A két héttel ezelőtti cikkemben arról írtam, hogy ez az egész vírussal teli év olyan, mint egy nagy-nagy gyász, mivel nincs lehetőség a feloldozásra. Jön az év egyik-másik fontos szakasza – például a karácsony, a farsang –, melyek úgy telnek el, hogy nem tudjuk azokat igazán megélni, mint korábban, mert nem ölelhetjük meg a szeretteinket, nincsenek bálok, elmarad a találkozások öröme, a másik embernek való megörülés érzése. Ehhez most az is hozzátartozik, hogy szentmisére sem járhatunk, bár több helyen, így Somorján is a hívek élő közvetítés formájában részt vehetnek rajta. Mivel segítek a közvetítésben, tapasztalom, milyen szomorú, ha a pap az üres templom előtt egy kamerába prédikál, miközben csak a szentély van megvilágítva, a templom hajója kivilágítatlan. Ez főleg az esti miséken elszomorító, mert délelőtt a napocska megvilágítja az egész templomot.
Múlt vasárnap viszont hiába a volt már erősebb a késő téli nap fénye, mégis volt a szentmisének egy lehangoló része: a Szlovák Püspöki Kar Pásztorlevele, amit annak apropóján írtak, hogy 100 éve, 1921. február 13-án a Besztercebányai Egyházmegye részére Marián Blaha, a Nyitrai Egyházmegye részére Karol Kmeťko, a Szepesi Egyházmegye részére pedig Ján Vojtaššák lett felszentelve. A levélben leírják, hogy a korabeli sajtó akkora jelentőséget tulajdonított ennek az eseménynek, mint amikor Štúr egységes nyelvet adott a szlovákoknak, s azt is, hogy amikor visszatekintünk a három szlovák püspök tevékenységére, nem lehet nem észrevennünk ennek cyril-metódi gyökereit. Érdemes lenne egy külön cikket szentelnem majd valamikor a Nagymorva Birodalomra – mely sem nagy nem volt, se birodalom, ráadásul azt sem lehet tudni, hol volt pontosan (minden valószínűség szerint a déli Morva folyó mellett) – valamint Szent Cirillre és Metódra, akik, ha tényleg nagy befolyást gyakoroltak volna az ezen a területen élő szlávokra, akkor az itt élő népek között elterjedt volna a cirill-betűs írás, a glagolika, azaz a „a szláv nyelvekre szabott írásmód.“ De nem terjedt el…
A levelet pont február 14-én, vasárnap olvasták fel, ami azért érdekes, mivel a Katolikus Egyház szlovákiai képviselői Jozef Tomko bíboros vezényletével, 13 évvel ezelőtt ezen a napon, Szent Cirill és Metód ünnepén hirdették ki a római katolikus egyházmegyék átszervezését, valamint két új egyházmegye megalakítását. Az átszervezés felháborító módon zajlott: a terv kidolgozásánál egyáltalán nem figyeltek arra, hogy ezzel az átszervezéssel megbomlik az egy tömbben élő magyar nemzetiségű hívek természetes egysége. Akkor a magyar hívek és lelkipásztoraik eljuttattak egy nyílt levelet a Szlovák Püspökkari Konferenciához, melyet 25 szlovákiai magyar civilszervezet támogatott, és két hónap alatt mintegy huszonötezren írták alá. Az „Egyházmegyei Trianon”és a felvidéki magyar katolikusok kéréseinek megfogalmazása után elmondható, hogy azok kinyilvánítása jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy majdnem minden magyarok által lakott egyházmegyében helynököket neveztek ki a magyarok részére, akik bizonyos kompetenciákkal is rendelkeznek helyi szinten. A kérdés komplex megoldása azonban továbbra is várat magára. (…)“ Áll Karaffa János atya ebben a témában írt bejegyzésében.
„2008-ban, amikor ezt megtették, az MKP elnöke voltam. A Szlovák Püspöki Kar elnöke eljött utánam az MKP székházába és arra kért, ne csináljunk botrányt, ezen már úgysem lehet változtatni. Előtte a parlamentben voltam, bizottsági ülésen. A folyosón összefutottam František Mikloškóval. Látszott rajta, hogy zaklatott, megállított, s azt mondta: ezt egyetlen szlovák politikus sem merte volna megtenni veletek. Még Mečiar sem!“ – írja ugyanerről az eseményről Csáky Pál.
Ennek az eseménynek volt az évfordulója vasárnap, de a pásztorlevél egy szót sem említett arról, hogy rossz lenne az akkori felosztás, s rólunk sem, magyar ajkú hívekről. Őszintén mondom, le se fütyültem volna ezt a levelet, ha ez csak szlovák híveknek szól, a magyar plébániák pedig kapnak egy „magyarabb“ verziót. De ez a püspökkari konferencia nem küldött ilyet. Ráadásul a levél említést tesz a népszámlálásról is, és nagyon helyesen felhívja a figyelmet arra, hogy aki teheti, jelölje be a kérdőívben azt, hogy római katolikus vallású. Arról viszont említést sem tesz a levél, hogy a más nemzetiségekhez tartozók vállalják a népszámláláson is az identitásukat. Pedig ez a levél az élő közvetítéseknek köszönhetően több tízezer magyar emberhez jut el.
Mindezek tudatában feltehető a kérdés, hogy amikor ez a pásztorlevél megfogalmazódott, akkor Zvolenský, Halkó, Orosch, stb. püspök urak belegondoltak-e legalább abba, hogy talán nem annyira szerencsés Štúrról és az egységes szlovák nyelvről írni egy magyarok számára is megírt pásztorlevélben. Ha azt valljuk, hogy a katolikus anyaszentegyház egyetemes, és magyar, cigány, ruszin, szlovák ugyanúgy Isten gyermeke, akkor a népszámlálás tematikáját nemzetiségi szempontból nem kellene megközelíteni? A katolikus egyház számára természetesen mindegy, ki milyen nemzetiségű, viszont mindenki a saját nyelvén érti meg legjobban Jézus tanítását. A magyar közösségekhez a magyar közösség hangján, és nemcsak nyelvén kell szólni, a templomokban is!
Bár a Jóistennek nyilván mindegy, ki milyen nemzetiségű, a felvidéki magyar közösségünk számára nem az. Ezért kérem a tisztelt olvasót is, hogy vegyen részt a NÉPSZÁMLÁLÁSON, szólítsa meg azt az ismerősét, akiről úgy gondolja, hogy számára ez nem olyan fontos, és jelöljék meg a vallásukat és azt, hogy magyarok. Vagy, ha szlovák az illető, akkor azt, hogy magyarok IS.
Méry János
A cikk nyomtatásban megjelent a Csallóköz hetilapban