Hétszáz éve a firenzei pestisjárvány elől egy vidéki kastélyba menekült tíz fiatal, és derűs történetekkel szórakoztatták egymást. Ebből született Boccaccio száz novellát tartalmazó Dekameronja, amitt máig a világirodalom remekművei közé sorolnak. Tanulságai közé tartozik az is, hogy ha a társadalom nem tud határozott erkölcsi értékrendet fenntartani, akkor a derűs életöröm könnyen romlottsággá züllik, ami a legjobb táptalaja a terjedő járványoknak is…
Napjainkban persze már nehéz kivonulni a társadalomból. Bárhol legyünk is, mind a biológiai mind a lelki járványok utolérnek, ránk találnak, s akinek gyenge az ellenállóképessége, azt elragadja a ragály. A szólásszabadság és mozgásszabadság, a felgyorsult közlekedés, a nyitott határok gazdasági előnyei mellett a járványok negatív hatásaival kevesen számoltak. Igaz, hogy a közegészségügyi és kormányrendeletek csak a koronavírus elleni védekezésről szólnak, hogy fertőtlenítünk, lezárjuk a határokat, távolságot tartunk egymástól, ám a hamisan nyitottságnak és szólásszabadságnak nevezett lelki vírusok terjesztését még fondorlatos módon támogatják is.
Hosszú lett az idei böjt, és az elzártság és bezártság miatt megnőtt a lelki táplálék iránti igény. A tévécsatornák és a világháló jóvoltából a szentmisék és istentiszteletek legalább az Ige közös élményét, a lelki bűnbánat és áldozás lehetőségét közvetítik. Ám a valódi közösségi élmény, ami által egymáshoz közelebb kerülve juthatunk közelebb Istenhez is, ez elmarad. És felértékelődik az Oltáriszentség (eukarisztia, Krisztus teste és vére) is, amit most nem vehetünk magunkhoz. S talán, ha addigra elvonul fölöttünk a vihar, valóban jelentős értelmet nyer a budapesti eucharisztikus kongresszus megtartása az esedékes pápalátogatással együtt. Mintha Pió atya üzenete derengne a ködben… “Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!”
Sokan teszik fel mostanában a kérdést, hogy vajon milyen vétkekért méri ránk ezeket a csapásokat a Mindenható. Vajon a kalmárszellemű és haszonleső háborúcsinálók miatt küldte a világra 100 éve is a spanyolnáthát, amiben végül többen pusztultak el, mint a frontokon? Vagy a hazugságokra alapozott trianoni békekötés igazságtalanságaira figyelmeztetett?! Esetleg már a végső idők jeleit küldi?
Az idén elmaradtak a márciusi ünnepségek, szavalóversenyek, lezárultak a határok, kényszerpihenőre vonult a színház, az érettségizők sem látják még, hogy mi lesz a sorsuk, és a politikai csatározások zaja is elült, pedig hát…. éppenhogy sikerült megtartani a választásokat. Az előző garnitúrát menesztették a választók, de a magyar érdekképviselet számára egyik csoportosulás sem tudott olyan jövőképet vagy jelölteket felmutatni, amelyért a felvidéki magyarok legalább kétharmada lelkesedni tudott volna. Marad továbbra is, mint eddig mindig: a minket megtűrt idegenként kezelő hatalom gőgje vagy a kirakati jóindulata és méltányossága. Esetleg végre egy radikális szemléletváltás: felébredni a százesztendős trianoni csipkerózsika-álomból. De fel tudunk-e ébredni, ha még az őshonos nemzeti jelenlétünk alapjogait védelmező és a brüsszeli önkényurak elé terjesztendő beadványhoz szükséges egymillió aláírást sem sikerült eddig a Kárpát-medencében összegyűjteni…?
Főleg most, hogy mindenki a családja, rokonai, ismerősei, barátai és természetesen önmaga egészségéért aggódik, de vajon lesz-e megtisztulás testben és lélekben? Lesz-e még a romlottságból visszaút?
Őszre minden bizonnyal sok-sok dolog új értelmet kap.
Addig önmagunkban és közösségeinkben is sok-sok dolgot kell még újraértelmeznünk… Mert ideje van az imának, ideje van a fohásznak, ideje van a megtérésnek, és immár ideje van a valódi és hiteles összefogásnak is, de nem úgy, mint eddig, hogy a világosság rovására egyezzünk ki a sötétséggel, visszalépve a félhomályba.
Mert a húsvét üzenete a megváltásunk reménysége, az örök világosság: a szenvedés és keresztrefeszítés utáni feltámadás.
Mihályi Molnár László
Megjegyzés:
A cikk nyomtatásban megjelent a Kassai Figyelő 2020. áprilisi számában. A szerző közzétette közösségi oldalán is.