Cseh László ezüstérmet szerzett, Kenderesi Tamás pedig a negyedik helyen végzett 200 méter pillangón szerdán a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

Cseh László a a férfi 200 méteres pillangóúszás eredményhirdetésén / MTI Fotó: Kovács Tamás

A címvédő Cseh 1:53.72 perccel csapott célba a 2012-es olimpiai bajnok dél-afrikai Chad Le Clos (1:53.33 p) mögött, míg a Rióban bronzérmes Kenderesi 1:54.73 percet úszott.
Cseh a második, míg Kenderesi a harmadik idővel várta a finálét, előbbi az elődöntőben kicsit rosszabbat úszott, mint az előfutamban, utóbbi ideje azonban fokozatosan javult. A két magyar a 3-as és az 5-ös pályán fogta közre a 400 méter vegyes kétszeres világbajnokát, a legjobb idővel döntős japán Szeto Daiját, de figyelniük kellett a szám londoni olimpiai bajnokára, a dél-afrikai Chad Le Clos-ra, a “surranó pályán”, az 1-esen úszó riói ezüstérmesre, a szintén japán Szakaj Maszatóra, vagy akár a korábbi Európa-bajnok dán Viktor Bromerre is.

Ahogyan arra a keddi elődöntő után számítani lehetett, elképesztő hangorkánban léptek be a Duna Arénába a versenyzők, majd a rajt után csak fokozódott a hangulat, Kenderesi még bíztatta is kicsit a nézőket.

A rajt után, ahogy a keddi elődöntőben, ezúttal is Le Clos indult meg hatalmas tempómban, de Cseh és Kenderesi, valamint Szeto is tartotta vele a lépést. A táv felénél mindkét magyar közel volt a dél-afrikaihoz, majd az utolsó forduló után úgy tűnt, Kenderesi lehet az, aki megfogja őt. Végül a fiatalabbik magyar láthatóan elfáradt, Cseh pedig hatalmas hajrát nyitott. Le Clos-t azonban nem lehetett megfogni és a 1:53.33-as idővel nyert, Cseh 1:53.72-vel csapott célba, a harmadik Szeto lett 1:54.21-gyel, míg a negyedik Kenderesinek 1:54:74 volt az ideje.

“Nem tudom, lehetett-e volna ez gyorsabb, bár az i

Cseh László a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében / MTI Fotó: Kovács Tamás

dő teljesen jó. Az, hogy idén eljutottam idáig, hatalmas csapatmunka volt” – mondta a sorozatban nyolcadik világbajnokságán is érmes Cseh.

“Kicsit értetlenül állok a dolgok előtt, nem így álmodtam meg ezt a döntőt. Közel sem úsztam olyat, mint amilyet terveztem. Negyedik lettem, annyira nem rossz ez az eredmény, de többre számítottam” – nyilatkozott Kenderesi.

Le Clos az ötszörös aranyérmes amerikai Michael Phelps és a kétszer győztes német Michael Gross mellett a harmadik, aki egynél többször nyert ebben a számban. A dél-afrikai első vb-címét 2003-ban szerezte.

A 31 éves Cseh pályafutása 13. világbajnoki érmét szerezte, ezzel vezeti a magyar örökrangsort Hosszú Katinka (11) előtt. Egyben a magyar csapat harmadik érmét szerezte a 17. vizes vb-n, vasárnap a férfi 4×100-as gyorsváltó harmadik lett, hétfőn pedig Hosszú Katinka nyert 200 m vegyesen.

Eredmények:
férfi 200 m pillangó, világbajnok:
———————————-
Chad Le Clos (Dél-afrikai Köztársaság) 1:53.33 perc
2. CSEH LÁSZLÓ 1:53.72
3. Szeto Daija (Japán) 1:54.21
4. KENDERESI TAMÁS 1:54.73

A nap további magyar úszóeredményeiből

Hosszú Katinka és Szilágyi Liliána holnap döntőt úsznak 200 méter pillangón

Hosszú Katinka a hatodik, Szilágyi Liliána pedig a hetedik idővel jutott döntőbe 200 méter pillangón szerdán a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

