A cím elsődleges értelmezése, hogy a  hálóba került halak képe, mint elejtett zsákmány nem csupán ártatlan áldozatként lehet jelen, hanem  a lelkek megmentését is jelentheti, ahogyan Jézus a Genzáreti-tónál mondja tanítványainak   „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” (Máté 4, 18.).

Halak a hálóban

Csillaghálóban hányódunk
partravont halak,
szánk a semmiségbe tátog,
száraz űrt harap.
Suttogón hiába hív az
elveszett elem,
szúró kövek, kavicsok közt
fuldokolva kell
egymás ellen élnünk-halnunk!
Szívünk megremeg.

Vergődésünk testvérünket
sebzi, fojtja meg.
Egymást túlkiáltó szónkra
visszhang sem felel;
öldökölnünk és csatáznunk
nincs miért, de kell.

Bűnhődünk, de bűnhődésünk
mégse büntetés,
nem válthat ki poklainkból
semmi szenvedés.
Roppant hálóban hányódunk
s éjfélkor talán
étek leszünk egy hatalmas
halász asztalán.

Pilinszky (1921 – 1981 ) keresztény szellemiségű, magyar költő a XX. század derekán. Verseinek témái, jelképei és képi világa révén megismerhetjük  életszemléletét, értékrendjét és ezáltal egész költészete üzenetét is, azt hogy egy istentagadó és hitehagyott világban az élet értelmét s az  emberek önbecsülését csak az Istenbe vetett hit által lehet visszaadni. A Halak a hálóban az első verseskötetének (1942) címadó verse. Akkor jelent meg, amikor a pályakezdő költő már felismeri a világ elembertelenedését a világháborús viszonyokban, és keresi ennek a zűrzavarnak és az értékvesztésnek okait, amelyek az erőszak hatalomra jutásához vezettek.

A cím elsődleges értelmezése, hogy a  hálóba került halak képe, mint elejtett zsákmány nem csupán ártatlan áldozatként lehet jelen, hanem  a lelkek megmentését is jelentheti, ahogyan Jézus a Genzáreti-tónál mondja tanítványainak   „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” (Máté 4, 18.). A vers címe önmagában még nem ad egyértelmű útmutatást, ám az első sorokban a „csillagháló” a csillagos végtelenbe, a világmindenségbe tereli a képzeletet, majd a földi valóságban egyik lehetőségként korképet rajzol: a „partravont halak” többes szám első személye, mintha mindannyiunkra vonatkozna a hálóban rekedt halakkal azonosulva („hányódunk”, „szánk”), amivel máris egy metaforikus hasonlatot állít fel, vagyis olyanok vagyunk, mint a hálóba szorult, vízből kihúzott, lételemünktől megfosztott (víztől és szabadságtól elszakított) halak. A „száraz űr” egy  nem éltető, nem tápláló élettér, ami csak a pusztulás felé mutat, aminek oka az „elveszett elem”,  vagyis az elveszett (talán meg sem kapott, vagy megtagadott?)  élhető, emberi világ megtartó forrása lehet.

Mi az, ami elveszett, ami „suttogón hiába hív” ? Itt már egyértelműen nem a halakról van szó, hanem az emberek allegorikus megjelenítése képezi a lírai hőst.  Ebben a viszonylatban tehát mi lenne az emberi lélek lételeme, ahol  „Szúró kövek, kavicsok közt fuldokolva kell egymás ellen élnünk-halnunk.” Tehát ez a társadalmi közeg, amelyben vagyunk egy kényszerpálya, a magával sodró világ, amelyben (amint a hálóba szorult halak a szárazon) az életünkért küzdünk, vergődünk, csapkodjuk egymást véresre, ahogyan egymást pusztító tömeggé, csődületté, csordává züllik az emberiség. Oktalanul, ha hiányzik a legfontosabb lételemünk, ami talán a hit vagy az egymás felé forduló szeretet. Amit remegő, finom hangon kellene megéreznünk, amint Ady üzeni korábban, hogy „szívem egy nagy harangvirág s finom remegések az erőm”.

