Ur-Namu Kr.e 22. századi Sumer ékírás

  1. Mi az irodalom?

A közismert alapfunkciói a következők:

  • Csiszolja, fejleszti a nyelvi készségeket (szókincset, szövegértelmezést, fogalmazást, beszédet, kifejezést, stílust), ezáltal gyorsabban, rugalmasabban, hatékonyabban értünk meg másokat, és jobban, gyorsabban megérthetnek bennünket is.
  • Fejleszti a képzeletet, gondolkodást, gondolkodásmódot, világértelmezést.
  • Erkölcsi, magatartási útmutatást ad. Példát mutat, tanulságot, következtetést von le.
  • Műveltebbé, tájékozottabbá, emberibbé tesz: erudál és humanizál.
  • Finomítja, fejleszti érzelmeinket, esztétikai érzékenységünket.
  • Közvetett élettapasztalatot kínál, élethelyzetek megélését teszi lehetővé a képzelet segítségével és eddigi tapasztalataink felhasználásával.
  • Hozzájárul életünk teljességéhez ! (mint minden művészi alkotás)

Az irodalom (mint művészet) tehát olyan érzelmi állapot, kifejezésmód ill. lelki állapot, amelyben az ember lelke összhangba kerül a világ lüktetésével, harmóniájával, amikor egy emelkedettebb lélekállapotban egy másfajta dimenzióban érzékeljük a világot, ami közelebb visz a lét (emberi létünk) emberfölötti köréhez… s talán így alkalmasabbá tesz Isten üzenetének befogadására.

Amelyik szöveg ezeknek nem felel meg, az (még) nem irodalom, nem művészet.  Lehet kísérlet, lehet elképzelés vagy blöff is, amit lehet  ugyan irodalomnak nevezni, neveztetni, besorolni tankönyvekbe, de sem a kritika, sem a kötetek száma, sem a pénzügyi háttere nem menti meg attól, hogy a sárba ragadt mivoltából kiemelkedjen.

  1. Az irodalom kezdetei

Az irodalom az ókorban alakult ki több ezer éve, amikor talán a korábban is létező hiedelmekhez (mitológiához) tartozó rítusok és szertartások keretében dallal, tánccal, mozgással és dobolással kisérve áldozatokat mutattak be. A természet erőitől és a haláltól való félelem, valamint az élet és megélhetés vágya szülte ezeket a képzeteket, ugyanis felismerték, hogy az ember is csak része ennek a világnak, de helyes magatartással alakíthatja a sorsát. Biztonságérzetét növelte, hogy kapcsolatba kerülhet a Mindenség Urával, a Teremtő Istennel, aki az intelmek, tiltások és útmutatások elfogadásának függvényében büntet és jutalmaz. Így alakult ki a vallás, amely a helyes magatartásformák megőrzése számára ismeretekkel és példamutatásokkal gazdagította a közösség életét. Megőrizték a nép történetének emlékeit, amelyekből erkölcsi élettapasztalatokat szereztek: mi a helyes és helytelen, mi a jó és rossz, hasznos és haszontalan. Ezekből a szabályszerűségekből alakultak ki a törvények (tilalmak, útmutatások, figyelmeztetések – a Totem és a Tabu).  Ez még mitológia volt,  nem művészet.

Babilónia térkép (kattintással nagyítható)

A kedvezőre forduló éghajlat, a jó talaj és környezet sok helyen nagyobb tömegek megélhetését tette lehetővé (Kárpát-medence, Mezopotámia, Egyiptom, Fekete-tenger vidéke, India, Kína, Közép-Amerika stb.). A termelés és gazdálkodás, valamint a társadalom megszervezése tökéletesítette a nyelv és a beszéd kommunikációs terét és szerepét, és ennek jelrendszere, közvetítője lett az írás. Az első ilyen jelrendszer a legújabb kutatások szerint a Kárpát-medencében jött létre (ahol a barlangok menedékében és a beszédkészség és gondolkodás magasabb fejlettségi szintre emelkedése révén túlélték a jégkorszakot. Erre utaló régészeti leletek közül való a tatárlaki korong és társai) kb. 7-10 ezer éve.

A rovásírás ennek egyenes folytatása, amint a sumer ékírás is (5 ezer éve), és az egyiptomi hieroglifák valamint az etruszk és föníciai írásbeliség egyaránt.  A görög és latin írás mindezek későbbi, tökéletesített változata.  Az írás kezdetben valószínűleg csak a megnövekedett népesség miatti nyilvántartás rögzítésére szolgált, a szent dolgokat emlékezetben kellett megőrizni, de kialakult egy papi réteg számára készült titkosírás is, majd fokozatosan a történeti emlékeket is lejegyezték, mint Gilgames királyét (Kr.e: 2800), amelyben a teremtés és vízözön is szerepel. Mezopotámiából eredezteti magát a semita zsidó nép is (Ábrahám, vagyis Apa-Ham , a Had (nép) Apja) Káldea földjén született Uruk városában (az Úr városa). Általuk őrződött tovább a teremtéstörténet is, amint azt az Ószövetségben olvashatjuk. Ebben a térségben jelenik meg Krisztus, a Felkent Megváltó, akinek követői a keresztények (Újszövetségben). Ez az erkölcsi rend lett az európaiság egyik alappillére (a görög bölcsesség és a római jogrend mellett).

