Vélemény

Szerző: Mihályi Molnár László

Tiszta vizet (nem Tisza vizet!) a pohárba

Aggódva, nehéz szívvel, de mégis a tisztán látás kötelességének érzetével teszem közzé ezt az írást, amiben sok ismerősöm, barátom megerősített.

Mielőtt pártpropagandával vádolnának, az elején leszögezem: nem voltam soha fideszes. Sőt, soha semmi pártnak nem voltam tagja. Egyszer az Együttélés Mozgalomban szervezkedtünk 1990-től, még alelnöke is voltam és parlamenti frakcióvezetője, de amikor néhány év múltán sokan úgy vélték, inkább feladjuk a határozott irányvonalat és célkitűzéseket, hogy felhíguljon egy anyagias és nemzeti érdekeket feladó liberális koalícióban a kedvezőbbnek tűnő parlamenti választási eredmény kedvéért, akkor erre már nem adhattam áldásomat. (azóta kiderült, a koalíció egyértelmű zsákutca volt!) Később jobb híján mégis, de fogcsikorgatva, mindig rájuk szavaztam. Ha nincs jó választás, akkor helyes döntést kell hozni. Valahogy így alakult, hogy a Fidesszel is szimpatizáltam, amikor a kocsi rúdját jó irányba fordították, de a befogott lovak teljesítményével mindig gondom volt. Véleményemet nem is rejtettem véka alá, talán ezért is tiltották meg, hogy az általuk támogatott hetilapban (ma7) írásaim megjelenjenek. Az is szemet szúrt az alkalmatlan propagandista demagógoknak, hogy rendszeresen tiltakoztam, mert a Magyarok Világszövetségének költségvetési támogatását felháborító, önző és féltékeny módon már 26 éve teljesen megvonták, valódi indoklás nélkül, s azóta sem adták meg (a közben regnáló szocialista és egyéb kormányok sem! az ürügy pedig egy hazugság volt). Így vitték a csőd szélére a világ magyarságának legnagyobb kapcsolatrendszerű szövetségét. Szégyen! Ekkor egyértelművé vált, hogy az ilyen döntéseket hozó emberek gerincét a hatalmi helyzet hosszú távon elsorvasztja! Így volt ez már kétezer éve is a világban, de valahogy a hozzánk közel állóktól, a keresztény elveket zászlóra tűzőktől joggal vártunk jóval többet. Látta ezt a kiváló gondolkodó Czakó Gábor is, akinek műsorait a Duna TV-ben vasárnap késő estére tették, mintha a „Megtűrt” kategóriába került volna. Elmondta aggályait (könyv alakban 2014-ben jelent meg: Beavatás az országút szélén), de ki figyelt akkor egy Hamvas Béla szellemiségét követő gondolkodóra: ilyen előzmények után az MDF „koalíció bukása természetes volt. Antall József meg is jósolta. Jött Horn restaurációja, de a nép összeszedte magát és elcsapta. 98-ban a Fidesz kapott lehetőséget, de benső ethosz hiányában vesztenie kellett: káderei elitnek képzelték magukat, mert magas állást kaptak. Ámde az elit lényege nem a kapás, hanem az adás, a szolgálat, akkor is, ha nem jár érte fizetség. … nem értették.. Láttuk, éltük. Következett 2002-ben a Böszme-Döbrögi-féle szörnyű pofon a hazának.

… Vagy újjáépítjük önmagunkat, családunkat, nemzetünket szeretettel, tudással, legfőképp pedig alázattal, vagy ismét a pofon következik. Minden eddiginél nagyobb.” – ez a nagy pofon most elkövetkezett, nem is váratlanul. Fájdalmas minden normális ember számára, csak az elvakultak örvendeznek és hőbörögnek. Mert ismét egy zsákutca felé menetelünk… önként és dalolva.