A két magyar egymás mellől, a 3-as és a 4-es pályáról indulhatott. Nagy kérdés volt, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Hosszúból, aki ebben a számban 2009-ben és 2013-ben is vb-bronzérmet szerzett, mennyit vett ki kevesebb mint egy órával korábban a 200 méter gyors döntője, ahol a hetedik lett.
Az ebben a számban Eb-ezüstérmes Szilágyi, akárcsak a délelőtti előfutamban, erősen kezdett, féltávnál második volt, míg Hosszú egy rossz fordulót követően visszaesett. Emiatt csak negyedikként fordulhatott rá az utolsó 50 méterre, s nagy hajrával, éppen Szilágyit megelőzve a harmadik helyen ért célba.
Szilágyi tovább javította délelőtti idejét, 2:07.67 perccel csapott be, míg Hosszú 12 századot rontott a 2:07.25-höz képest, ami elenyészőnek számít, tekintve a 200 méter gyors döntőjét.

Hosszú Katinka és Szilágyi Liliána / MTI Fotó: Illyés Tibor

“Az volt a célom, hogy bekerüljek a döntőbe, görcsösebb voltam, mint délelőtt, hiszen a középdöntő a tavalyi olimpia miatt mentálisan nehezebb volt. Azonban bent vagyok, ennyi a lényeg” – mondta Szilágyi.
“Tudtam a kétszáz gyorson, hogy dobogós helyezéstől a nyolcadikig bármi lehet. Ez most hetedik lett és bár szerettem volna jobbat, örülök, hogy ott voltam egy ilyen döntőben” – nyilatkozott Hosszú. Hozzátette, a fináléban kiadta magából a maximumot, nem tartalékolt a 200 méter pillangóra. Utóbbi számról szólva azt mondta, maradt még benne tartalék.
A 200 méter pillangó fináléját csütörtökön rendezik.

Hosszú Katinka hetedik 200 méter gyorson

Budapest, 2017. július 26., szerda (MTI) – Hosszú Katinka a hetedik helyen végzett 200 méter gyorson szerdán a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

Hosszú a 2-es pályáról indult, nagyon bekezdett, hiszen az első hossz után második volt, de még a táv felénél is harmadiknak fordult. Ekkor azonban a szám esélyesebb versenyzői elléptek tőle, és egyértelművé vált, hogy nem lehet harcban az éremért. Hosszú 1:56.35 perces eredménnyel ért célba.
Mindeközben az élen óriási harcot vívott egymással az olimpia bajnoki címvédő, 12-szeres világbajnok Katie Ledecky és a 2008-ban Pekingben győztes Federica Pellegrini. A 28 éves olasz végül óriási hajrával diadalmaskodott, s ezzel történelmet írt, mivel az amerikai csodaúszót pályafutása során első alkalommal győzte le valaki világbajnoki döntőben. Pellegrini az első úszó, aki egy számban hét világbajnoki érmet szerzett, arany került a nyakába idén, valamint 2009-ben és 2011-ben, ezüst 2005-ben, 2013-ban és 2015-ben, míg bronz 2007-ben.

Eredmények
női 200 m gyors, világbajnok:
—————————–
Federica Pellegrini (Olaszország) 1:54.73 perc
2. Katie Ledecky (Egyesült Államok) és Emma McKeon (Ausztrália) 1:55.18
…7. HOSSZÚ KATINKA 1:56.35

Póló:

Magyarország-Görögország 10-9 (2-4, 1-2, 5-0, 2-3)
————————————————–
gólszerzők: Keszthelyi 3, Bujka, Szilágyi 2-2, Gurisatti, Takács, Szücs 1-1, illetve Cukala 3, Avramidu, Xenaki 2-2, Aszimaki, Plevritu 1-1

A magyarok pénteken 13.30-kor szállnak vízbe az ötödik helyért.

A magyar csapat tagjai a női vízilabdatornán az 5-8. helyért játszott Magyarország – Görögország mérkőzés előtt / MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Magyarország eddig mindhárom éremből egyet szerzett: Hosszú Katinka (arany, 200 m vegyes), Cseh László (ezüst, 200 m pillangó) és a 4×100 m gyorsváltón Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd jóvoltából bronz.

MTI