehszlovák hadsereg katonái által végrehajtott tömegmészárlásokat, egyéni kivégzéseket és halálra kínzásokat, amit a német és magyar etnikum kárára követtek el” – fogalmazott könyvében a szerző.
„Ha Luciferre bíznánk a jövőt…” címmel Mihályi Molnár László tartott előadást a magyar történelemről, amelynek sarkalatos pontjait Madách Imre Az ember tragédiája című művével is szemléltette. Aktuális témákra is rávilágított, például arra, hogy miért támadják ma Magyarországot, amely a szomszédban zajló háborút tekintve más úton jár, mint Európa sok országa. „A hatalmi vágy a legveszedelmesebb, ami az egész sátáni rendszert mozgatja. Ne higgyük, hogy gyengék vagyunk, ha ezzel szemben nem veszünk fegyvert a kezünkbe. Ha lelkünk tisztaságát megőrizzük, azon ők nem tudnak uralkodni. Ezért tűzték a programjukra, hogy meg kell törni a keresztény hitet, és meg kell semmisíteni a nemzeti közösséghez való tartozás érzését. Akiben ez a két tulajdonság megvan, azt nem lehet Lucifer világának szolgájává tenni” – mondta előadása végén Mihályi Molnár László.
A szombati nap záróelőadásaként Mács Ildikó (kiváló írónk, Mács József lánya) tájékoztatott az általa irányított miskolci székhelyű Felvidéki Házról. Ez az intézmény a Felvidéken élő magyarság értékeinek az egységes magyar nemzeti értéktárba való beilleszkedéséhez nyújt segítséget. Küldetését változatos programokkal, kulturális, oktatási, gazdasági, turisztikai projekteken keresztül valósítja meg.
A szavak után a mozgás ideje érkezett el, azaz előbb autóbusszal ellátogattunk a Szepsi városában található Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontba, ahol jó érzés volt látni, hogy az állami lobogó mellett a magyar zászló is zavartalanul ott leng az épület mellett (erről akár számos csallóközi vagy mátyusföldi intézmény is példát vehetne). Nagy István igazgató szívélyesen mutatta be nekünk az iskolát, majd következett a templomlátogatások sora. Bodollóra, Tornára, Restére és Makrancra utaztunk, valamennyi helyen egyházi méltóságok fogadtak bennünket, és mindenütt felcsendült a buszunkkal utazó Gaudium zenekar egy-egy szólója. Visszaérve a jászóvári apátsági templomban a Gaudium négy zenésze adott csodálatos koncertet, azaz Csető Andrea előadóművész, Méry Rebeka (ének, citera, ütőhangszerek), Homoki Zsolt (koboz, lant, gitár), Németh Imre (ének, reneszánsz blockflöték, gitár, az együttes művészeti vezetője).
A szellemi feltöltődés után este a szepsi Bonum Vinum Borház mutatta be borait, azaz borkóstoló volt, mégpedig kiváló muzsika mellett. A borokat Daragó Károly bogácsi borlovag és barátja, Dobos László szepsi borlovag, valamint Dobos Zoltán, a szepsi Bonum Vinum Borház képviselője mutatták be. Egyébként már a nyitónapon is volt egy borkóstoló, akkor a bükkaljai borokkal és a Szent Márton Borlovagrenddel.
Másnap, ahogy errefelé szokás, trombitaszóra ébredtünk, majd sor került A természet vadvirága című Petőfi-kötetem bemutatójára, amely előtt szó volt a szibériai Petőfi-kutatásokról is. Mihályi Molnár László bevezetőjében szólt Petőfi Sándor zsenialitásáról, ahogy arról is, hogy „sok-sok titok leng Petőfi körül. Úgy tanítják, hogy megölték a segesvári csatatéren a nép emlékezete viszont pontosabb: eltűnt.”
Mint mondta, már Arany János és Jókai Mór sem hitték el, hogy Petőfi ott meghalt, azóta pedig több kutatás is ezt a nézetet erősíti.
Emlékeztetett arra, hogy a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) azzal is érvelt Petőfi segesvári halála mellett, hogy onnan nem is vittek hadifoglyokat, de már az osztrák lapokban is megjelent, hogy az oroszok 500 hadifoglyot vittek el a csata után.
A Petőfi-program előadójaként ezzel kapcsolatban annak a véleményemnek adtam hangot, hogy az, ami történik a Szibériából hazahozott csontok esetében, a tudományosság megcsúfolása, hiszen már több mint 30 éve kezdődött az a történet, amely máig sem lett egyértelműen tisztázva – holott ma már a mindent eldöntő DNS-vizsgálatok is a tudomány rendelkezésére állnak, illetve állhatnának. Az MTA elutasító magatartása engem sem győzött meg. Úgy gondolom, azok a kutatók, akik segítik nagy költőnk halálának tisztázását, köszönetet érdemelnek. Petőfi megérdemelné, hogy születésének 200. évfordulóján erre is sor kerüljön. Azt a kérdést, hogy Petőfi a csatában vagy a szibériai száműzetésben adta vissza lelkét a teremtőnek, nem szabad érzelmi síkon megközelíteni, az igazságot kell elfogadni és kimondani.
Petőfiről szólva elmondtam, rövid élete során az emberi élet teljességét vonultatta fel, volt benne minden, teljesült vágyak, ugyanakkor kemény megpróbáltatások is.
Petőfi összes költeményeiben az élet számos aktuális kérdésére is választ kaphatunk. A mai nyugati világban – pl. a sportrendezvényeken – is tapasztalható térdeléssel kapcsolatban is egy Petőfi-verset említettem példának. Mint tudjuk, a költő atyjaként szerette Bem József tábornokot, de még előtte sem hajtana térdet, mert:
„S ha volna ember, kit mint
Istent imádanék,
Meghajlanék előtted
Térdem, meghajlanék.”
(Petőfi: Négy nap dörgött az ágyú…, Debrecen, 1849)
A két nap előadóinak sora azzal a személlyel zárult, akivel kezdődött, azaz Dunajszky Gézával, akit most egy más oldaláról ismertünk meg. Elárulta, gyermekkorától rajong a felvidéki származású Házy Erzsébet operaénekesért, az ő hatására vált zenésszé, most az ő életét mutatta be.
A 24. Mécs László Szabadegyetem utolsó programpontja – hagyományosan – a jászóvári apátsági templomban tartott vasárnapi ünnepi szentmise volt.
Miután a Hetey Ágota főkonzul védnöksége alatt zajló szabadegyetem programja odaérkezésem előtt már négy napja folyt, röviden – a teljesség igénye és nevek nélkül – szólok a korábbi programokról is, nevezetesen az előadásokról, szórakoztató műsorokról, bemutatókról és kirándulásokról is (az előzetes programtervezet alapján).
Előadások voltak például Esterházy Jánosról, a felvidéki magyarság mártírjáról; a százötven éves kassai ipariskoláról, a tábor névadójáról, az Államvédelmi Hatóság által üldözött Mécs Lászlóról; a 100 éve elhunyt Gárdonyi Gézáról; a magyar nyelv Trianon előtti és utáni helyzetéről; Kőrösi Csoma Sándor útjáról; a magyar nyelvű lírai nyelvemlékekről.
A kirándulások között találjuk a jászói barlang látogatását, a debrődi Szent László-forráshoz és a növénytemplomhoz vezető gyalogtúrát. Virtuálisan a Hazajáró turisztikai-honismereti magazinműsor szerkesztője hozta közelebb a hallgatókhoz Kárpát-medence csodáit.
A zenekedvelők örülhettek a Kicsi Hang koncertjének, de volt felvidéki népdal, operett és magyar nóta is. A népzene nagyjai közül ezúttal Ág Tiborra emlékeztek.
Ez a szabadegyetem egy olyan hely, ahol az előadók és a hallgatók egymás szemébe nézve, tabuk nélkül beszélgetnek. A magyar lelkület, egymás szeretete és tisztelete az a tényező, amely összeköti az embereket, a rendezvény minden programja ennek jegyében zajlik. Tulajdonképpen egy nagy keresztény magyar családot alkot a Mécs László Szabadegyetem közössége.
Aki olyan helyre vágyik, ahol alkohol mellett dorbézolhat, az inkább más rendezvényt keressen, mert itt valóban nem fogja jól érezni magát. Bár a szabadegyetemnek helyt adó kempingben étterem és vendéglő is van, ráadásul a programot borkóstolók is gazdagítják, egyetlen ittas embert sem láttam. Ahogy azoknak sem ajánlom, akiknek a magyar himnuszt hallgatva vagy zászlót látva nem dobog hevesebben a szívük. Bizonyára ők is találnak olyan programot maguknak, ahol jól érzik magukat, de Jászó nem az a hely.
A legközelebbi rendezvény már jubileumi is lesz egyben. Sok sikert a 25. Mécs László Szabadegyetem szervezőinek is.
(Oriskó Norbert/Felvidék.ma)