Az ókori Görögországban a szertartásos jellegű ünnepek idején megjelenített események és történések kezdenek önállósulni, és nem csupán az ünnepnapokhoz kapcsolódnak, hanem a hétköznapi élet folyamán is alkalmakat kínálnak az emelkedettebb lelkület elérésére. Ez már nem vallási, hanem művészi célzatú megjelenítés. Helyenként szétválik a dal, a tánc és a szöveg, és ekkortól beszélhetünk önálló irodalomról (bár a ritmus és a dallam továbbra is elengedhetetlen kísérője marad). Az irodalom pedig három markáns műnemre osztódik: az elbeszélő jellegű epikára, a színpadon párbeszédes formában megjelenítő drámára, valamint az érzések, hangulatok, benyomások, gondolatok kifejezését szolgáló lírára. Az irodalomtörténet persze az ókori vallási, mitológiai, szakrális szövegeket is irodalomként tárgyalja. Ami viszont nem ilyen jellegű irodalom, azt később világi költészetnek, művészetnek nevezi.

Hammurapi Babilónia akkád királyának törvényei ékírással / Kre. 17. sz.

A művészet és az irodalom iránti igény, vagyis az esztétikai élmény szükséglete nagyon ősi eredetű.  Az ember sajátossága, hogy gondolkodik, érez, elképzelése és emlékei vannak. Vágyak és félelmek rabja, de ösztönös életét már tudatával és érzelemvilágával is befolyásolni tudja, vagyis biológiai létfenntartó szükségletei mellett kulturális (lelki, szellemi) szükségletei is vannak. Alkotó képzelete van, amellyel a megismert létező dolgokból újat képes létrehozni. Kezdetben csak másolja, utánozza, imitálja a létezőt és megtörténtet, de ezek után olyan dolgokat is megjelenít, amelyek nem történtek meg, csak megtörténhetnének vagy megtörténhettek volna.

Az ember hiedelmei, vágyai, elképzelései, félelmei jelennek meg a „művekben”, amivel le tudja győzni szorongásait, amelynek tárgyát még nem ismeri, és ez a feloldozás egy megtisztulás (katarzis),  amit ma már művészi élménynek nevezünk. Az ellentétek szülte feszültségből létrejön a kiegyensúlyozott állapot, a harmónia, amely egyensúlyban tudja tartani a bennünk lévő világot, mert egy ugyanilyen harmónia tartja egyensúlyban a körülöttünk lévő világot is.  A művészi élmény lényege tehát nem más, mint annak a folyamatnak az eredménye, amely folytán az embert megérinti a világ ősi, rendezett egységének szelleme, és a lélek attól tisztul meg, hogy az ember ráérez a világ természetes rendjére, harmóniájára, és összhangba kerül vele. Ráismer, ráébred, ráeszmél, ráérez arra, ami valóban szép, ami igazán jó és ami tényleg igaz. Felébred benne a legmélyebb emberi érzés, a szeretet, ami által együtt tud érezni társaival, szánni tudja a rosszat, el tudja utasítani a gonoszt, élvezni tudja a szépet, felismeri azt, ami rút, és választani tud helyes és helytelen között.  Ez a valódi emberi értékrend lényege is, amire az emberiség az emberség, igazságosság és jóság erkölcsi alapjain állva törekedett és törekszik, aminek emlékeit a szent iratok és az irodalomként számon tartok művek is megőrizték tanulságul és útmutatásként egyaránt.

Az ember tudatával megismerheti a világot, de a tudományos megismerés határai végesek, korlátozottak, viszont a művészet által egy teljes világot hozhat létre magában, amelynek fenntartását, harmonikus egyensúlyát hitével és szerető emberi érzéseivel tudja elérni. Így léphet kapcsolatba a lét emberfölötti körével. Egy példát említve: a biológiai alapritmusunkat a szívünk lüktetése adja, amit már megszületésünk előtt is kilenc hónapon át érzékelünk az anyaméhben.  Ha ilyen vagy ehhez hasonló ritmusra épül fel egy dal, tánc  vagy szöveg, akkor annak a védettségnek, biztonságnak, szeretetnek a tudat alatti derengése ébred fel bennünk, amit az valamikor az anyaméhben éltünk meg. Ettől kap magasabb dimenziót az a tevékenység, amit erre az alapra építünk fel, ami másfajta fényt, más megvilágítást ad a legegyszerűbb dolgoknak is. Ezzel lényegülnek át maradandó értékké. Homérosztól az események után ötszáz évvel jegyezték le az eposzok szövegét, amelyek addig csak szájhagyomány útján terjedtek, ám a mai kutatások már bizonyították, hogy hiteles eseményeket, hiteles helyszíneket és útvonalakat rögzítettek, csak a történések értelmezésében és mitológiai színezésében kap szerepet az alkotói fantázia (és persze az előadás módjában, pl: hexameter).

Mihályi Molnár László