Ám a világ zajos és lármás, amelyben a suttogást nem halljuk meg, és nem tudjuk túlkiabálni, mert nem erővel, hanem elcsendesedéssel tudnánk csak célt érni. Ez a társadalom, amelyből hiányzik a lényeg, a rendező elv, a Mérték, az igazodási pont, ez törvényszerűen az erőszak gerjesztője majd áldozata lesz.  „Öldökölnünk és csatáznunk nincs miért, de kell.” – nincs célja  ennek a küzdelemnek, ami csak vergődés, útkeresés, menekülés vagy eltévelyedés.

„Szívünk megremeg.
Vergődésünk testvérünket
sebzi, fojtja meg.”

Egymást sebezzük meg oktalanul, amire nincs mentség, nincs bocsánat, mert bűnt követünk el önmagunk és a világ ellen s az emberi méltóság ellen egyaránt, pedig csak élni akarunk, de lelki útmutatás nélkül zsákutcába jutunk, sodródunk az eseményekkel, az egyre erőszakosabb történésekkel,  aminek jutalma a „pokol”. Ezek a képsorok és a képek asszociációi az értelmét vesztett emberi léthelyzetet vetítik elénk, mintha tükröt tartana elénk a költő, aki magát sem vonja ki ebből.

A zárókép egy lehetséges jövő, amelyre a költő nem ad magyarázatot, de ha tudjuk, hogy életünk során két NAGY HALÁSZ küzd a lelkünk megszerzéséért: a Mindenható Isten és a Sátán, akkor a zárótétel máris értelmezhetővé válik, és  visszautal a vers előző soraira. Ráébred, hogy ha a sötétség a fény hiányát jelzi, akkor az erőszak jelenléte a hit és szeretet hiányát mutatja. Földi létünk lezárulása előtt még eldönthetjük, melyiket választjuk, melyik utat, de az  után („éjfélkor”) már a kiérdemelt jutalom következik: elnyel a Pokol vagy magába fogad a Menny. Éjfélkor már nem mi döntünk. Csak előtte lehet megváltani életünket.

Ennek a döntéshelyzetnek a felismerésére, meglátására, megérzésére, megértésére és az emberi lényeggel összhangban lévő magatartásra ösztönöz ez a tömör költemény.

A döntés a versen túl: bennünk van!

A helyzet igaz felismerése viszont az első lépés lehet a helyes válasz felé: amit életünkkel, magatartásunkkal, cselekedeteinkkel kell megpecsételnünk.

A vers megformáltsága:

A klasszikus belső felépítés  feszességet ad az első pillanatra szabadversnek tűnő folyamatos szövegszerkezetnek. A formailag négysoros szakaszok (összesen 24 sor) szabályosan változó szótagszámú (8 és 5 szótagú), visszatérű rímelésű sorok váltják egymást, több helyen sorátkötéssel. Ám két-két sort egybekötve párosrímű tizenhármast kapunk, de akár hat verslábra is tagolható sorokat.

Csillag/háló/banhá/nyódunk/partra/vonthalak

_  _ /    _ _ /_  _/      _ _/   _ o /  _ oo/

szánka/semmi/ségbe/tátog/száraz/űrtharap

_  o/ _  o / _  o / _  _ /   _ o / _ oo /

A  vers első felében a  spondeust ill. trocheust követő daktilus lezárással, ereszkedő hangnemben, majd a zárósorokban már  emelkedő, jambikus  lüktetés uralkodik, ami rásegít arra, hogy a gondolatiságában nyitott kérdés („éjfélkor talán”) még sejtelmesebb legyen, vagyis még mélyebbre jusson el az olvasó lelkében.

Mihályi Molnár László elemzése

Pilinszky János a neten:

Életéről:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Pilinszky_J%C3%A1nos

Összegyűjtött versei:
http://mek.oszk.hu/01000/01016/01016.htm

Megzenésítés:
Pilinszky János: Harmadnapon  énekli a KICSI HANG https://www.youtube.com/watch?v=m0ACUygnvzo