A magyar kormány – Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére – rendeletben nyilvánította január 23-át nemzeti gyásznappá az olaszországi tragédia áldozatainak emlékére. Ma reggel 8 órakor katonai tiszteletadással, a legfőbb közjogi méltóságok jelenlétében vonják fel nemzeti lobogónkat az Országház előtt, majd félárbocra engedik.

Megemlékezõk mécsest gyújtanak a buszbaleset áldozatainak emlékére a VI. kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium előtt. (MTI Fotó: Marjai János)

A nemzeti gyásznapon a középületeken kifüggesztik a fekete gyászlobogókat, félárbocra engedik a nemzeti lobogókat, valamint az Európai Unió zászlaját is. Magyarország valamennyi iskolájában megemlékezéseket tartanak a nemzeti gyász napján.

A felfoghatatlan tragédia péntek éjszaka történt az olaszországi A4-es autópályán. A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium 14 és 18 év közötti diákjai, valamint tanáraik franciaországi sítáborukból tartottak hazafelé, amikor a veronai csomópontnál a sofőr elvesztette uralmát a jármű fölött, betonoszlopnak ütközött, majd kigyulladt. A balesetben tizenhatan életüket vesztették, többen nagyon súlyos sérüléseket szenvedtek.

Nem csak Magyarországot és a magyarságot, de Olaszországot, Európát, sőt a világot is megrázta a magyar gyerekek szörnyű tragédiája. A nemzetközi sajtó szinte kivétel nélkül beszámolt a szerencsétlenségről, folyamatosan érkeznek a részvétnyilvánítások.

A tragédiáról Szijjártó Péter külügyminiszter számolt be először rendkívüli sajtótájékoztatóján. A könnyeivel küszködő miniszter megrendülten számolt be a szerencsétlenségről, mondván, azért nehéz ez, mert ilyenkor mindenki a sajátjaira gondol.

Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon is közzétett nyilatkozatában úgy fogalmazott: “Minden család, közösség, nemzet számára a fiatal életek, gyermekeink elvesztése a legnagyobb csapás. A gyász felfoghatatlan pillanataiban imáimmal a tragédiával sújtott családok, barátok mellett vagyok.”

Áder János köztársasági elnök szintén részvétét nyilvánította a hozzátartozóknak, miután megrendüléssel értesült a magyar gimnazistákat ért tragikus balesetről. “Az elhunytak szüleit, testvéreit, hozzátartozóit, osztálytársait és tanárait ért gyász ma mindannyiunké. A szomorú hír minden édesanyában és édesapában ugyanazokat a szorongató érzéseket hívja elő, mert senki sem adhatja vissza szeretteiknek azok életét, akiket örökre elragadott ez a tragikus baleset. Lélekben közösen reménykedünk a baleset túlélőinek mielőbbi és maradéktalan felépülésében” – fogalmazott az államfő, megköszönve a mentésben részt vevők munkáját.

Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere a balesetet szenvedett magyar busz áldozatainak iskolája előtt emlékezett. “A veszteség közös” – emelte ki a miniszter, kifejtve: a családok veszteségén túl veszteség az iskolának, s az egész országnak, amikor ereje teljében lévő fiatalok életük kapujában elmennek. Osztoznak a fájdalmon is, azt elvenni nem tudják vagy meg nem történtté tenni. Ugyanakkor azt szeretnék, “ha mindazok, akiket veszteség ért, éreznék, hogy velük vagyunk, hogy ilyenkor ebben az országban képesek vagyunk összefogni”. Az emberi erőforrások minisztere, Rétvári Bence, a tárca parlamenti államtitkára, Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár, Palkovics László oktatásért felelős államtitkár és Solti László, a Klebelsberg Központ vezetője szombaton késő délután közösen gyújtott gyertyát az áldozatok emlékére a fővárosi Szinyei Merse Pál Gimnázium előtt.

Részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak és a magyaroknak Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is. Az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: bár semmilyen nyilatkozat nem enyhíthet azon a fájdalmon, amelyet ez a tragikus veszteség okozott, “de gondolataimban a baleset áldozataival és szeretteikkel vagyok, akik gyászolnak, és a nemzettel, amely együtt gyászol velük”.

Erdő Péter bíboros a baleset után arra kérte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papjait, hogy a vasárnapi szentmiséken emlékezzenek meg az áldozatokról. “Együtt érzek a családokkal, imádkozom a szerencsétlenségben elhunytakért és a sérültek mielőbbi gyógyulásáért” – fogalmazott közleményében a főpap.

Közben az Ökumenikus Segélyszervezet gyűjtést indított a buszbaleset sérültjei és az áldozatok hozzátartozói javára. A segélyszervezet közleménye szerint az egész országot sokkoló tragédia utáni gyászban lehetőséget szeretnének biztosítani mindenkinek, hogy szolidaritását fejezze ki a Verona közelében történt buszbalesetben érintett családokkal. A gyűjtéshez a Segélyszervezet honlapján, a www.segelyszervezet.hu oldalon és az ott megtalálható számlaszámon lehet adakozni.

Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter a magyar kollégájának, Szijjártó Péternek küldött táviratban fejezte ki részvétét, aki úgy fogalmazott: mély megrendüléssel értesült a tragédiáról, melyben fiatal emberek, tanulók vesztették életüket. Kifejezte együttérzését és részvétét a balesetben elhunytak hozzátartozóinak.

Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke ugyancsak részvétét nyilvánította. Úgy fogalmazott: “apaként mélyen megráznak az ilyen balesetek. Részvétem a családoknak!”.

(MTI/TASR/Felvidék.ma)