Az a baj ezekkel a mesterségesen létrehozott államocskákkal, hogy többnyire az intelligencia is csak mesterséges formában fordul elő bennük. Vagy ez, vagy a méreten aluli szerszám okozta trauma lehet csak az oka az olyan intézkedéseknek, mint ez a mostani himnuszüldöző törvény is.

Vagy a korábbi zászlóüldöző. Vagy a még korábbi állampolgárüldöző. És így tovább, mehetünk szépen vissza az időben, egészen az alapokig, amire ez a bájos kis ország épül: a kollektív bűnösséget kimondó, jogfosztó beneši dekrétumokig. Ezek együtt adják a lényegét annak, amit ma úgy hívnak: Szlovák Köztársaság.

A mag-Európa tagja, Európa magja. Amely mag bár száradt volna annak a kezére, aki annak idején kierőlködte magából a magvas gondolatot, hogy magyarok százezreit kényszerítse egy fantomállam uralma alá.

Ez az állam menthetetlen. Olyan görcsök rángatják, amelyeket nem lehet kezelni, olyan komplexusok terhelik, amelyekre nincs kúra, mert részei a nemzeti identitásnak. „Mi a szlovák nemzet” (ld. alkotmány), és ti, a tetves magyarok. Szó sincs történelmi barátságról, ahogy azt láttatni szeretnék – és látni szeretnénk. Egy barát, de még egy ismerős sem azzal mutatja ki baráti érzelmeit, hogy rendszeresen odacsinál a másik küszöbére. Következmények nélkül.

Szó sincs barátságról: (legalább) 100 éves történelmi harcról van szó, a lehető legegyszerűbb, leghétköznapibb dologért: a földért, a talajért, amin vonszoljuk magunkat és amelybe majd szépen sorjában beletesznek minket.Volt már úgy is, hogy e folyamatot meggyorsították, csendesebb időkben aztán csendes népirtás folyik, a marhavagonok árát janicsárképzésbe fektetik – lényegtelen, a módszerek változnak, a célok sosem.

Ezzel persze együtt lehet élni, ilyen a világ, ilyen a politika, ha valaki, hát akkor a magyar nemzet megtanulhatta, hogyan kell túlélni a zivataros évszázadokat, amelyekről most már tilos lesz nyíltan énekelni…

Amivel viszont nem lehet együtt élni: a saját árulóink. Ott kezdődik a megtisztulás, hogy az egészséges emésztőrendszer kiokádja magából az ingerlő szőrcsomót. Itt tartunk.
Segít ebben mondjuk Bastrnák doktor úr „értelmet sugárzó” képe, amellyel nekiáll megmagyarázni, hogy is történhetett, hogy a Most-Híd képviselői megszavazták a himnuszt betiltó törvényt. Öklendezés indul…

Forrás: Szűcs Dániel, Felvidék.ma