A csallóközi vízkészlet védelme is az Európai Parlament elé kerül
2016. október 27-én tüntetést a pozsonyi kormányhivatal előtt a Csallóköz vízkészletének védelme érdekében. Ennek ma már Brüsszelben is van folytatása, többek között ez is...
Aranyember-szobor Komáromban
Január 30-án szoborállítási ünnepség volt a felvidéki Komáromban. A város azon pontján, ahol a múlt század ötvenes éveiben a Magyar Területi Színház első székhelyének...
Sörivóknak való – és székely barátaink támogatóinak
Kárpát-medence magyarsága körében nagy felháborodás övezi a román bíróság azon döntését, mellyel betiltották az Igazi Csíki Sör gyártását. A román hatalom az Európai Márkahivatal...
A kisebbségi jogok európai parlamenti érvényesítése
Félidejéhez érkezett az Európai Parlament tevékenysége. Csáky Pál, az MKP EP-képviselője mandátumának első felében az EP Petíciós Bizottsága alelnökeként kezdte parlamenti munkáját. 2017 januárjában...
Szencen is méltó keretek között ünnepelték a Magyar Kultúra Napját
A felvidéki Szencen dupla programmal – Csikmák Imre „Erről, arról, azokról” című könyvének bemutatójával, majd Korpás Éva és zenészbarátainak koncertjével – köszöntötték a Magyar...
Menyhárt József: …ció, applikáció!
(...) Nem tudjuk ugyan, hogy az előző kormány idején indult projektben a magyar nyelvű változatot eleve tervezték-e elkészíteni, vagy Érsek Árpád utasítására került bele...
Az MKP Nyitra és Nagyszombat megyében saját megyeelnökjelöltet állít
Szlovákiába ez év végén tartják a megyei választásokat. A Magyar Közösség Pártja ezzel kapcsolatban "Ezt kívánja a felelősségtudat" címmel ma a következő nyilatkozatot adta...
Érződik a közösség ereje
Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának elnöke csütörtökön is „terepen volt”. Napközben a Szenci járás magyarok által lakott községeit járta, majd este a...
Gyászol a nemzet
A magyar kormány – Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére – rendeletben nyilvánította január 23-át nemzeti gyásznappá az olaszországi tragédia áldozatainak emlékére. Ma reggel 8 órakor...
Neszméri Tünde kapta a Kantár Csaba Díjat
Kantár Csaba fiatalon elhunyt költőre emlékeztek szülőfalujában, Szimőn január 21-én. Ezen a rendezvényen mutatták be A fiatal írók antológiáját is, s idén is kiosztották...










