Mács József születésnapja kapcsán

Mács József az 1945 utáni felvidéki magyar prózairodalom három legjelentősebb alkotója közé tartozik Dobos László és Grendel Lajos mellett. Ennek  az igazát  a halála előtti utolsó két évtized művei csak megerősítették.

Napra pontosan ötven évvel a Magyar hiszekegy szintén gömöri eredetű szerzője, Sziklay Szeréna költőnő után született.  Ezt talán nem is tudatosította, de a nyomába lépett, és tovább vitte üzenetét.

Aki végigolvassa Mács regényeit, s megpróbál összegezést végezni, az hamar rádöbben, hogy a felvidéki magyarok elmúlt évszázadának egyéni is közösségi sorsa fonódik össze bennük: hol ilyen, hol olyan hangsúllyal, de a kiszolgáltatott, jóhiszeműen lépre csalt, becsapott majd védtelenné tett állapotában meglopott vagy meggyalázott emberek, közösségek sorsának alakulásával foglalkozik. Hogy lehet ezt megélni, elviselni, kibújni alóla, ellenállni, megmagyarázni másoknak, hogy lehet ezt továbbvinni, hogy közben megőrizhessük tartásunkat, emberi arcunkat.  Illetve ki-ki hogyan magyarázza, hogyan hazudik másoknak, de sokszor már önmagának is, és szégyelli gyalázatát, titkolja a   gyalázattevőt vagy száll vele szembe, hogyan ügyeskedik, milyen stratégiákat eszel ki a maga védelmére, miként helyezkedik, húz hasznot belőle a másik, vagy őrül bele menthetetlenül a gyalázatba és tehetetlenségbe, avagy  mégis hogyan lehet mindezen felülemelkedni, hogy egyenes jellemet, tiszta erkölcsöt, hiteles történelmet hagyhassunk gyermekeinkre….  Mert nem arról van szó csupán, hogy mi hogyan éljük vagy éltük meg az eseményeket, hanem arról is, hogy mindezek ellenében is egészséges lelkületű, derűlátó, ambíciózus és magyar nemzeti értékeinket és hagyományainkat folytató nemzedék számára nyissunk kaput.

… és miként lehet erről hitelesen és irodalmilag is jól  beszámolni vagy példamutató képet adni az irodalmi és politikai ellenszélben is (főleg a kommunista és soviniszta cenzúra idején)?!

Szinte minden műve Bátkában játszódik, de nem nevezi néven, mert a történetei, bár hitelesek, nem mind ott történtek meg, és nem mindig az ott élőkkel, de valós felvidéki események részesei lehetünk a műveiben. Ezért nem szepel név szerint sem a református lelkész, sem a tanító, sem a boltos (bár annak mintája mindig Mács József édesapja), sem a jegyző, sem a pletykás faluhírnök stb.

Mács már beleszületett a kiszolgáltatott helyzetbe, de  még friss seb volt a trianoni gyalázat, ezt hallotta a felnőttek beszélgetésében, panaszaiban, ezt látta a konokan hallgató emberek szemében is. Sokan úgy élték meg, hogy a világháborúnál nagyobb katasztrófa nem szakadhatatott volna ránk, aztán a béke helyett arra döbbentek rá, hogy  a háború csak bevezető volt az országrabló trianoni daraboló gyilkosok hóhérmunkájához. Később ezt az iskolában nem így tanították, az első csehszlovák megszállás időszakában beszélni is tilos volt róla, aztán a második háború alatt majd utána még nagyobb megpróbáltatás érte a felvidéki magyar közösséget, amit Mács már kamaszodó fejjel, értelemmel és kíváncsisággal élt meg.  Jó emlékezetű megfigyelő volt, de nem csupán a látottak és hallottak érdekelték, hanem a történések háttere, lelki motivációja is.

Ennyi is elegendő, hogy írói ambíciókat gerjesszen, ami arra kényszerít, hogy az ember megszerezze hozzá az eszközöket is. Olyat, mint szókincs, nyelvi megformálás, kompozíció, a láttatás és megjelenítés képessége. Műveinek erénye az egyes magatartásformákat meghatározó lélekrajz és a közösségi élet összefüggéseinek bemutatása. (néha azon töprengek, hogy a sok és gyakran derűs falusi történet talán csak arra szolgált, hogy a jól fizetett és éber cenzorok figyelmét elterelje arról, hogy közben olyan történelmi eseményeket dokumentál, amelyek kimondását is  tiltott a hatalom, amelyekről hazudoztak, és ezeket a hazugságokat máig parlamenti határozattal védelmezi a jelenlegi fennálló hatalom.

Igazmondásáért és helytállásáért a kommunista időkben gyakran érték büntetések, megtorlások. Első jelentős regénye, az Adósságtörlesztés, amelyre négy évig nem akadt kiadó, mert az 1945  utáni jogfosztás, deportálás, reszlovákizáció, lakosságcsere idejét idézi meg, és csak az enyhülő 1968-as időszakban jelent meg, de a szovjet megszállás után a könyvet és Mácsot is félreállították… Mégsem szűnt meg írni: a Magasság és mélység (bár ezt betiltották, csak húsz év múlva jelent meg),  Kétszer harangoztak, Vesztes, Temetőkapu is jelzi bátorságát.  A kilencvenes évek szabadabb légköre meghozta alkotókedvét és sorra jelentek meg jobbnál jobb regényei: Égig érő palatábla, Trianon harangjai, Bolondok hajóján, Az elcsatol vagon és önéletrajzi tetralógiája, az Öröködbe, Uram…(Apám regénye, A Kos  jegyében, A sötérség gyermekei, Az üstökös visszatér), melyek által a XX. századi felvidéki, gömöri történelem is megismerhető.

A Felvidék krónikása lett, ezért újra elő kellene venni regényeit, mert olyan történelmi és szociográfiai kordokumentumot is kapunk könyvei által, amelyről a szemtanúk, a megszenvedő áldozatok vagy nem mertek vagy nem is akartak beszélni, így a következő nemzedék már nem is adhatta tovább gyermekeinek…

Mács József tudatosan vállalta, olykor teljesen magányos búsképű lovag módjára, hogy ezt az emlékezetkiesést megpróbálja pótolni, különben  ismerős csengőhang hiányában szétszéled a nép, és elrabolják gyermekeink lelkét.

S hogy sötét víziója nem volt alaptalan, arra  a mostani népszámlálás vagy a politikai érdekképviseletünk tévelygő és szerencsétlen mivolta is rámutathat, de ha kiutat akarunk keresni, akkor regényeiben arra is találhatunk alapos tapasztalást.

Persze akik nem olvasnak ilyen műveket, hanem a nyugati típusú demokráciáktól várják a megoldást és még Istent is megtagadják,  azok bátran felszállhatnak a Bolondok hajójára, hogy a határfolyónak kijelölt Ipoly státuszát megerősítve játszogathassanak kormányosra, kapitányra, szakaszparancsnokságra, de a Nemecsek Ernők hősiességével és bátorságával sem fognak felérni soha.

Mihályi Molnár László