Tények, előzmények:
Amikor 1917 elején a nagyhatalmi angol-francia-orosz antant szövetség elutasította (valamilyen kényszeres nyomás hatására) IV. Károly békeajánlatát, akkor a háborúból busásan gazdagodó bankárvilág beugratta az USA-t kétmillió katonával, korszerű fegyverzettel és friss utánpótlással az európai csetepatéba. (Rákérdeztek már arra, hogy miért éppen az antant oldalán, hiszen jelentős számú német és osztrák vagy magyar bevándorló élt az USA-ban, és már 1915-től dollármilliókkal és fegyverszállítással támogatta az angolokat?) Ezzel a hadbalépéssel a vesztésre álló antant megfordíthatta a háború kimenetelét és győzött. Talán nem mellékes, hogy eközben A. J. Balfour angol külügyminiszter nyilatkozatban ad egyetértő választ Rotschild bankár és az általa létrehozott cionista világszervezet kérésére, amelyben „a britek támogatják a cionistákat egy zsidó „nemzeti otthon” létrehozásában Palesztinában, azzal a kikötéssel, hogy ez nem jár együtt a területen élő más népek önrendelkezési jogainak csorbulásával. A nyilatkozatot később bejegyezték a Törökországgal kötött párizsi békeszerződésbe és a palesztinai brit mandátumot létrehozó dokumentumba.” Ezen a területen akkor 5 százalék zsidó élt. Az angolok pedig hatalmas hadikölcsönt vettek fel Rotschild bankjaitól olyan magas kamatokkal, hogy még 70 év múltán törlesztették. Ez a lekötelezettség, ami egyéb területekre is kiterjedt, olyan meghatározó lett, hogy később elindíthatta egy még nagyobb haszonnal kecsegtető befektetésük megalapozását, a második világháborút.
Az sem mellékes, hogy a háború után létrehozott Csehszlovákia, Jugoszlávia és Nagyrománia az antant által dirigált bábkormányaik segítségével hálából az érintett bankok befektetési területévé vált.
Mindezen aljasságok elhomályosítására eszelték ki hogy a „primitív hun ivadék”, Magyarország lett volna a háború kezdeményezője, kirobbantója és legvéresebb résztvevője. Legalábbis az „objektív” liberális francia, angol és olasz sajtóból már a háború kezdetétől fogva ezt lehetett megtudni. „A magyarok ugyanolyan bűnözők, mint a németek…” (Journal des Débats, 1916.7.21.), „a háborúért a magyarok felelőssége nagyobb, mint Ausztriáé” (New Europe, 1916.11.2.), „a brutális magyarok, gyalázatos hunok”-ról (Pall Mall Gazette, 1917.10.26.). S a nyugat inkább hitt a cseh Benešnek („Detruisez l´ Austriche-Hongrie!” – 1916) vagy a román Take Ionescunak, akik „vérengző magyarok”-ról, elnyomó zsarnokokról cikkeztek, és örömmel adtak nekik teret, mert az ő játszmájukba illő kártyákat húztak elő. Valójában Benešék hiába keresték volna az antant kegyeit, ha annak régi területszerző elképzeléseibe nem illettek volna. Az már csak hab a tortán, hogy amikor már sejtették, hogy szükség lesz majd velük együttműködő és behódoló magyarokra is (mint Károlyi, Jászi, Linder Béla), akkor a véres kezű és ellenszenves magyar szerepét Tisza Istvánra ruházzák.
Az olasz fronton 1918 őszén repülőgépről szórtak le olyan röpiratot, hogy „ezt a háborút Tisza akarta“. Amikor őt a király feloldozta titoktartási kötelezettsége alól, akkor bejelentette, hogy az Országgyűlésben részletesen be fog számolni a háború kitörérséről és részleteiről. Ez veszélybe sodorhatta volna a területrabló páholyos terveket, és nem bíztak semmit a véletlenre. 1918. október 31-én a családja szeme láttára merénylők meggyilkolták. A liberális propaganda azonnal tudni vélte, hogy a tettesek „elkeseredett katonák“ lettek volna a tettesek. Pedig még szabadkőműves páholytag is volt köztük… nem véletlenül. Az utókor azóta bőven tisztázta, hogy éppen Tisza volt a háború elindításának egyik legnagyobb ellenzője, miatta késett egy egész hónapot a hadüzenet, ezért utálták őt meg az osztrákok és németek is, és csak a németek magyarellenes zsarolása és a császár fenyegetése hatására engedett, belátva az elkerülhetetlent, mert a lavina elindult. Tudta jól, hogy a nagyhatalmak közül a Monarchia van legkevésbé felkészülve egy háborúra, de aztán, ha már benne vannak, valóban minden megtett, hogy minél kisebb magyar veszteséggel járjon, és személyesen is résztvett a frontharcokban. Magyarország lett tehát nem csupán egy megnevezhető bűnbak, hanem fizetőeszköz is, amelynek területéből a győzők törleszteni tudták adósságaikat a hitelezők felé! De ezt nem a háború alatt eszelték ki, hanem már jóval korábban, amikor 1908 május végén a francia és angol vezetők találkoztak, és nyilvánosan ugyan békéről szónokoltak, de közben titokban megtekintették a legújabb fegyverek fejlesztését is.
