Forrás: https://eci.ec.europa.eu/010/public/#/initiative

A felvidéki magyarok is teljesítették az Európai Unió által előírt támogatási limitet a nemzeti régiók támogatásáért indított európai polgári kezdeményezésen.

A nemzeti régiók rendszerének kialakítása a magyar közösségek számára kulcsfontosságú cél és feladat a közös uniós lét keretében. A kezdeményezés támogatói szerint az őshonos közösségnek, nekünk is jogunk van a saját szülőföldünk sorsáról dönteni, és ehhez jogunk van a számarányunknak megfelelő uniós forrásokat saját belátásunk szerint felhasználni.

Röviden erről szól ez az uniós kezdeményezés, amely egyelőre csupán egyfajta nyitánya egy hosszú jogi folyamatnak, de ahhoz, hogy az uniós törvényhozás egyáltalán foglalkozzon a nemzeti régiók jogállásával, ahhoz szükség van az uniós polgárok bizonyítható támogatására. Mégpedig legalább egy millió hiteles aláírásnak kell összegyűlnie, amihez minden magyarok által lakot uniós ország lakossága hozzájárulhat. Természetesen nem csak a magyarokról szól ez a kezdeményezés, minden európai őshonos nemzeti közösség képviselője támogathatja azt, éljen bárhol az Unió területén.

Egy európai polgári kezdeményezés sikeréhez az egymillió aláíráson túl az is szükséges, hogy a támogató nyilatkozatok száma legalább hét tagállamban elérje az adott tagállamra vonatkozóan előírt küszöbértéket. Szlovákiában legalább 9750 aláírást kellett összegyűjteni, ez az interneten leadott támogatók között ma összejött, a valós szám ennél nyilván magasabb, hiszen nyomtatott íveken is gyűjtik az aláírásokat. Szlovákia – Magyarország és Románia után – a harmadik ország lett, amelyben összegyűlt a szükséges aláírásmennyiség. Még négy országnak kellene sikeresnek lennie, az interneten eddig 254 ezren támogatták a kezdeményezést, és ezt még május 7-ig lehet megcselekedni. Bizonyára sokan emlékeznek, hogy a közelmúltban a Minority Safepack esetében ez sikerült.

A Magyar Közösség Pártja (MKP) közösségi oldalán mondott köszönetet az aláíróknak, illetve biztat a további aláírások gyűjtésére.

A Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért hivatalos elnevezésű polgári kezdeményezés internetcíme az Európai Bizottság nyilvántartásában
http://ec.europa.eu/citizens-initiative/public/initiatives/ongoing/details/2019/000007

A kezdeményezés online itt támogatható:

https://eci.ec.europa.eu/010/public/#/initiative

Forrás: mkp.sk és eci.ec.europa.eu/010/public/#/initiative