A győztes Hosszú Katinka / MTI Fotó: Kovács Tamás

Hosszú Katinka megvédte címét 200 méter vegyesen hétfőn a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon. Ezzel a tegnapi bronzérmet követően Magyarország aranyérmet is szerzett a budapesti vízi világbajnokságon. Kozma Dominik is kitett magáért, 200 m gyorson bejutott a döntőbe.

A háromszoros olimpiai bajnok, aki a legjobb idővel jutott a döntőbe, 2:07.00 perces idővel diadalmaskodott a japán Ohasi Jui és az amerikai Madisyn Cox előtt.

A telt házas Duna Aréna valósággal felrobbant, amikor a rajtkőhöz szólították az Iron Ladynek is nevezett Hosszú Katinkát, aki szokásához híven nagyon koncentrált a kezdés előtt. Jól kapta el a rajtot, elsőként jött fel a pillangó után, háton pedig ellépett a mezőnytől. Mellen a szélen úszó japán rivális feljött rá, de így is elsőnek fordult. Gyorson arra lehetett előzetesen számítani, hogy nem lesz ellenfele, a japán Ohasi egy darabig tartotta magát, Hosszú azonban végül közel egy másodperces előnnyel nyúlt be elsőként.
“Nehéz szavakba önteni, amit érzek, szerintem látszott rajtam az eredményhirdetésnél. Még mindig elképesztő ez a hangulat, és szerencsére még sok számom van hátra” – mondta az úgynevezett vegyes zónában Hosszú, aki megjegyezte, nem látta a hajrában japán riválisát. “Megmondom őszintén, csak magamra koncentráltam, hogy kiússzam magamból, ami bennem van. Persze, amikor felnéztem az órára és láttam, hogy mindketten 2:07-es időt úsztunk, egy fél pillanatra megijedtem, de szerencsére sikerült nyernem.”

Hosszú Katinka a női 200 méteres vegyesúszás döntőjében / MTI Fotó: Kovács Tamás

Hosszú Katinka ezzel az első nő, aki sorozatban háromszor nyert világbajnoki címet ebben a számban, eddig az amerikai Katie Hoff-fal osztozott a rekordon. A rövidpályás és az 50 méteres világbajnokságokon összességében ez a 32. érme, amivel a nők között az amerikai Jenny Thompsont utolérve szintén csúcstartó.

Hosszú Magyarország első aranyérmét gyűjtötte be a hazai rendezésű világbajnokságon, s immáron hatszoros világbajnoknak mondhatja magát. A bajai úszósztár a magyar úszósport 27. világbajnoki elsőségét szerezte.

Ez volt a második magyar érem a 17. vizes vb, az elsőt vasárnap a férfi 4×100-as gyorsváltó szerezte, amely harmadik lett.

Eredmény:
női 200 m vegyes
1. HOSSZÚ KATINKA 2:07.00 perc
2. Ohasi Jui (Japán) 2:07.91
3. Madisyn Cox (Egyesült Államok) 2:09.71

A győztes Hosszú Katinka (k), a második helyezett japán Ohasi Jui (b) és a harmadik helyezett amerikai Madisyn Cox a női 200 méteres vegyesúszás eredményhirdetésén/ MTI Fotó: Kovács Tamás

Ez az arany többet jelent, mint a riói

“Egy kicsit úgy érzem magam, mintha ez lett volna életem első győzelme” – mondta a 28 éves sportoló az úszó-vb második versenynapjának nemzetközi sajtótájékoztatóján.
“Teljesen más érzés volt, mint Rióban, ahol az álmomért úsztam, azért, hogy olimpiai bajnok legyek. Itt a Duna Arénában közelről éreztük, hogy mennyien szurkolnak nekünk magyaroknak, így olyan érzésem volt, hogy nem csak magamért úszom. Éppen ezért ez az aranyérem többet jelent nekem, mint a riói” – tette hozzá Hosszú, aki 2:07.00 perces idővel védte meg világbajnoki címét.

Korábban az M4 Sport kamerája előtt arról beszélt az immár hatszoros nagymedencés világbajnok versenyző, hogy nagyon le kellett nyugtatnia magát annak érdekében, nehogy túlizgulja a döntőt. Hozzátette: nehéz volt számára hazai közönség előtt az első pár úszás, de akárcsak a riói olimpián, ahol az első aranyéremig hatalmas volt benne a feszültség, most is úgy érzi, felszabadult és élvezni tudja a versenyzést.

Hosszú Katinka kiemelte, hiába úszta a hétfő délelőtti előfutamban a második legjobb időt 100 méter háton, olimpiai bajnokként is könnyű volt végül “elengednie” ezt a számot, hiszen a fináléban is látható volt, mennyivel erősebb lett az elmúlt időszakban a 200 méter vegyes mezőnye.
A bajai úszósztár megjegyezte: kedden a 200 méter gyors, amit már nagyon vár, amolyan kirándulás lesz a számára.

Kozma Dominik döntős 200 méter gyorson

A 26 éves magyar versenyző a vasárnapi nyitónapon a 4×100 méteres gyorsváltó tagjaként bronzérmet nyert, illetve egyéni, valamint csapat szinten is országos rekordot úszott. Hétfő délelőtt 200 méteren egyéni csúcsához (1:46.68) közel, 1:46.83 perccel a harmadik lett, ez pedig összesítésben a nyolcadik helyre volt jó.
Délután, a szám első elődöntőjében a hatos pályát kapta a hazai közönség új kedvence. Kozma 50-nél másodikként fordult, féltávnál az ötödik volt, majd az utolsó fordulóból harmadikként bukkant fel a telt házas aréna hangorkánja közepette, s 1:45.87 perces új egyéni csúccsal, Cseh László 2009-es országos rekordjától mindössze kilenc századdal elmaradva harmadikként csapott célba. Összesítésben a hetedik helyen került be a keddi fináléba.
Kozma a futam után elmondta, a saját ritmusát úszta, nem figyelt a többiekre, s ugyan egyéni csúcsot úszott, úgy érzi, maradt még benne. Hozzátette, a döntőre nem készül semmilyen külön taktikával.

A vb éremtáblázata 75-ből 37 szám után:

                   arany   ezüst   bronz   összesen
Kína                 10       9       3       22
Oroszország           8       3       4       15
Franciaország         5       1       1        7
Egyesült Államok      4       4       5       13
Nagy-Britannia        3       2       1        6
Olaszország           1       3       6       10
Ausztrália            1       3       -        4
Brazília              1       2       2        5
Hollandia             1       1       1        3
MAGYARORSZÁG          1       -       1        2
Malajzia              1       -       1        2
Svédország            1       -       -        1
Spanyolország         -       2       -        2
Ukrajna               -       1       7        8
Japán                 -       1       2        3
Kanada                -       1       2        3
Koreai NDK            -       1       1        2
Németország           -       1       1        2
Ecuador               -       1       -        1
Mexikó                -       1       -        1

MTI