Most egy kicsit katalánok lehetnénk mindannyian. Nem azért, mert mi is részt vehetünk a katalán függetlenségi mozgalomban – másért.
Láthatjuk, megindult Európa átrendeződése. Idő kérdése, mikor jönnek létre a további muzulmán enklávék – három már van belőlük Európában, Albánia, Koszovó és Bosznia-Hercegovina bosnyák része.
Maga az átrendeződési folyamat várható volt. Józan ember számára világos, hogy örökké egyetlen politikai konstrukció sem marad fönn, az első világháború után kialakított, már akkor sem igazán életképes nemzetközi felosztás sem. A katalánok pedig csak ebbe a sorba állnak be, régi dicsőségükre hivatkozva.
Néha tőlem is megkérdezik az emberek, hogy van az, hogy Európa nyugati felén másként jelenik meg a klasszikus kisebbségi téma, mint Kelet-Európában. Több ok is felsorolható az elemzések láttán, de a legalapvetőbb mégis csak az, hogy Európa két felének fejlődése aszimmetrikus, a kelet-európai folyamatokat jelentősen megzavarta, visszavetetette a négy évtizednyi kommunizmus. Az az intermezzo, amikor nem volt lehetséges – ajánlatos – a nemzeti identitás kérdését, s benne a klasszikus kisebbségek helyzetét felhozni.
Nyugat viszont nagyon félt a kommunizmustól, ezért egy sor olyan intézkedést hozott, amely valóban előrelendítette a fejlődést. De facto létrehozták az élhető szocializmust, a jelenlegi nyugati jóléti társadalmak pozícióit ez alapozta meg. Ma már ez sem fénylik annyira, mint pár évtizeddel ezelőtt, de még mindig nagyon vonzó példa a világ többi része számára.
S a legtöbb helyen megpróbálták kezelni az őshonos kisebbségek problémáit is. Nem mindenütt sikerült ez egyformán, de a pozitív hozzáállás az esetek túlnyomó többségében érzékelhető volt. S a legnagyobb, legerősebb közösségek – amelyek lényegében nemzetek –, ma is jóval a nemzetközi dokumentumok által lefektetett szint feletti jogokkal rendelkeznek, de facto föderációs vagy konföderációs szinten. Ilyenek a skótok, a katalánok, a flamandok és a vallonok, és hasonló cipőben jár Baszkföld spanyolországi része is.
Persze, a világ már csak ilyen – s ilyen az egészséges emberi lélek is –, mindig többre vágyik. A katalánok is az állami függetlenségre. Ez már messze egy más kategória, mint amilyenről a mi esetünkben egyáltalán beszélni lehet.
Nos, ha megnézzük, mi történik körülöttünk, láthatjuk, hogy vannak egészséges lelkű és akaratú népek, és vannak lelkileg, akaratilag szétcsúszott népek.
Ilyen szempontból vehetne példát a katalánokról a felvidéki magyarság – vagy annak legalábbis egészséges öntudattal bíró része.
(Megjelent a Szabad Újságban)