Hiába minden nemzetközi politikai helytállás, hiába az invázió nándorfehérvári megállítása, ha közben az alázatot felváltotta a gőg, az elszemtelenedés, elkutyulás … mert lehet-e olyanokra bízni a templom építését, akik belenyúlnak a perselybe? Igaz, hogy sokan mondták, mondtuk, hogy a lényeg az, hogy a templom felépüljön, ne firtassuk mennyit tett félre magának az építész. Mert meg kell hagyni: épültek templomok, iskolák, sportközpontok, műemlékek, kultúrpaloták. Szinte soha ennyi. És végre az elszakított árvák is megérezhették, hogy van édesanyuk, akitől erőszakkal rabolták el őket, aki nem mondott le róluk, szereti őket! Ám felnőtt egy nemzedék, amely soha nem ismerhette a valódi diktatúrát, sem a kommunista istentelenséget, sem a közvagyon akkori szétlopását, az elvtársak egymás közti mutyiját, felnőtt egy nemzedék, amely erkölcsi korlátok és egységes útmutatás híján elkezdett unatkozni a jólétben, és hirtelen azt kezdte figyelni, hogy nyugaton mennyivel jobb az anyagi helyzet, majd mindezt a fennálló rendszer bűneként rótta fel. Illetve ezt táplálták be neki digitális kütyükkel, ami az előző nemzedék számára egy knosszoszi labirintus. És győzött az unalom, a technó, az elvadult indulatok színpadi orgiája, az ismeretlen senkik piedesztálra állítása és közismert senkivé avanzsálása.

Ekkor még el lehetett volna kezdeni egy alázatos, belső megújulást! Ám akkor már a tempót azok diktálták, akik távol álltak az alázattól. Azt hitték, hogy minden és mindenki megvehető, eladható, kiszolgáltatható. És a dugattyúk nyomását nem a hajtókerekekre irányították, hanem a hajókürtbe, amely egyre hangosabban és elviselhetetlenebbül zengte a szószólók dicsőségét. A közrádió híranyaga már hallgathatatlan lett, annyira pancser módon akarták a népet meggyőzni bármiről is. Teljesen amatőr módon, hiteltelenül és ellenszenvesen.

Volt még egy kísérletünk arra, hogy önkritikára késztessük az önmagával eltelt gépezetet. 2019-ben megalakult az Egységes Magyar Nemzeti Néppárt a „Vesszen Trianon!” programmal, hogy elinduljon az uniós választásokon. A lista élén Drábik János, Molnár V. József, Fuksz Sándor, Borsos Géza és jómagam is az első hét helyen, de ahhoz okirattal kellett legalizálnom magyarországi lakcímemet. És az express és ajánlva feladott okirat Magyarország egyik településéről a másikra csak 6 nap múlva, 2 órával a lista leadás után érkezett meg! Érdekes, mondom, késett a posta. Aztán a beküldött támogató aláírások íveit is késleltették, mégis megvolt bőven az aláírások kellő száma. Aztán elég furcsa eljárásban kizárták ezt a pártot a választási listáról. Pedig csak azt akartuk, hogy a keresztény értékrendű nemzeti irányvonal, a Szent Korona szellemisége erőteljesebben jelenjen meg, és a kormányzatnak ne a balról jövő támadások felé kelljen elmozdulnia… Ekkortól már bizonyos voltam, hogy aggályaim nem alaptalanok, nagyon is súlyosak. Mégsem vertük dobra, és nem is személyes sérelem motivált, hogy ne a nemzeti vonal ellen acsarkodóknak tegyünk jót vele. Mert ez az oldal mindezekkel együtt is elfogadhatóbb, mint a liberális, istentagadó, nemzetvesztő genderlobbi. Az emberi értékrend megítélése ne a megtévesztő jobb- és baloldaliság, ne horizontálisan, hanem a magasság és mélység, a menny és a pokol, méghozzá annak alapján történhet lényegéből eredően, hogy ezen a létrafokon hol tart, merre néz, merre mutat, merre halad. Ám hosszú távon felhalmozódnak a hiányosságok, hibák és vétkek, ha idejében nem teszünk ellene, már hiába áll felfelé a zászló. Azt tiszta kézzel kell megtartani!

Vajon ki vagy kik találták ki, vezényelték le azt a silány propagandát, amitől a fiatalok mind elfordultak? Már csak azért is kíváncsi lennék rá, mert amikor felkínáltunk egy egész szakértői testületet a felvidéki magyar közösség helyzetével, hangulatával, elképzeléseivel, igényeivel és szükségleteivel kapcsolatban, akkor ezt gőgösen elvetették, mert hogy nekik megvannak a saját erőforrásaik. Ne akarjuk mi őket kioktatni! Semmi alázat, csak gőg és arrogancia.

