Dr. Lebovits Imrét 2019-ben német érdemkereszt szalaggal tüntették ki. Feleségével, Lebovits Évával holokauszttúlélők ügyeit képviseli, szívén hordozza azon nem zsidó személyek munkájának méltatását, akik kiálltak az üldözöttek mellett. Előadásaival hozzájárult a múlt tisztázásához és az emlékezéskultúra ápolásához. Esterházy Jánosról, a személye körül kialakult kérdésekről, a szlovák álláspontról, illetve a Jad Vasem – Világ Igaza elismerés körüli visszásságokról is beszél Lebovits Imre… 

Imre bácsi csodával határos módon menekült meg a holokauszt idején. Túlélőként hogy gondol vissza Esterházy János gesztusára, aki az egész szlovák parlamentben egyedüliként utasította el a zsidók deportálásának törvényét?

Hazánkban, Magyarországon is kevés ember volt, aki nyíltan szembeszállt azokkal az intézkedésekkel, melyek következtében  az 1944. március 19-i német megszállás után vitéz nagybányai Horthy Miklós és Sztójay Döme tudtával közel félmillió zsidót raktak vagonokba és szállítottak el. A magyar vidék ugyanarra a sorsra jutott, mint a szlovák, csak itt 1942-ben kezdődött, a miénk meg később. Nem hittük el, hogy ez megtörténhet. Azt hittük, hogy Horthy megvéd bennünket. De nem tette, ami szörnyű, de igaz. 1943-ban Budapestre mentem inasnak és 1944. március 19-én a német megszállás után megpróbáltam hazatérni Tiszafüredre. Nagy szerencsém volt, mert akkor már a vonatról leszállították a zsidókat és áttették egy Auschwitzba menő szerelvényre. Tudom, mit jelent  a tény, hogy az emberek nagy része helyeselte Magyarország zsidótlanítását. A deportálások után a szomszédok bementek és elloptak, amit tudtak. Ez az igazság. Kifosztották és megölték a vidék zsidóságának nagy részét. Kiket?

Gyerekeket, öregeket, nőket, mert a férfiak nagy része, a 20 és 50 közöttiek  már munkaszolgálaton voltak. Senki nem volt, aki megvédje az otthon maradottakat.

A tiszafüredi szolgabíró szavait szeretném idézni, aki egy rendkívül aljas ember volt, azt mondta nekik zárszóként: „Viszontlátásra mint trágya”. Képzeld el, mit érezhettek? Akkor már nem voltam otthon, mert megmentett vitéz Horváth Kálmán magyar királyi százados, aki besorozott munkaszolgálatra. Megjártam a keleti frontot, majd onnan hazatérve Kassán betettek nyolcvanunkat egy vagonba, és vittek Sopronba. Attól nem messze egy Donnerskirchen nevű településre kerültem, amely egy melléklágere volt Mauthausennek. Végül Mauthausenben szabadultam. Közben átéltem a flekktífuszt, aztán ezt a járványt is. Úgy látszik valaki figyel rám odafentről…

Esterházy Alice grófnő egy interjúban azt mondta, ön az egyike azoknak, akik a legtöbbet harcoltak édesapja rehabilitálásáért. Miért vállalta Imre bácsi ezt a feladatot?

Egyértelmű, hogy sorsközösségünk van gróf Esterházy Jánossal. A legnagyobb szeretettel gondolok rá, újra és újra megpróbálom az ügyet győzelemre vinni. Jó lenne, ha a magyar kormány is többet tenne. Értem, hogy nem akarnak háborúzni Szlovákiával, de a szlovák kormánynak végre szembe kell néznie azzal az igazsággal, hogy egy ártatlan embert, aki az embertársait mentette – nemcsak zsidókat, de segítette a cseheket és szlovákokat is – egyszerűen megölték. Mert ez az igazság. Úgy járt, mint sok zsidó, akit elvittek a lágerbe, elvittek Auschwitzba. Őt is elvitték Oroszország északi részére. A nagyságát mutatja, hogy ott is vallotta, ha a Jóisten ezt akarja, akkor tudomásul kell venni. Ez a meggyőződés olyan nagy emelkedettséget mutat, ami embernél ritkán tapasztalható.

