Újbuda polgármesterének védnökségével a Magyar-Osztrák-Bajor Társaság ünnepi megemlékezést tartott 2019. március 27-én Budán, a II. Rákóczi Ferenc emlékév és a Nagyságos fejedelem születésnapján. Ez alkalomból a Pozsonyból érkezett szlovák történész – muzeológus Zuzana Falathová, tolmács segítségével adta át gondolatait a hallgatóságnak. 

A felvidéki történész hölgy felemelő beszédét az alábbiakban olvashatják:

Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim

Alázattal és mély tisztelettel fogadtam el a meghívást melyet ezennel szívből köszönök a Magyar Osztrák bajor társaságnak. Bevallom őszintén meglepődve egyben megilletődve vettem tudomásul, ezt a megtisztelő lehetőséget hogy önökhöz szólhatok egy- két szót.

II. Rákóczi Ferenc minden magyar ember számara, a nemzet irántvaló hűség, önfeláldozás és az államférfiúi minőség példaképe. Nekem, mind felvidéki születésűnek, külön büszkeséget jelent, hogy ezen a tájon született a magyar történelem egyik legmeghatározóbb személyisége. Bár Nagyszombattól ahol én születtem, messze van Borsi ahol vezérlő fejedelmünk látta meg a napvilágot. Mégis az ő fejedelmi formátuma erős üzenet az egész felvidék és az egész Kárpát-medence számára. Ha jól belegondolunk, alig akad az elmúlt 300 esztendőben aki akár megközelítette, vagy netán fölülmúlhatta volna államférfiúi minőségét.

Történelmünk egész más ívet írhatott volna le, ha több Rákóczi és kevesebb Kun Béla, Rákosi Mátyás vagy Kádár János született volna hazánkban. Mohács után szinte több szász éven keresztül, permanens háborút vívtunk szabadságunkért és  függetlenségünkért. Lerázván a török igát, felerősödtek a Habsburg ház elnyomó és függetlenségünket felszámolni óhajtó tervei. I. Lipót császár felhasználta az 1686-os Buda visszavétele utáni népszerűségét és hatalma megerősödését melyek után központosító magyarellenes politikába kezdett, ami egyenes utat nyitott az újabb nemzeti felkeléshez. Most nem részletezném II. Rákóczi Ferenc útját, hogy hogyan került szabadságharcunk élére, hanem inkább azt emelném, ki hogy miben volt a legmarkánsabb különbség a Rákóczi szabadság harcot megelőző és azt követő szabadság harcaink között.

Soha addig nem látott konszenzus és nemzeti egység jött létre, szinte minden szinten. Értem azt a nemesség és jobbágyság összefogásán és a Kárpát-medencei magyarság és a másajkú népek együttműködésén. A Felvidéken nemhiába nevezte fejedelmünk a Ruszinokat a „legkedvesebb népemnek”, vagy a Tót atyafiainkat sokszor dicsérte meg hűsegükért, bátorságukért. A szlovák kuruckori folklórban, nagyon sok nyoma maradt a szabadságharc néha balladisztikus, néha humoros, vagy tragikus megénekléseiben.

Ennek ellenére sajnos be kell látnunk, hogy a labanc szellemiségért nem kell a „szomszédba” menni hiszen Rákóczi elárulását nem idegen ajkú  népek fiai követték el, hanem többek közt Ocskay és Bezerédy akik magyar vérből valók voltak. Szerencsére tettükért meglakoltak. A Felvidéki helyszínek végig követték Rákóczi diadalmenetét és bukását is. Ígéretből volt bőven XIV. Lajostól a Poroszoktól, Angoloktól, persze ezek többnyire csak az ígéretek szintjén maradtak. A Habsburg ház trónfosztása után utólag egy kétséges döntést hoztak a magyarok mivel, új királyt kellett találni Magyarország élére. A választás Frigyes Vilmos porosz választó fejedelemre esett. Akit 1708- ban próbáltak nagy sereg élén behozni az országba. Talán ez a momentum volt az ami nagy reménnyel tölthette el a kuruc sereget és magát II. Rákóczi Ferenc fejedelmünket is.

És íme egy újabb felvidéki helyszín Trencsén vára s városa. A trencséni csata végzetesnek bizonyult egy szerencsétlen álhír demoralizálta a magyar sereget (amely sereg komoly túl erőt képzet kb. 14 000 fő) az álhír Rákóczi halálhíre volt, amely megbontotta a magyar csatasort, ami után öldöklés kezdődött. Több mint háromezer magyar maradt holtan a csata téren. Ez a csata utólag sorsdöntőnek bizonyult,  hiszen innentől kezdve a szabadságharc lendületéd veszítette és többet a kurucok nem kerültek olyan hadi helyzetbe ahol meglehetett volna fordítani hadiszerencse menetét. Ezután a csata után még egy komoly erődváros Nyitra, kardvágás és puska lövés nélkül megadta magát az Osztrákoknak.

Ezen események után még több csatát vívtak a magyar seregek, váltakozó eredménye, de végül II. Rákóczi Ferenc távollétében magyar főnemesek 1711 április 30-án megkötötték az ún. Szatmári békét, ahol végeredményben egy árulás történt hiszen, a vezérlő fejedelem tudta és beleegyezése nélkül történt mindez.

Mindennek ellenére Magyarország kilépett a 17. század árnyékából, már semmi sem volt olyan amilyen régen volt. A társadalmi kohézió a zavaros idők és a nagy infláció ellenére megerősödve jelent meg a minden napokban. Rákóczi különleges kapcsolata, az akkori társadalom bármely rétegéhez a korhoz képest nagyon felvilágosultnak mondható. I. Lipót halála után I. József már barátságosabb és kissé felvilágosultabb politikát folytatott. Az elbukott szabadságharc a Habsburg ház részére komoly figyelmeztetést jelentett, ahol tudatosult bennük hogy a Magyarokkal nem lehet bármit megtenni, azaz nem lehet egyszerű tartománnyá degradálni ezt az óriási országot.