Innentől a bukás borítékolható volt! Nem miattunk, hanem miattuk. Őszintén sajnálom mindazokat, akik tiszta szívvel, jóhiszeműen végig lelkesedtek, bíztak és hittek a Fideszben. Pártokban lehet kritikusan bízni, de hinni nem szabad. A hit Istent illeti. A gyerekünkkel, a gyerekünknek is csak úgy teszünk jót, ha helyreigazítjuk, figyelmeztetjük, amikor nem jól cselekszik. Ám, ha csak rajongunk érte, és elnézzük neki, hogy letért az útról, akkor gyakorlattá lesz, rászokik, végül erényt kovácsol belőle.

Nem kellett hozzá nagy tehetség az ellenpropaganda számára, mert ennek ellenében még egy döglött lovat is meg lehetetett volna választani a fiatalok közt egy olyan beetetéssel, hogy (bár ez egész Közép-Európára érvényes!) „azért uncsi, rohadt, szegényes, kopott, hasznavehetetlen minden, mert ellopták tőletek, és ezzel a fiatalságotokat is ellopták” Pedig azt a többség maga csetelte el, és észre sem vették, hogy éretlenül kell érettségizniük. Mindegy, hogy mi történt, a lényeg, hogy sikerült elhitetni a tömeggel, tömegekkel, hogy miként kellene érezzék magukat, és mit gondoljanak a kormányzatról. Miközben a megvezetettek azt sem vették észre, hogy olyan választásra szedték rá őket, aminek a tétje éppen a saját jövőjük megcsonkítása. Tény, hogy a kormányzati gépezetben megjelenő alkalmatlan és nem ritkán harácsoló egyének olyan nagy támadási felület hagytak, amit az ellenzéki propaganda sokszorosan fel tudott nagyítani. Valamikor apám mondta, hogy ha nem akarja, hogy alkoholizmussal rágalmazva lejárassák, akkor még limonádéra sem mehet be a kocsmába. És bizony fideszék nem csupán ürügyet, de sok esetben okot is bőven szolgáltattak gazdasági protekcionizmussal, pályázati preferenciákkal, a döntéskörök kisajátításával. Mi, idősebbek jól tudjuk, hogy milyen egy valódi diktatúra, hogy ennél sokkal durvább módszerek voltak Gyurcsány, Horn vagy Kádár idejében, vagy Felvidéken a szlovák kormányzat alatt, de a Fidesztől mást, többet, jobbat, alázatosabbat és méltányosabbat vártunk el. Joggal, mert a zászlón is ez állt. Aztán csak nyeltünk, hogy akadozik a gépezet, cinkeltek a lapok, érdekes szelektálás zajlik… és nem csupán osztogatnak, hanem fosztogatnak is. (a közeljövőben sok dolog fog felszínre kerülni, sőt olyan is, ami meg sem történt, mert a politikai ellenpropaganda így működik, ahogyan például 1914-ben a francia lapok a háború kitörésének okozójaként hazug módon Magyarországot tették meg, mert elő kellett készíteni a közvéleményt Magyarország feldarabolására, legyen ürügy, mert ezt már korábban eltervezték, hogy miből elégítik ki a háborúba befektető bankárokat. Most is ugyanolyan nagyhatalmi pénzügyi körök fenik a fogukat Magyarországra! Nehogy azt gondolja valaki, hogy Magyar Péter önálló személyiség ebben a játszmában. Nem több, mint annak idején Károlyi Mihály volt, de akkor a biztonság kedvéért Tisza Istvánt meggyilkoltatták, nehogy elmondja az igazságot, amikor a királytól feloldozást kapott a titoktartás alól.)

Nyeltünk és tűrtünk, mert azt is láttuk, hogy a másik opció Belzebub és Lucifer mesteriskolájában készült a rombolásra! Reménykedtünk, de beleszólni, hozzászólni, segítő szándékkal lenni sem lehetett. Mostanáig hallgattunk, mert ha nem is tetszik teljes mértékben, még ha kátyúba is kerültünk vagy tengelytörést szenvedtünk, de helyette azért mégsem bíznánk a jövőnket olyanokra, akik az ellenkező irányba fordítják a szekeret gazdasági, erkölcsi és nemzeti szempontból egyaránt. Történelmi tapasztalatok intettek óvatosságra: ilyen helyzetben jutott hatalomra Lenin, Sztálin, Benes és Rákosi Mátyás is, visszaélve az elkeseredettek jóhiszeműségével, és elfogadva a térségre szemet vetők anyagi „kedvességét”.