Így tanultuk illetve nekünk még így tanították
Számunkra az iskolában még az volt a tananyag, hogy a Monarchia elnyomott népei összefogtak és lerázták magukról a feudális igát, és végre érvényesülhetett a nemzetek önrendelkezési joga az önállóságra. Ezért szűnt meg a „nemzetek börtöne”, hullott szét a Monarchia. És megalakulhattak ezen népek szabad és demokratikus államai, mint például Csehszlovákia. Jól cseng, szépen hangzik, mint az indián őslakosságot legyilkoló, népirtó független amerikai demokrácia. Mert ugye ezen a területen az elmúlt száz évben sehol sem tartottak önrendelkező népszavazást, és az önrendelkezési jog gyakorlását még az autonómia szintjén sem engedélyezik. Kivétel egy város, Sopron, ahol elszámították magukat, visszakerült Magyarországhoz, de az eredmény után a kisantant tolvajszövetség beijedt urai összehangoltan kezdték meg a területükön lévő őshonos magyar közösség elnyomását szétszórását, felhígítását és beolvasztását. Mert az elrabolt, elnyomott több millió, területi egységeiben többségi magyarnak a megszállók ellenében nem lehetnek önrendelkezési jogai. Egyetlen joga a behódolás vagy az elvándorlás volt!
Később azt tanították, hogy Magyarország feldarabolása a győztes hatalmak jogos intézkedése volt a háborút kezdeményező vesztesek ellen, vagyis mindez a háború megkérdőjelezhetetlen konzekvenciája, amit nem szabad revízió alá venni. Az persze érdekes lehet, hogy ugyanezen győztes nagyhatalmak tevékenyen vagy hallgatólagosan járultak hozzá ahhoz, hogy 1849-ben megszűnjék Magyarország kivívott önállósága, és ismét a Habsburg önkény alá kerüljön. Tehát a háború kitörésekor sem volt önálló, nem is dönthetett volna a háború megindításáról! Nem mellesleg Ausztriát (pedig osztrák császár üzent hadat) nem csonkolták, viszont a Magyar Királyság területének 67-százalékát (színmagyar területekkel együtt) elvették. Egyes tankönyvekben az is szerepelt, hogy talán az egykori Nagymorva Birodalom területének ősiségi jogán igazolt Csehszlovákia területi egysége és megújítása. Csak ennek a felvetésnek még annyi jogalapja sincs, mintha Magyarország igényt támasztana fél Ukrajnára Etelközre hivatkozva, avagy Párizstól Pekingig a Hun Birodalom területének visszaigénylésére tenne javaslatot. Mert semmi sem igazolja, hogy a Felvidék területén bármikor is lett volna valamilyen szláv birodalom, Megale Moravia pedig a mai Szerbia területén létezett néhány évtizedig, ahol Ciril és Metód is működött (de északabbra nem), ezért a ciril betűs ószláv egyházi nyelvnek és írásnak csak Szerbiában, Bulgáriában és keletebbre maradt hagyománya.
Az már pontosabb megfogalmazás a helyzetre, hogy impériumváltás történt, amikor az osztrák császári hatalom helyébe az antant uralma lépett, de akkor miért osztották szét cseh, román és szerb hamiskártyások között? Avagy ezzel közvetve beismerték, ami igaz, hogy az utódállamok a győztes nagyhatalmakat kiszolgáló leányvállalatok csupán?!
Tehát sem az önrendelkezés kívánalma, sem az etnikai elv, sem a történelmi jogfolytonosság helyreállítása, sem a háborús bűnösség vádja nem indokolja a magyar területek elszakítását.
Ezért kell egyértelmű válaszokat adni a kérdésekre. Csak a pontos megnevezés segítheti a tárgyilagos megismerést.
Vagyis a trianoni döntés és annak minden következménye JOGTIPRÁS volt, a magyar területek ÖNKÉNYES ÉS ERŐSZAKOS LEIGÁZÁSA, MEGSZÁLLÁSA. Az európai alapeszmény kisemmizése!
Ez történt a Felvidékkel, Kárpátaljával, Erdéllyel, Délvidékkel és az Őrséggel 1918 és 1920 között. Ezt nem lehet semmiféle joggal vagy jogszerűséggel indokolni, igazolni vagy magyarázni.
Önkényes volt, embertelen és jogtipró, emberiség ellenes, el nem évülő bűntény. Csupán az anyagi haszonszerzés, a hatalmi gőg és a birtoklási vágy által vezérelve.
És milyen siralmasan aljas eljárásban!
Mert milyen béketárgyalás az, ahol a megszállt országok képviselői nem lehettek jelen, ahol nem a békéről, hanem csak a zsákmány elosztásáról és a hadisarc kérdéséről egyezkedtek? Ahol a leigázott vesztesek egyetlen joga és kötelessége annyi lehetett, hogy a katonai megszállás és fenyegetés közepette aláírják az önkényesen kiszabott feltételeket. Ahol nem bűnöst, hanem csak bűnbakot kerestek aljas haszonszerzési vágyuk elfedésére.
Vajon Franciaországot miért nem darabolták szét 1815-ben, Napóleon világhódító tömeggyilkos hadjáratai után? Vajon milyen ügy szolgálatában állhatott, hogy csupán száműzetés lett a büntetése? Talán az volt csak a bűne, hogy nem tudta elfoglalni megbízói számára Oroszországot… ?
Ennyi történelmi tapasztalat után csak egy kérdés marad, ha már nincs közakarat Magyarország számára igazságot szolgáltatni:
Vajon mostanában miért kellene ismét Oroszország ellen hadsereget toborozni, és miért is kellene nekünk ebben részt vállalnunk?
Ébredj Európa ! Elrablóid már házon belül vannak.
Mihályi Molnár László