grafikon99b

Az önálló Szlovákia történetében hetedik parlamenti választás során eldőlt: nyolc parlamenti pártja lesz az elkövetkező négyéves választási időszakban a szlovák parlamentnek. Bejutási sorrendben: Smer-SD, SaS, OĽANO-NOVA, SNS, ĽS Naše Slovensko, SME RODINA – Boris Kollár, Most-Híd és #SIEŤ.

Összesen 5993 választási körzetben a 4 426 760 választásra jogosult polgárból Szlovákia-szerte 2 648 184 választópolgár vett részt a parlamenti választáson, ebből összesen 2 607 750-en adtak le érvényes szavazólapot, ami 59,82%-os választási részvételt jelent. A választási részvétel tehát ezúttal is a 60 százalék fölé becsült várakozásokon alul maradt.

A 2016-os parlamenti választás győztese ezúttal is a Smer-SD lett, így valószínűleg Robert Fico pártját bízza majd meg a köztársasági elnök a kormányalapítással.

Az országos választási bizottság által eddig még meg nem erősített, de csaknem hivatalosnak mondható eredmények alapján (99,98%-os feldolgozás mellett), a következőképpen alakultak a parlamentbe jutott pártok preferenciaszavazatai:

Smer-SD (Robert Fico Pártja)28,28%
SaS 12,10% (vezető: Richard Sulík)
OĽANO-NOVA (Egyszerű Emberek, vezető: Igor Matlovič) 11,02%
SNS (Szlovák Nemzeti Párt, elnék: Andrej Danko)  8,64%
Kotleba – ĽS Naše Slovensko 8,04%
SME RODINA – Boris Kollár (A mi családunk) 6,62%
Most-Híd 6,50% (Bugár Béla pártja)
#SIEŤ 5,60%. (A. Procházka pártja)

A szóban forgó eredmény a Smer-SD képviseletében 49 parlamenti képviselőt jelent a pártnak (a jelenlegi 83 helyett), ami hatalmas visszaesést jelent az eddig egyedül kormányzó pártnak. Az SaS-nek 21 parlamenti képviselője lesz, az OĽANO-NOVA-nak 19, az SNS-nek 15, eggyel kevesebb Kotleba ĽS Naše Slovensko pártjának, azaz 14, a SME RODINA – Boris Kollár pártnak és a Most-Hídnak 11-11, Procházka utolsóként bejutott #SIEŤ pártjának pedig 10 képviselői hely jut az új szlovák törvényhozásban.

Meglepetést okozott, hogy a J. Fígel vezette KDH 4,94%-os eredménnyel kiesett a törvényhozásból, az MKP (elnök: Berényi József) pedig 4,04%-os támogatottsággal harmadszorra is a parlamenti küszöb alatt maradt. A legnagyobb meglepetést viszont – a sokak által szélsőjobbként emlegetett – Kotleba pártja okozta, amely magabiztosan jutott a parlamentbe, noha egyetlen relevánsnak tartott közvélemény-kutatás sem sejtette ezt. Marián Kotleba egyébként már két éve borzolta a kedélyeket, mikor megnyerte a választásokat Besztercebánya megyében, ahol  mai napig megyefőnök. Rendkívül nehéz lesz a kormányalakítás, ha egyáltalán lehet… Szlovákia július elsejétől az Európai Uniós soros elnöke…

Forrás: dé, Felvidék.ma + on