„Küldjétek el őket csak egy éjszakára,
Hogy emlékezzenek az anyjuk kinjára.
Csak egy éjszakára:
Hogy bujnának össze megrémülve, fázva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;
Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,
Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!” (Gyóni Géza, 1914)
Irodalmi jártasságunk révén úgy tudjuk, hogy a háromezer éve lezajlott trójai háború a spártai király feleségének, a szép Helénának elrablása miatt és visszaszerzése érdekében zajlott. Egy hőseposz számára valóban jó téma, a köznéppel is kiválóan megetethető, s a családi szeretetre és hazafiasságra nevelt katonák számára is beadható ösztönző lehet az ígért hadizsákmány mellé.
A történelemi feltárás azonban már régen igazolta, hogy Trója az Égei-tenger kis-ázsiai partvidékének egyik legfontosabb stratégiai (gazdasági és katonai) pontja volt abban az időben, amikor az acháj görög törzsek meghódították a hettiták lakta területet. Ezért kellett érte háborúzni. Aztán mindezt az olümposzi istenek közti viszályok keretébe ágyazva ennek a történetnek valós magjából mítosz és hőseposz lett, amely immár három évezrede mégis emberi élményeket, alapértékeket és örökérvényű bölcsességet közvetít: barátságról, helytállásról, hűségről, az isteni akarat elfogadásáról és akár az ellenségnek, mint embernek a tiszteletéről is. És az sem lényegtelen, hogy az otthon maradottak miként élik meg a harcosok távollétét, attól függően, hogy milyen kulturális közegből, hagyományból táplálkoznak. Valaki érdekből, bosszúból, becsvágyból, rangért vagy zsákmányért, míg mások esetleg hazaszeretetből indultak csatába. Viszont a hadak hazatérő vezérét, Agamemnont orvul megöli a magára hagyott feleség szeretője, míg a leleményes Ödüsszeuszt húsz év után is hűségesen várja Penelopé… Mindenki levonhatja magának a tanulságot.
Az államérdek azonban mindenek felett állt: önző szerzési és birtoklási vágy. Terjeszkedés: hatalom és az uralkodás mások fölött. Rabszolgák (munkaerő), nyersanyag és a piacok megszerzése. Ebben a tekintetben az elmúlt három évezred során semmi sem változott, csak a fegyverek minősége és háborúk indítékaként kiötlött vagy megszervezett ürügyek tárháza. A huszadik században lezajlott két világháború és több tucat helyi konfliktus legalább százmilliónyi emberáldozata csupán az érdek, a haszon, a befektetések miatt veszett oda. Sem Napóleon, sem Hitler, sem Lenin vagy Sztálin, nem juthatott volna hatalomra, ha ez nem állt volna a pénzvilág befektetői köreinek érdekében. Mert a háború a legjövedelmezőbb üzlet számukra. És a legembertelenebb, legkegyetlenebb és legvéresebb is. A legszomorúbb benne, hogy a főbűnösöket soha nem állították bíróság elé… Ők „köztiszteletben” álló, alapítványokat fenntartó, elnökválasztási kampányokat más országokban is támogató úriemberek, mint például Rockefeller, Rotschild vagy Soros György. A bezsebelt százmilliárdokból néhány millióból fenntartják az őket védelmező propagandát, sajtót, és még jótékonykodnak is.
És akik leleplezik őket, azokat félreállítják vagy feledésre ítélik. A költőket is.
Gyóni Géza lelkes hazafiként készült a háborúba, amikor a propaganda erre bíztatott. Aztán Przemysl erődjében kiábrándult az illúziókból, amikor megismerte a háború valóságát, ahol lehet hősködni vagy meghunyászkodni, de senki sem hős, senki sem gyáva. És senki sem ellenség, legfeljebb a másik lövészárokba terelt véres áldozat a Pénz istenség oltárán, amely előtt ártatlan emberek gyilkolják halomra egymást.
És a leggyalázatosabb áldozathozatal az, amikor valakinek úgy sikerült túlélnie e poklot, hogy másokat kellett legyilkolnia. Kaphatott rangot, kitüntetést, elismerést érte, ám ha maradt még érzékeny lelke és lelkiismerete, akkor tudta, hogy az ősi parancsolat megszegőjeként, gyilkosként kellett folytatnia életét. Ezzé teszik a világot mindazok, akik háborút szítanak!
MA IS SZELLEMI HADPARANCS: ILYENEKKEL KÖZÖSKÖDNÜNK NEM SZABAD!
Mondhatnánk persze, hogy valóban más a helyzet, amikor valaki a családját, otthonát, házát, földjét, hazáját védelmezi a fegyveres betolakodó ellen. De örökös nagy kérdés marad, hogy szabad-e gyilkosokká lennünk, hogy megvédjük magunkat a gyilkosoktól. A törvény megengedi a jogos önvédelmet, de vajon az erőszakra kényszerített katonák lekiismerete kit érdekel? Kit érdekelt a Don-kanyarból hazatértek sorsa, és kit érdekelnek vajon az Irakból vagy Afganisztánból visszatérő zsoldosok álmai. Legfeljebb a filmgyárakat, de azok is szégyentelenül megfűszerezik a „szabadság és demokrácia hős védelmezőinek” babérkoszorújával az egészet. Mint egy jó kalandot, és még ez is borsosan eladható az egész világon. Mintha az akasztásra váróval fizettetnék meg a kötél árát.
S míg Európa keleti fele azon dolgozik, hogy a kilábaljon a két világháborúval nyakába szakasztott kommunizmus romjai alól, addig a háborúk legnagyobb haszonélvezője évente 700 milliárd dollárt költ hadseregére, a rombolás kifinomult gépezetére, aminek egyes tételeit újabban a mi nyakunkba akarják sózni azzal, hogy Oroszország az agresszor, amelynek hadikiadása egyébként a 70 milliárdot sem éri el ( az USA egytizedét!). Látjuk, hogy nem legyőzni, csak legyengíteni és kivéreztetni akarják a szocialista gazdasági csődből még ki sem jutott Oroszországot, hogy aztán a számukra sokkal veszedelmesebb Kína lehessen a célpont.
Trója óta mindig ilyen sötét érdekviszonyok lapultak meg a konfliktusok mögött. Ideje kiteríteni a lapokat, és elküldeni a hamiskártyásokat a lövészárkokba: befagyasztott bankszámlával. Az legyen fegyverük, eledelük és takarójuk is…
Gyóni Géza (1887-1917) :
CSAK EGY ÉJSZAKÁRA…
Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy – mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,
Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
Gerendatöréskor szálka-keresőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát
S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,
Robbanó golyónak mikor fénye támad
S véres vize kicsap a vén Visztulának.
Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
Az uzsoragarast fogukhoz verőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor gránát-vulkán izzó közepén
Ugy forog a férfi, mint a falevél;
S mire földre omlik, ó iszonyu omlás, –
Szép piros vitézből csak fekete csontváz.
Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
A hitetleneket s az üzérkedőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor a pokolnak égő torka tárul,
S vér csurog a földön, vér csurog a fáról
Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben
S haló honvéd sóhajt: fiam… feleségem…
Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.
Csak egy éjszakára:
Vakitó csillagnak mikor támad fénye,
Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,
Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,
Hogy sirva sikoltsák: Istenem, ne többet.
Küldjétek el őket csak egy éjszakára,
Hogy emlékezzenek az anyjuk kinjára.
Csak egy éjszakára:
Hogy bujnának össze megrémülve, fázva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;
Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,
Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!
Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak
Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!
Hogy esküdne mind-mind,
S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert,
Hogy hivná a Krisztust, hogy hivná az Istent:
Magyar vérem ellen soha-soha többet!
– – Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
Mihályi Molnár László