A választás dilemmái
„Most majd megmutathatod ki vagy: dicső ősökhöz méltó, vagy hitvány utód!”
(Szophoklész)
„Aki még nem kapálta a szőlőt, vajmi keveset tudhat a borról”
(népi bölcsesség Szirmay Antal nyomán)
Megboldogult ifjabb korunkban, jó harminc éve, a változások utáni első választások idején egyik idősebb régi jó ismerősöm neve megjelent egy olyan listán, amiről akkorra már elég sokan tudtuk, hogy a Kész átverés című műsor egyik rendezője, de független és magyar jelszavakkal körbebástyázva. Tudva, hogy ismerősöm egy áldott jó ember, de jóindulatúan hiszékeny és naív is, ezért felkerestem, hogy esetleg felvilágosítanám. Ő viszont már lelkes jelöltként csak a kampányszövegek szintjén tudott velem értekezni, és mint a liberalizmus nem éppen búsképű lovagja ontotta magából a megváltás igéit a nyitott, toleráns, befogadó és jóléti társadalomról, arról az igazságos rendszerről, amely olyan méltányos tud lenni a magyar nemzet ügye iránt is, hogy a választások után ő személyesen fogja szavatolni a teljes körű egyenjogúságot és egyenrangúságot. Mert arról meg volt győződve, hogy bejut, mert pozsonyi rendszámú autóval érkező jól öltözött demokrata úriemberek kérték fel őt erre a közszereplésre. Már pedig akkortájt a kassai rendszám is a hitelesség és a megbízhatóság garanciája volt a Bodrogközben. Olyan ferencjóskás korabeli jóindulat honolt benne korábban is arról, hogy a hatalom jó, csak az idelenti emberek rontanak el mindent, de erről odafönt mit sem tudnak, és ezért fontos, hogy majd lesz, aki mindenről beszámol a „királynak”. Ez volt az illúzió!
Persze, hogy nem jutott be, ami miatt végül búskomoran, visszavonultan és ki tudja milyen konzekvenciákkal éldegélt tovább. Hiába mondták neki, hogy őt „csak” egy húzóembernek szánták, aki miatt majd sokan szavaznak erre a listára, de csak ebben a régióban, mert másfelé a kutya sem ismeri, ezért hiába számított a képviselői székre. Becsapottnak és megalázottnak érezte magát, már csak azért is, mert régi barátai is elkerülték, hiszen a valóban magyar érdekeket képviselő mozgalomtól vitt (húzott) el voksokat. Az már csak hab ezen a pöcegödrön, hogy aki bejutott erről az álmagyar listáról, az végül később jogerősen, csalásért vagy sikkasztásért lett elítélve.
Miért ez az emlékezés? Ma is hallottam, hogy ne vájkáljunk már a múltban. Már pedig, ha a tapasztalatokat nem elemezzük, akkor ismét vakvágányra siklik a vonat. Mert kisiklott: akkor is, amikor a három magyar képviseletből kettő (FMK és MKDM) elszabotálta a komáromi nagygyűlés célját, a Felvidéki Magyar Nemzeti Tanács létrehozását. És akkor még inkább, amikor ezt a három tényezőt egy zsákba szervezték MKP néven ki tudja milyen óhajnak vagy elvárásnak következtében! Azóta égszakadás, földindulás és a megélhetési konjuktúralovagok artistamutatványai a népfogyatkozás szakadéka fölött!
Mert nem tanultunk a múltból, és nem mertünk nemet mondani a bűnre!
Mert a választásra jogosult felvidéki magyar testvéreinket (ne nevezzük már őket darabszámra értékesíthető választópolgárnak!) is hajlamosak voltunk rászedni arra, hogy a parlamentbe jutás a fő cél, mert hatalmas tragédia lenne, ha nem sikerülne, de ezért le kell mondanunk erről, meg erről, meg arról, meg amarról, mert „csak így maradunk tárgyalóképes partnerek, koalícióképes kormánypárti tényező” és az anyámtyúkja aranylánccal sem lehetünk …. És akikkel mindezt megetették, de később mégis felébredtek, azoknak a fele soha többé nem ment választani.
Ezért lett volna alkalmatos, ha a lézengő ritterekből már egy sem szerepelt volna az újabb listán. Ám nem így történt, ezért folytatnom kell elmélkedésemet a választás dilemmáiról.
Már szinte röhejes, hogy a választási küszöböt alulról szagoló pártok olyan választási programot tesznek közzé, mintha kormányprogramot írnának nagy gazdasági beruházásokról, világmegváltó környezetvédelemről, nagyhatalmi diplomáciai tervekről, az oktatás és az egészségügy gyökeres reformjáról. Holott ilyen kondícióval elég lenne tömören és velősen közölni, hogy annyian nem leszünk, hogy a törvényhozás és az államigazgatás motorja lehessünk, ezért ezt meg ezt tudjuk majd támogatni, de főleg a negatív dolgokat fékezni, ezért erre meg erre FOGUNK RADIKÁLIS NEMET MONDANI. És azt is közölni kell, hogy bárkivel is melyek a tárgyalási alapfeltételeink!
A gazdasági fellendülésnek az emberi alapértékeket kell szolgálnia! Ennek számunkra egyik pillére a felvidéki magyar nemzeti közösség jogi és társadalmi megbecsülése: a teljes körű önrendelkezési jog, az egyenjogúság és egyenrangúság, és az eddigi jogcsorbítások és vagyoni retorziók helyreállítása és kárpótlása (pl. a Benes dekrétumok ügye, iskolaügy, nyelvtörvény).
Csak olyanokkal működünk együtt, akik ha demokratának neveztetik magukat, akkor elismerik, hogy a felvidéki magyar nemzeti közösség ezen a területen őshonos és a magyar nemzet része.
Mit ér bármilyen gazdasági program is, ha közben az eddig szokványos nyílt vagy burkolt nemzeti kisemmizés, elnyomás és megfélemlítés folytatódik, aminek egyenes eredménye a statisztikai fogyatkozás, holott ez nem demográfiai, hanem rendszerhiba miatti eredmény.
Ki kell tehát nyíltan mondani, tételesen felsorolni, hogy a magyar közösség számára jogcsorbító az alkotmány, jogcsorbító a jogrend Szlovákiában!!!
Vannak jó példák előttünk népünk képviseletére, akiket érdemes alaposabban megismernie mindenkinek: Körmendy-Ékes Lajos, Grosschmid Géza, Esterházy János.
És vannak negatív jelenségek, amelyekből ugyancsak tanulnunk illene és kellene.
Ezek után várom, lehetővé teszik-e számomra, hogy tiszta lelkiismerettel mehessek választani!
És biztosan tudom és hiszem, hogy ezzel dilemmával nem vagyok egyedül!!!!
Mihályi Molnár László
Az előző részek: