A somorjai At Home Gallery meghívására október 15. és 17. között Pozsonyba érkezett a dalai láma. Kiss Csabával, a somorjai galéria alapítójával beszélgettünk.
A dalai láma most volt Szlovákiában harmadszor, nálatok másodszor.
Valójában mind a három látogatása rajtunk keresztül bonyolódott. Az első látogatása 2000-ben volt.
Akkor hogyan jutottatok el hozzá?
Emlékszel, 1999-ben szerveztük meg az első színes homokmandala készítését a somorjai zsinagógában. Ide hívtunk négy tibeti szerzetest Indiából, és egy nagysikerű rendezvény kerekedett belőle. Az emberek nagyon jól fogadták. Korábban Szlovákiában nemhogy a mandalát nem ismerték, de tibeti szerzetes sem járt itt. Bár akkor még más volt a közvélemény, feleségemmel, Suzanne-nal mégis arra gondoltunk, be kellene mutatnunk csodálatos kultúrájuk egy kis szeletét. Reménykedtünk, hogy ez megfogja az embereket. Magunk is meglepődtünk, hogy maga a mandala ennyire mozgósítani tudta az országot, mekkora volt a fogadókészség, és mennyien eljöttek. Ez a kapcsolat azután megmaradt a tibetiekkel. Budapesten volt a dalai láma képviselője, akivel jó barátságot kötöttünk, és akit nagyon megfogott a mi civil szerveződésünk, ahogy szervezzük a kulturális programjainkat, működtetjük intézményünket. Ő beszámolt a dalai lámának a sikeres rendezvényről és a zsinagógáról. Akkor kaptunk rá lehetőséget, hogy magát a dalai lámát hívhassuk meg első szlovákiai látogatására. Ami aztán fantasztikusan sikerült.
Annak ellenére, hogy a belügy az utolsó napon lemondta a dalai láma biztonsági védelmét.
Ugyanez megtörtént most is, csak ezúttal nem pénteken, hanem szerdán mondták le.
De akkor ennek köszönhetően ismerkedhettél meg egy Kiska nevű úrral.
2000-ben, a második mandala készítésekor besétált hozzánk egy úriember az utcáról. Kíváncsi volt a szervezőkre, és felajánlotta a segítségét a dalai láma látogatásának megszervezéséhez. Mi ezt akkor megköszöntük, mondtuk, hogy minden rendben van a látogatás körül, és akkor úgy is gondoltuk, nincs szükségünk idegen ember segítségére. Ez volt kedden, közben a mandalát készítették a szerzetesek, pénteken délután pedig kaptuk a telefont a belügyből, hogy mivel állítólag valami előírást megszegtünk, ezért nem hajlandóak biztosítani a látogatást. Tehát amit egy évig egyeztettünk, azt az utolsó napon meghiúsították. Akkor csak néztünk egymásra a stábban, hogy mit is lehetne tenni, majd felhívtuk ezt az akkor még ismeretlen úriembert. Ő rögtön azt válaszolta, hogy tekintsünk előre, másnap érkezik a láma, szerződtessünk gyorsan egy magán biztonsági szolgálatot, az anyagiakkal pedig ne foglalkozzunk, mert ő kifizeti.
És most…
Az utolsó másodpercig minden egyeztetve volt, de a belügy ismét visszakozott, csak egy limuzint, egy sofőrt és egy testőrt adtak. Azzal érveltek, hogy ez csupán egy magánlátogatás. Erre visszakérdeztem, hogy amikor a szaúd-arábiai herceg eljött ide lovagolni, az viszont állami látogatás volt?
Ezen nem kell meglepődni, hiszen a kínai érdekek miatt tibeti és ujgur prominensekkel a kormányon lévő politikusok nem találkoznak. Így ez kizárólag ellenzéki műfaj.
Kivéve Obamát és Kiskát.
És a mi magyar politikusaink?