A jelenlegi hegyomlás olyan, ahogyan annak idején Mátyás király halála után. Ő amúgy könyörtelenül és keményen igazgatta az országot, visszaszerezve a korábbiak által zálogba tett Szent Koronát is, megszilárdítva az ország határait, hatalmas összegeket fordítva egy állandó hadseregre (de ez volt az ára a török invázió megállításának), hatalmas pénzeket költve olyan luxusra és „haszontalanságokra”, mint könyvnyomtatás, kódexek, paloták, Szent Erzsébet dóm Kassán, Buda vára stb., és az ellenzékkel keményen leszámolt (a felét elcsapta, a másik felét megjutalmazta). És akkor Magyarország egy európai nagyhatalom volt! Csakhogy a halála után olyan káoszt hagyott maga után, amelynek szinte természetes következménye volt a parasztlázadás, Mohács, a török megszállás, és a Habsburgok trónra kerülése (a szuverenitásból a gyarmatosítás felé sodródó vezetés nélküli nemzet). Amikor mindenki csak a saját anyagi helyzetével és rangjával foglalatoskodott, helyezkedett az újabb hatalmi helyzetben. Ez másfél évszázaddal vettette vissza a térség fejlődését a nyugateurópai országokhoz képest (azok éppen a gyarmatosításból, a világ kirablásából gazdagodtak), majd a török után egy lepusztított térség maradt, osztrák vezetés alatt… A szuverén Magyar Királyság helyreállításának eszméje inspirálta később a szabadságharcokat, amikor elutasították a behódolást az erkölcseiben hézagos nyugati beolvasztó szándékok előtt!

Lehet, hogy Orbánról majd úgy szólnak az utókor történészei, mint Mátyásról vagy Horthy Miklósról, de azt is látni kell, hogy a most kialakult helyzetért is felelősség terheli. Hogy amíg a zászlót magasra emelte, és Magyarország kivívta a világ humanista gondolkodóinak tiszteletét, addig kiment alóla a hajó, amit manapság nem dunai búvár Kundok, hanem tiszai vigécek lékelnek, és szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy rövidesen megfeneklik.

Isten óvja meg Magyarországot!

Mihályi Molnár László

Egy kis adalék okulásul:
Az ember tragédiája, Madách hatalmas műve az uralkodó eszmék hatását kutató Eötvös József dilemmáit is tartalmazza. A reformkor egyik legkiválóbb gondolkodójának tanulmányai minden bizonnyal Madách látókörén belül lehettek. Egyik kételyét a népfelség és az azzal való visszaélés kapcsán fogalmazta meg a drámában az athéni demokrácia példáján, hogy amíg Miltiadész távol harcol az idegen betolakodók ellen, megvédeni a várost és vívmányait, de közben a csőcselék révén a korábban vele együtt kormányzó demagógok jutnak hatalomra, és halálra ítélik hamis vádakkal.

„Van a léleknek egy erős szava
A nagyravágy. A rabszolgában alszik,
Vagy szűk körében bűnné aljasul.
De vérével táplálván a szabadság,
Naggyá növeszti, mint polgárerényt.
Ez költ életre minden szép s nagyot,
De hogyha túl erős, anyjára tör,
S küzd véle, míg elvérzik egyikök. –
Ha e szó benne túlerőre jutna,
Ha megcsalhatná ezt a szent hazát,
Megátkoznám. Imádkozzunk, fiam.
………..

Szivem mindig szorul, ha éhező nép
Itéletét látom nagyok felett.
Ha sárba hull a fényes, kárörömmel
Szemléli a pór, gúnnyal illeti,
Mint hogyha önmocskát is igazolná.
……………………………………

E gyáva népet meg nem átkozom,
Az nem hibás, annak természete,
Hogy a nyomor szolgává bélyegezze,
S a szolgaság, vérengző eszközévé
Sülyessze néhány dölyfös pártütőnek.
Csak egyedűl én voltam a bolond,
Hivén, hogy illyen népnek kell szabadság”

(érdemes újra olvasni, értelmezni, elemezni, mielőtt újabb zsákutcába jutnánk)