Ezért írtam azt a bizonyos nyílt levelet az akkori szlovák elnöknek, Ivan Gasparovičnak, aki háborús bűnösnek merte nevezni Esterházyt, hogy tiltakozzak a kijelentése ellen, ami semmilyen vonatkozásban nem felel meg a tényeknek.

Nagyon szeretném, miután 92 éves vagyok, hogy gróf Esterházy János rehabilitálva legyen és a Jad Vasem is befogadja. Saját feladatomnak tartom ma is, amelyet próbálok azokkal együtt elvégezni, akik Esterházy János ügyéért tevékenykednek. Nagy dolog, hogy legalább a temetése megtörténhetett, remélem, ezzel elindult valami.

Imre bácsi, miben látja a jelentőségét Esterházy János nemmel szavazásának ott a szlovák parlamentben akkor, amikor Hitler a hatalmának csúcsán volt, és úgy nézett ki, hogy a Német Birodalom meg fogja nyerni a világháborút?

Egyszerű a válasz, gróf Esterházy Jánosnak a kapcsolatai révén pontos információi voltak arról, hogy mit jelent a náci hatalom Németországban, mert az édesanyja egy lengyel grófnő volt. Ő tudta, hogy Lengyelországban mit csináltak a nácik a lengyelekkel és a zsidókkal.

Egyértelmű volt, hogy ő, mint hívő katolikus nem hajlandó elfogadni, sőt, a parlamentben megintette a szlovák állam vezetőit és kérdőre vonta őket, hogy szintén hívő katolikusokként hogy viselkedhetnek így?

Mindezt azért fontos hangoztatni, mert amikor Esterházy így lépett fel, nem állt mögötte senki. Nem támogatta őt sem Magyarország, sem Szlovákia. Vállalva minden következményt, a saját felelősségére tette, amit tett. Óriási példáját mutatta az egyéni helytállásnak. S mi lett ennek a vége? Átadták a szovjet NKDV-nek, majd halálra ítélték. Egy nagyon szomorú helyzetbe került.

Teljesen érthetetlen a szlovák kormány és a szlovák zsidó hitközségek álláspontja, hogy mindenféle mondvacsinált ürüggyel próbálják elhitetni saját magukkal, meg másokkal is, hogy Esterházy János tulajdonképpen ilyen, olyan, meg amolyan volt, ami egyszerűen nem igaz.

Egyértelműen szembeszállt a szlovák rendszerrel, ahol nemcsak zsidókat, hanem szlovákokat, lengyeleket, cseheket is börtönbe zártak és koncentrációs táborba küldtek.

Szlovákiában is volt egy koncentrációs tábor, az ilavai, ami ellen gróf Esterházy János szintén felszólalt, és elmondta azt is, hogy ami ott történik, az törvénytelen, és ő mindezt nem hajlandó támogatni.

Esterházy János rehabilitációjának követelése Magyarországon már Göncz Árpád köztársasági elnök úr idején megkezdődött. Kérte és meg is kapta az oroszoktól a gróf rehabilitációjának okmányait. Mindenütt, ahová csak eljutottam, felszólaltam és elmondtam, hogy Esterházy Jánost márpedig rehabilitálni kell.

Csodálatos módon Szlovákiában az történt, hogy nem történt semmi azóta sem.

Én nem szeretnék meghalni, és az a véleményem, hogy Alice grófnő sem halhat meg addig, amíg meg nem hallja, hogy rehabilitálták az édesapját.

Kép: Felvidék.ma

Gróf Esterházy János nemcsak a törvény megszavazását utasította el, de sok üldözött személy életét is megmentette. Imre bácsi személyesen is utánajárt embermentő tevékenységének, hogy történt ez az eset?