Bugár Bélát még a nyáron megszólítottam, és beleegyezett a találkozóba, sőt talán a belügynél is besegített. Tehát a jóhiszeműség adott volt a részéről. Itt most nem is azt akarom mondani, hogy a belügy tehet a visszakozásról.
Magasabb állami érdekek?
Igen. A jóhiszeműség megvolt bennük, csak… Összehoztunk egy audienciát vasárnap reggelre a politikusoknak. Ez fontos volt a tibetieknek. Sajnos, Bugár előző nap családi okokra hivatkozva lemondta egy SMS-ben. Bugár párttársa, František Šebej meg is lepődött másnap reggel, amikor tőlünk értesült arról, hogy egyedül ő lesz jelen a kormánykoalícióból.
És Csáky Pál?
Ő már 2000-ben is, Őszentsége első látogatásakor karakánul kiállt mellettünk, és Suzanne-nal együtt örültünk, hogy újra meghívhattuk, és most is jelen tudott lenni.
A pozsonyi előadás fontos része volt, amikor a dalai láma a politika és a moralitás kérdéséről beszélt.
Sajnos, a politikusok többségének ez nem igazán fontos… Hát igen, a politikában eltöltött évek nem javítanak ezen a viszonyon.
Tudvalévő, hogy a politika technikák sorozata, ami sokaknál csak a hatalomban, vagy az első sorban maradást szolgálja. Ebben a bűvkörben már nem léteznek morális szabályok. Szépen utalt erre a dalai láma is a beszédében.
Ezért volt fontos, hogy a köztársasági elnökkel találkozzon. Búcsúzáskor azt mondta, vigyázzunk a csodálatos elnökünkre, és a végén még odasúgta, bárcsak ilyen lenne az ENSZ főtitkára is.
Ahogy figyeltem a híradóban a Kiskával való találkozóját – bár az elnök elsősorban mint lelki vezetővel, nem pedig mint egy annektált állam volt kormányfőjével beszélt vele –, biztosra vettem, hogy ezért komoly támadások fogják érni a köztársasági elnökünket.
Obamát is támadták ugyanezért. Erre a történetre pár év múlva másként fogunk majd emlékezni. Az elnökünket tizenhét éve ismerjük, és amikor belépett a politikába, tudtam, hogy a későbbiekben is kiállhatunk mellette. A közép-európai államfők között kevés akad, aki egy ilyen találkozót fel merne vállalni.
Szuverén állam szuverén kormányfője, sőt szuverén ember, aki lelkiekben akar elmélyülni azzal, akinek kijár az Őszentsége megszólítás, mégis az embert tudja mutatni magából. Ahogy előadását hallgattam, számomra egyértelmű volt, hogy ő ide tanítani jött, nem pedig téríteni.
Ő egy vallási vezető. Neki mégis elég csak az erkölcsről, az ember felelősségvállalásáról, a lélek kiegyensúlyozottságáról elmélkednie és arról, hogyan legyen ettől jobb a világ.
Szerintem a kínai elnyomás csak felerősíti a tanításainak erejét.
A legjobb propagandát Peking biztosítja számára. Igaz, sokkal erőteljesebben szólal meg azáltal, hogy ezt a tibeti nép megszenvedi.
Úgy tűnt, jóval többen voltak az előadásán, mint 2000-ben.
Nem voltak többen, akkor is teltház volt, most is. Ötezren voltak, de akár háromszor annyi jegyet is el tudtunk volna adni. Két nap alatt elfogyott 3 700 jegy, egy hét után pedig már az összes elkelt.
Nagyobb helyre kellett volna vinni.
A téli stadiont akartam kibérelni, de akkor még nem tudták megmondani, hogy lesz-e hokimeccs abban az időpontban, vagy sem. Nekünk viszont le kellett foglalnunk valamilyen csarnokot.
Mintha megöregedett volna egy kicsit a dalai láma.
Hát, nyolcvanegy éves, de olyan az arca, mint egy gyermeké, és szellemileg is nagyon friss.
Ritkaság az ilyen.
