Néhány napja magam is rosszallóan csavargattam a fejem, amikor megjelent a világhálón a hír, hogy Chrudinák Alajos elhunyt, s utána pár órával a cáfolat. Ilyen gusztustalanságot nem szabad csinálni, gondoltam, s ma is csak nehezen fogom fel a valóságot, mely szerint mégis az első hír az igaz. Alajos tényleg itthagyott bennünket.
Ha korrekt módon akarunk szembesülni ezzel a helyzettel, akkor – véleményem szerint – legalább három dolgot el kell mondanunk.
Chrudinák Alajos nem csupán figyelemre méltó jelenség volt, hanem több annál: intézmény. Sokan persze úgy gondolják, hogy maga a Panoráma című műsor volt a megsüvegelendő intézmény, s így is igaz a dolog. De tapasztalatból tudom, hogy minden intézménynek motorra, belső energiákra van szüksége: s azt a kiváló gárda is elismeri, hogy Alajos volt a Primus inter pares. Emlékezzünk csak vissza, akik már akkor is tudatos életet éltünk, mennyire vártuk a Magyar Televízióban a Panoráma című műsort 1988-91-ben! Soha olyan a történelemben nem volt, hogy szlovák szomszédaink szégyenlősen kérték volna be magukat a lakásunkba, egy-egy Dubcek- vagy Havel-interjú előtt. Persze, olyan volt a kor, s Chrudinák és csapata nagyszerűen ráérzett a korszellemre. De mégis: ehhez érzék kellett, komoly bátorság és tudás.
Az is világos, ugye, hogy a sajtónak komoly véleményformáló szerepe van. Különösen az olyan, energiákkal teli időszakban, mint az 1988-91 közötti időszak volt. Tőle tudom: Chrudinák tisztában volt ezzel. S én bizony felvállalom: Chrudinák és a Panoráma gerjesztette is a folyamatokat témakezelésével. Igen, Chrudinák történelmet is csinált. S milyen színvonalon: az akkori Panoráma méltó partnere volt a világ legszínvonalasabb, hasonló profilú műsorainak!
S Chrudinák megtalált minket, Magyarország közigazgatási határain kívül élő magyarokat is, ezt sem szabad elfelednünk. Felvállalt bennünket. Kedves Alajos, ezt is köszönjük. Nyugodj békében.
***
S ahogy illik, a készülő – A penge élén című – írásomból egy visszaemlékezéssel szeretnék tisztelegni emléked előtt. A történet egy Búra István nevű tisztességes lévai magyar emberről szól, akit nagyon felháborított az, hogy 1989-ben a szlovák Pravda, illetve magyar mutációja, az Új Szó mesterséges és hazug kampányt indított a Panoráma ellen. Nem létező személyek, munkások, földművesek kreált nyílt leveleit hozták le sorban, amelyben ezek a fantomok az ellen tiltakoztak, hogy Dubček és Havel az ő nevükben nyilatkoznak a Magyar Televízióban. Megjegyzem, a Búra-levél szerepel Sugár András könyvében is, amelyet erről a korról írt.
„Ezzel összefüggésben eszembe jut a Panoráma-sztori. Még nyolcvankilenc novembere előtt a Panoráma c. műsorban néhányszor megjelent Havel és Dubček. Én több olyan magyar családot ismerek, akikhez szlovák szomszédaik jártak át, nekik a magyar szinkronból fordították vissza Dubček szavait szlovákra. Ez nagyon idegesítette az elvtársakat.
Szerveztek egy mesterséges, manipulált kampányt a Pravdában és az Új Szóban is, amelyben állítólagos munkások az ellen tiltakoztak, hogy Dubček felszólal a Magyar Televízióban, s a szlovákiai magyar munkások nevében is beszél. Azt hiszem Sugár Andrásnak volt egy interjúja vele. Ez azért érdekes, mert Sugár András könyvében – azt hiszem, az a címe, hogy Dubček megszólal -, van egy olvasói levél, amely a mi konyhaasztalunkon született a következő módon.
Volt a Csemadokban egy Búra István nevezetű sofőr, egy tisztességes ember, aki párttag, sőt egy ideig milicista, munkásőr is volt. Beszéltem már róla, azon tisztességes magyar emberek egyike volt, aki élt-halt a magyar iskoláért, az óvodáért és a Csemadokért. Halász Gyulával együtt nagy népi táncosok voltak, a Garam Menti Népi Együttes alapítói és vezetői. Amikor látta, hogy merre haladnak a dolgok, azt mondta, hogy ezt ő nem vállalja tovább. Kilépett a milicisták közül, párttagnak viszont megmaradt. Onnan is ki akart lépni, de bebeszélték neki, hogy ártana magának is és a magyarságnak is, ha kilépne a pártból. Maradt tehát, de hangosan kritizálta őket sok helyen. Néha olyan kemény hangon, hogy öröm volt hallgatni.
Egyik vasárnap délután valaki csenget a lakásunk ajtaján. Jön Búra István mérgesen, s mutatja az Új Szót. Azt az oldalt, ahol a munkások tiltakoznak az ellen, hogy a Panoráma miket beszél, mindenféle szocialista-ellenes dolgokat. Azt mondja, ő azért jött, hogy írjon egy levelet az Új Szónak, amelyben tiltakozik a tiltakozó levelek ellen. Mert ő maga is és mindenki a környezetében egyetért a Panoráma című műsorban elhangzottakkal, s magával Dubčekkal és Havellel is. Arra kért, hogy üljünk le, és írjuk meg a levelet.
Amikor megszületett a levél, úgy döntöttünk, hogy másnap, több példányban, több postáról, ajánlva feladjuk a szerkesztőség címére. Én felajánlottam neki, hogy átviszem az egyik ismerősömnek a Magyar Nemzethez, és ők megjelentetik Magyarországon is. Tetszett neki az ötlet.
Hétfőn feladtuk a leveleket ajánlva, én átmentem Magyarországra, s elküldtem a levelet a Magyar Nemzet szerkesztőségébe is. Csütörtökön jön utánam a munkahelyemre jó mérgesen Búra, hogy hívjuk fel az Új Szó szerkesztőségét, miért nem jelent meg még a levele. Tárcsáztunk, adták is az akkori főszerkesztőt, akivel közöltem, hogy itt van egy Búra István nevű úr, aki küldött nekik egy ajánlott levelet, s az a kérdése, hogy miért nem tették azt közzé. A főszerkesztő paprikás hangon felelősségre vont, hogy mi közöm hozzá, majd azt mondta: „Egyébként is másodközlést mi nem vállalunk. A levél tegnap megjelent a Magyar Nemzetben”.
Csáky Pál