Megtudtam, hogy a szlovákiai zsidóüldözések kezdetekor a Pozsonyban élő, izraelita vallású özvegyasszony, Klenner Nagy Ferencné édeslányával, Magdolnával együtt elment gróf Esterházy Jánoshoz, elmondták milyen szörnyű a helyzet, és segítséget, menedéket kértek. Ő azonnal szerzett útlevelet és átmentette őket Magyarországra (pedig korábban semmilyen kapcsolatban nem voltak egymással).

Lakást biztosított nekik, és elintézte, hogy az özvegy leányát felvegyék a mosoni mezőgazdasági akadémiára.

Nekem sikerült a mezőgazdasági miniszter urat megkérnem, hogy a mosonmagyaróvári akadémiát utasítsa, nézzék meg pontosan, hogy is történt az eset. Kiderült, hogy a derék asszony lányának a nevét megtalálták az akadémia hallgatóinak névsorában, mi több, el is végezte a mosoni mezőgazdasági akadémiát. Mindenféle pályázat és egyéb nélkül, csak Esterházy János támogatásának köszönhetően, ami példátlan volt abban időben, hiszen a zsidók ki voltak zárva az egyetemről. A miniszter úr, áldassék a neve, rendkívüli módon támogatta a felvetésemet, neki köszönhetően megkaptuk az esetre vonatkozó részletes dokumentációt, s benne az okmányt, ami tanúsítja, hogyan történt az életmentés.

A nevezett asszony leányával együtt a II. világháború után Dunaszerdahelyen élt, az ottani múzeumban dolgozott és többeknek elmondta, hogy gróf Esterházy Jánosnak köszönheti az életét.

Az ilyen esetekre hivatkozva Esterházy Jánost többször is felterjesztették a Jad Vasem, Világ Igazainak kitüntetésére. Leánya, Alice azonban csak egy édesapja zsidók mentését elismerő és megköszönő levelet kapott az intézettől.

Ezt méltatlannak, hibának és bűnnek tartom. Egyértelmű, hogy a Jad Vasem-nak azzal kell foglalkoznia, hogy ki mentett zsidókat, és nem a politikával. Gróf Esterházy esetében pedig többszörösen bizonyított a dolog.

A közeljövőben majd megjelenik egy erre vonatkozó összefoglaló is, amiből kiderül, hány olyan embermentési esetet ismerünk, ami a grófhoz kötődik.

Persze ettől sokkal több személy esetét nem ismerjük, hisz az egész titokban zajlott. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a grófnő, aki sajnos most nagyon rossz egészségi állapotban van, elmondta rólam, hogy ebben az ügyben milyen módon próbáltam közreműködni. Az a vélemény, hogy előbb-utóbb újra elő kell venni ezt a kérdést, Izrael magyarországi nagykövetével és más személyekkel újra kell tárgyalni az ügyet azért, hogy gróf Esterházy János nemcsak a rehabilitációt, hanem a Jad Vasem elismerést is megkapja holtában.

Köszönöm, hogy meghallgattatok engem, és ha ez a riport megjelenik, talán egyesek lelkiismeretében is feltámad valami önvizsgálat.

Hogy az, amit gróf Esterházyval tettek és tesznek, bűnös dolog. Ahogy ezt már korábban is leírtam, jó lenne… jó lenne, ha végre nyugodtan feküdhetne a sírjában gróf Esterházy János.

Köszönöm.

A Szövetség a Közös Célokért, az Esterházy Akadémia és az alsóbodoki Esterházy Zarándokközpont közösen szervezi meg május 15-én, szombaton 17.00 órai kezdettel az emlékműsorát a Helytállás Emléknapja alkalmából. 

Az online megemlékezés a Felvidék.ma facebook-oldalán tekinthető meg.

(Felvidék.ma)