Több ilyen ember már nem is lesz ezen a földön. Ő a mi kortársunk, éppen ezért kell megteremteni a lehetőséget, hogy minél többen lássák, és minél több emberhez eljusson az üzenete.
A nagy tömeg érdeklődése rácáfol arra, hogy az európai ember elanyagiasult, elvesztette kapcsolatát a vallással. Úgy tűnik, mégis szüksége van valamilyen lelki feltöltődésre, metafizikai élményre.
Az emberek elveszítették biztonságérzetüket, kallódnak a világban, és lelkiviláguk is zavarossá vált. Félnek, hogy el akarnak venni tőlük valamit. De ez butaság, senki nem tud elvenni senkitől semmit. Az ő tanítása éppen arról szól, hogy egyek vagyunk, és ez felelősségvállalásra kötelez.
A kereszténység mintha egyre inkább veszítene jelentőségéből az európai ember életében. Az egyház pedig nagy vetélytársként tekint a buddhizmusra.
Maga a buddhizmus nem egy vallás, hanem filozófia. Ő se javasolja, hogy térj át. Mindenki maradjon abban a hitben, amelyben felnőtt. Fontos az, amiben felnőttél. Ha elfogadod ezeket a gondolatokat, attól nem leszel rosszabb katolikus, mert minden vallás bizonyos értelemben ugyanazt hirdeti – a szeretetet, a békét, a megértést.
A láma előadásában még a legelvetemültebb ortodox dogmatikus sem talált volna kivetnivalót.
Ezért csodálatos. Egy menekült ember, akinek elvették a hazáját. Ő semmi mást nem akar, csak hogy maradjon meg a népe, a tibetiek kultúrája. Mint ahogy mi, felvidéki magyarok sem akarunk mást, mint hogy kultúránk megmaradjon, és nyelvünket se sorvasszák el. Ez egy nagy körforgás, ahol tiszteletben kell tartani az egymás mellett élő népek nyelvét, kultúráját, és akkor működik is ez a kör.
De a tiszteletnek meg kell lennie mind a két oldalon, hiszen Tibetbe özönlenek a kínaiak.
Tibetben négymilliónyian nem látták még őt, a képe is be van tiltva. Működik a kínai propaganda, mint nálunk az oroszok idején. A legborzasztóbb, hogy a fővárosban, Lhasszában tölcséres hangosbemondókon ömlik a propaganda a dalai lámáról, meg üvölt a kínai zene. Történik ez ott, ahol a kultúra egyik alappillére a csend, az elmélyedés csendje.
Suzanne (közben megérkezett), te buddhista vagy?
Igen.
Megfigyeltem, hogy te máshogy nyújtottál kezet a dalai lámának.
Csaba közbeszól: Talán nagyobb tisztelettel.
Suzanne, jó volt látni, hogy mennyi fiatal volt az előadáson. Az volt az érzésem, mintha a dalai lámától az evangélium szellemiségét hallottam volna.
Hozzáállása vallások feletti, így szavaiban az egész emberiség szólalhatott meg. Amióta először nálunk járt, szellemisége azóta itt lebeg közöttünk. És most újra átélhettük. Hétfőn, miután elbúcsúztunk, csak ültünk Csabával egymás mellett, és nem voltunk képesek semmire. Nagyon erős hatással van az emberre.
Tudom, én is kezet foghattam vele kétezerben, és még most is emlékszem rá. Tényleg, az akkor ültetett fája megvan még?
Persze, gyönyörűen fejlődik. Jó lenne, ha az itt elhintett bölcsessége, tanítása, pozitív energiája is így terebélyesedne. Hatna emberi kapcsolatainkra, a közéletre, a politikára. A politikusok gyakran csak veszekszenek, pedig tudniuk, érezniük kellene, hogy az embereknek ez nem tetszik. A megértő, korrekt kapcsolatok mindenki számára jobb életet teremthetnének.
Forrás: Matus Tibor/Felvidék.ma