katalanok

A Junts pel Sí (Együtt az igenért) függetlenségi párttömörülés nyerte Spanyolországban a katalán regionális parlamenti választásokat, és bejutott a törvényhozásba egy másik függetlenség párti erő is. A pártok ugyanakkor egymásnak ellentmondóan értékelik a vasárnap született eredményt.

Az önálló Katalónia létrehozásáért kiálló politikai erők a függetlenség győzelmét látják benne, a megszerzett képviselői mandátumokra hivatkozva, míg a többiek szerint a katalánok többsége nem akarja az elszakadást, mert összességében kevesebb mint 50 százalékuk szavazott erre.

Az EFE spanyol hírügynökség kormányzati forrásra hivatkozva azt jelentette: a központi kormány éppen erre hivatkozva a függetlenség bukásaként értékeli az eredményt. Pablo Casado, a kormányzó konzervatív Néppárt (PP) szóvivője Madridban kijelentette, hogy folyatni fogják “a törvényesség garantálását” és meg fogják védeni Spanyolország egységét.
A szavazatok 98 százalékos feldolgozottságánál az önálló katalán állam megalakítását szorgalmazó győztes erő a voksok 39,6 százalékát kapta és 62 helyet szerzett a katalán parlamentben, de nem jutott abszolút többséghez a 135 tagú törvényhozásban. A Junts pel Sí választási központjánál Barcelonában euforikus hangulatban ünnepelt az összegyűlt tömeg. Raül Romeva, a tömörülés listavezetője azt mondta: a győzelem politikai és morális felhatalmazást ad ahhoz, hogy megkezdjék a katalán köztársaság építését.

A parlamentbe bejutó másik függetlenségi párt, a Junts pel Sí lehetséges szövetségesének tartott Népi Egység (CUP) a szavazatok 8,2 százalékával tíz képviselői helyet szerzett. A két pártnak így együtt, ha koalícióra lépnének, abszolút többsége lehetne a regionális törvényhozásban, de a rájuk leadott szavazatok számát tekintve nem érik el az 50 százalékot. A CUP emellett korábban kijelentette: nem hajlandók együttműködni Artur Mas katalán elnökkel. Antonio Banos, a CUP listavezetője az eredmények ismeretében mindenesetre úgy fogalmazott, hogy a szavazók kiállították az autonómia “halotti bizonyítványát”.

Miközben Barcelonában a függetlenségi pártok ünnepeltek Madrid központjában a Puerta del Solon, néhány százan gyűltek össze spanyol zászlókat lengetve, Spanyolország egységét hirdetve és elutasítva a függetlenséget. Az 5,5 millió választásra jogosult 77 százaléka vett részt a szavazáson, 130 ezren levélben kérték szavazatuk leadását. Közülük 23 ezren külföldön voksoltak. (MTI)