Rákóczi Ferenc a nagyságos fejedelem nagysága a Szatmári béke után is megmutatkozott. Minden behódoltatási próbálkozás után az emigrációt választotta. A törökországi Rodostóban 1735 április 8-án Nagypénteken halt meg.

Ő maga az etalon, az államférfiúi minőséghez, már a karizmatikus megjelenése hódolatot és fegyelmet diktált az ellenségnél. Hűsége a hazához magasztos jelszavában „CUM DEO PRO PATRIA ET LIBERTATE” is megnyilvánult. Mai ésszel felfoghatatlan számunkra hogy mit szenvedhetett lélekben a fejedelem és maroknyi hűséges sorstársa ott a távoli Rodostóban akiben így buzgott a haza szeretet és a népe iránt érzet mély elkötelezettség. Sok kérdés bontakozik ki ha jobban megnézzük ezt a szabadságharcunkat. Gróf Pálffy János, Teleki, stb. hiszen ők is Magyarok voltak, hogy lehet az hogy az ellenséggel voltak, hogy lehet az hogy a kiművelt emberfők tömege nem ált a szabadságharc oldalára? Lehetne társadalom tudományi kutatásokkal válaszokat keresni és találni ezekre a kérdésekre, de ha jobban belegondolunk a válasz nagyon is egyszerű.

Az a magyar ember, aki szívében, zsigereiben érzi a nemzet és haza hívó szavát mindig tudja, hogy melyik oldalra kell állnia. Ez az érzés Istentől való. Felmerül a kérdés: hogy lehet az, hogy idegen ajkú népek szinte egy emberként álltak szabadságharcunk oldalára. A válasz itt is sokkal egyszerűbb mint gondolnánk. Az archaikus hierarchiában gondolkodó őseink  a természetes, Isten által elrendelt rendben gondolkodtak. Ha valami igazságtalan, természetellenes az Isteni rend felbomlását megteremtő cselekmény vagy jelenség jelentkezik, akkor a tisztán gondolkodó ember, hazafi tudja, hogy hol a helye. A Kápát- medence népei hosszú évszázadokon keresztül tudták hol a helyük. Idegen, hatalmak lassan csepegtették a gyűlölet mérgét, a nem Magyar ajkúak szívébe. Rákóczi korában erről még nem volt szó, de 1848/1849- ben és első világháború korában már egyértelművé vált az, hogy méregnek különösen erős hatása volt. A 19-ik és  20-ik században megdöbbentő gyűlölettel estek a Magyaroknak időről időre másajkú népeink.

Letaglózó, hogy röpke néhány évtized alatt egy csodálatos magyar identitású ország népei miként voltak képesek azt a nemzetet amely békét, biztonságot s védelmet nyújtott a Kárpát-medence minden népének, ilyen gyalázatos módon ellene fordulni. Magyar történelmünk nagy részt hazánk, népünk, függetlenségünk, megőrzéséről szól. Sokszor kellett kardot ragadnunk ezért, pedig csak gyakran elégséges lett volna az összetartás, mellyel hazánkat szétzilálni vágyó méregcsepegtetőinket semlegesítettük volna.

Érvényes mindez napjainkra is, kiben nem munkál a magyar szív olyan oldalra áll, ahol egyértelműen mutatkozik a nemzet elveszejtésének lehetősége.  Ha rá nézünk Európa etnikai térképére most és a 17-18. században megdöbbentő felfedezést tehetünk. Amíg Franciaországban, Nagy Britanniában, Spanyolországban, stb. teljes etnikumok, népcsoportok tűntek el a történelem színpadáról (a domináns nemzeteknek köszönhetően) addig a Kárpátok övezte magyar hazánkban a Szent korona eszme védelme alatt  és a magyar toleráns mentalitásnak köszönhetően fejlődhettek gyarapodhattak és szaporodhattak más etnikumú népeink is. Ráadásul a török hódítás elöl menekülő népeket, igaz keresztény módjára befogadtunk. Ha egyértelműen akarok fogalmazni akkor elmondhatom hogy az elmúlt több mint 1000 évünk példamutató lehet minden európai nemzet számára és utat mutathat a szívből jövő a keresztényi szolidaritástól áthatott őszinte együtt működéshez.

Mélyedjünk magunkba és gondoljunk bele, hogy mennyire vagyunk méltók saját történelmünkhöz és mennyire próbáljuk meg követni a hazájukért mindent feláldozó nagyjainkat és mindennapi életünkben mit teszünk meg hazánk és nemzetünk megmaradásáért.

Ha itt, körülnézek látom van remény a megmaradáshoz a fejlődéshez. Az ilyen szellemi műhelyek tartják meg a nemzet lelki és intellektuális erejét. Minél több, ilyen közösségre lenne szükség szerte a Kárpát-medencében. Ezt szeretné a nagyságos fejedelmünk II. Rákóczi Ferenc is, hogy ott tudjuk fojtatni nagyszerű művét ahol ő abbahagyta. Mondom ezt én egy felvidéki magyar gyökerekkel rendelkező lány s amit igérhetek mi minden megteszünk, hogy fent északon ne vesszen el a magyar. Önöknek pedig kívánok nagyszerű munkájukhoz sok erőt, egészséget, Isten minket úgy segéljen.

Köszönöm, hogy meghallgattak.