Az SDKÚ-nak új himnusza van: a Beatles „Lucy in the Sky with Diamonds” című dala. Az SDKÚ érdekes pillanatokat él meg. Úgy tűnik, mintha senki sem akarna a párt elnöke lenni, viszont mindenki szeretne alelnök lenni. A párt elnöke így valószínűleg Lucia Žitňanská lesz. Verseny nélkül. Feltűnően hasonlít ez ahhoz a KDH-s helyzethez, amikor 2010-ben Ján Figeľ lett az elnök.

De Figeľhez hasonlóan Žitňanská is csak politikai buborék. Remény, amely ugyanúgy szétpukkan, mint „Sova doktor karizmája“ a mi első európai biztosunknál. A párttagokat egy pillanatra összefogja, de ezt követően már csak a kétségek szaporodnak.

Megéri tehát Žitňanská képviselő asszonyt az elkövetkezőkben a lehető legjobban figyelemmel követni. Feltételezhető ugyanis, hogy a leendő pártelnök asszony egy sor fejtágításon meg mindenféle tréningen megy keresztül a közeljövőben, és érdekes lesz megfigyelni, egyáltalán képes lesz-e s ha igen, hogyan megváltozni.
Ha sikerül is technokratából politikussá változnia, és az emberek a megnyilvánulási alatt már nemcsak egymást fogják zavarni, hanem valamit meg is jegyeznek abból, amit mond, ez már sikernek mondható. Van azonban egy fontos dolog, amit egyetlen fizetett oktató sem tud megváltoztatni. Ez pedig a jellem.

És a politika, ez a mágikus és gyönyörű foglalkozás végeredményben minden esetben elsősorban a jellemről szól.

Nos, a pártelnök Lucia Žitňanská mindörökre összeköttetésben marad Žitňanská miniszter asszonnyal, Žitňanská alelnök asszonnyal, sőt az államtitkár asszony Žitňanskával is.

De lássuk, miről is van szó. Arról, hogy Lucia Žitňanskától felesleges meglepetéseket várni, hiszen egyáltalán nem egy üres papír. Például miután kirobbant a Gorilla-botrány és az SDKÚ fejjel rohant a falnak, a párt elnökségi ülésén, majd a kormányülésen is az igazságügy miniszter asszony (!) is Anna Bubeníková mellett szavazott. Tehát nem úgy, mint Iveta Radičová, hanem mint Ivan Mikloš. Keményfejűem és ostobán.

Amikor eljött a megfelelő pillanat, és a párt vezetése meg szeretett volna szabadulni a frissen megválasztott megyeelnöktől, Pavol Frešótól, Žitňanská kicsinyesen úgy Achilles-ínen rúgta, hogy ez a hatalmas férfi térdre rogyott.  S hogy miért? Csak hogy a pártközpontban több legyen a hely. Nem a párt miatt, hanem a saját karrierje miatt.

Apropó karrier. Emlékeznek még, hogyan is lett miniszter Lucia Žitňanskából? Nos hát, egy kicsit sajátságosan. Žitňanská ugyanis Lipšic minisztériumában volt államtitkár, azaz a KDH jelöltje volt. A KDH 2006 februárjában a koalíciós szerződés megszegése miatt kilépett  a kormányból, csakhogy… Žitňanská államtitkár asszony maradt.

De már nem  a KDH, hanem az SDKÚ színeiben

Az ilyen viselkedésre van egy nem túl fényes megnevezés is. Nincs ebben természetesen semmi törvényellenes, de – tegyük a kezünket a szívünkre – mit is akar egy ilyen politikus nekünk magáról mondani? Tulajdonképpen mihez lojális?
Lucia Žitňanskával úgy van ez tehát egy kicsit, mint azzal a bizonyos beatleses Lucyvel. Úgy tűnik, mintha a fellegekben szárnyalna gyémánttal (vagy gyöngyökkel) a nyakában.

De ez csak illúzió. Žitňanská pályafutása továbbra is hasonlítani fog valami fontos dologban Figeľéhez. A sikerük kizárólag mások sikertelenségétől függ.

Ha az SDKÚ-nak és az SaS-nak nem lettek volna az elmúlt választások során  egzisztenciális problémái, akkor Figeľ csak hat százalékot szerzett volna. Ha az SaS továbbra is komolytalan párt marad, akkor Žitňanská sikeres lesz. Ha azonban az SaS középre tolódik, és a marihuána meg a homoszexualitás helyett  valódi problémákról fog beszélni, akkor a kékek meg az új elnök asszonyuk bizony gondban lesznek.

S a gond csak nagyobb lesz, ha a párt gazdasági alelnöke a Beblavý-Štefanec kettős közül kerül ki. Ivan Mikloš választói ugyanis egy kicsit nagyobb színvonalhoz szoktak.
Úgy tűnik, ez az elvonókúra még fájni fog.

S még valami bizonyos. Bár a politika fenséges, ám a hatalmat úgy kell kiharcolni. A hercegek és a hercegnők, akiknek csak úgy az ölükbe pottyant, jobb híján megörökölték, mert nem volt testvérük, nincsenek a legjobb helyzetben.
Ezért aztán van egy furcsa érzésem, hogy a jobboldal valódi mélysége, még várat magára.

.tyzden.sk, Jaroslav Daniška cikke nyomán