A múlt hétvégén csapatommal, az SK Csallóköznádasddal meghívást kaptunk a 4. László Kálmán Emléktornára, ahol a hazai Nagyszarva csapata mellett a tárnoki és a felbári csapattal játszottunk. A bronzmeccsen kétszer is nyerésre álltunk Felbár ellen, de a meccs utolsó percében már 3:2-re vezetett az ellenfél. Ekkor az egyik csatáruk megmagyarázhatatlan módon messziről, hátulról csúszott be az egyik legjobb játékosunknak, a 21 éves Tominak, aki – később megtudtuk – kettős lábtörést szenvedett. Én a cserepadon ültem, s a becsúszáskor hallottam a pukkanást, jó ötven méterről is. Már sejtettük, hogy baj lesz, és odaérve szembesültünk a ténnyel: csapattársunk alsó lábszára alsó része 90 fokban el volt hajolva.
Ami ezután következett, azt soha nem felejtem el. Mert Tomi már a sérüléskor sem kiáltozott, nem rendezett jelenetet, egy nyikkanás nélkül viselte a negyven percet, amíg a mentőre vártunk. Az elején sokkban volt, de amikor kezdett eltűnni a szervezetéből az adrenalin, akkor is tartotta magát. Beszélgetett a csapattársammal, aki a kezét fogva tartotta benne a lelket, viccelődött vele, biztatta, nyugtatta. A csapattagokkal körbeálltuk őt és izgultunk érte.
Miért írok most erről az engem is megrázó esetről? Elsősorban azért, mert az egész csapat büszke arra, ahogyan Tomi ezt az egészet viselte. Mindenki csodálta, mekkora lelkierő van benne. Nekem persze bűntudatom volt, mert elnökként és csapattársként visszahívtam focizni, amikor féléves szünetet tartott. Sokat gondolkozom azon, hogy mit akart neki, és nekem is üzenni ezzel a Jóisten. Nekem szerintem talán azt, hogy bár erősnek tartom magam, de lám! – van olyan csapattársam, akiknek az erejéből még én is tudok meríteni. S ez nem túlzás!
Persze ilyenkor az ember elgondolkozik, próbálja megtalálni ebben is a jót. Ez most talán Tomi számára az, hogy sokat pihenhet, csapatunk pedig összetartóbb lesz, példa lesz számára, hogy Tomi nem aggodalmaskodott, hanem emelt fővel tűrte, ami vele történt.
Lelki nyugalom. Ez volt a címe az egyik múlt heti maiige.hu oldalon naponta megjelenő résznek és az aggodalomról szólt. Pár nappal azután, hogy az fent leírt eset megtörtént.
„Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.” (Filippi 4:7) A napi szövegrészlet leírja, hogy az aggodalmaskodni szó a görög eredetiben azt jelenti: „szétszakítani az elmét” vagy „nem látni a teljes képet, csak az egészből kiszakított részre figyelni.”„Az aggodalom az, amikor ahelyett, hogy Isten ígéretein gondolkodnánk, inkább a problémán tépelődünk. Az aggodalom olyan, mint egy hintaszék: mozgásban tart, de nem visz sehová. Ahelyett, hogy enyhítené a holnapi gondokat, elrabolja a mai erőt is – márpedig nem engedhetjük meg magunknak, hogy elveszítsük az erőnket!”
Gondolom, sokan vannak, akik sok dolog miatt aggodalmaskodnak. Lesz-e jó munkahelyem? Tetszeni fogok-e a páromnak? Megfelelek-e a főnökömnek? S a szüleimnek? Mit gondolnak rólam a barátaim? Milyen lesz az államvizsgám? Mit gondolnak, ha nem sikerül? Mi lesz velem, ha eltörik a lábam? Az, hogy ilyen gondolatok megfordulnak a fejünkben, teljesen normális. A kérdés viszont az, hogyan állíthatjuk le az aggodalmaskodást? A Biblia válasza erre a kérdésre két részből áll: Isten részéből és a mi részünkből. A „mai ige” szerint a mi részünk egyszerűbb, mint gondolnánk. Ez az imádság és a hála: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt” (Filippi 4:6). Tehát ahhoz, hogy kevesebbet aggódjunk, többet kell imádkoznunk, és a hálánk kifejezését sem szabad elfelejteni. „Bátran mehetsz Istenhez a következő kéréseddel, ha időt szántál arra, hogy megköszönd, amit legutóbb kaptál. Isten része pedig az, hogy ha a fent leírtak szerint cselekszel, akkor az ő békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szívedet és gondolataidat Krisztus Jézusban.” (ld. Filippi 4:7).
Több barátommal, ismerősömmel beszélek, s látom, hogy zaklatottak. Hogy nem nyugodtak. Hogy hiányzik belőlük a lelki nyugalom. A kedves olvasó el tudja képzelni, milyen az, ha olyan lelki nyugalma van, mint Istennek! Ő talán szokott aggódni? Vagy tördeli a kezét, esetleg elbújik a mennyek országában az angyalok elől? Ha mi megtesszük a saját részünket, vagyis imádkozunk és hálát adunk, akkor teljes lelki nyugalmunk lehet.
Tomi valószínűleg nem olvassa naponta a mai igét. De ő olvasás nélkül sem aggodalmaskodott, próbált erős maradni, s ezzel példát mutatott nekünk. A srác, aki elrúgta őt, ezelőtt soha még sárga lapot sem kapott a pályafutása során, így látva a törött lábat, nagyon megviselte az eset. Felvette velem a kapcsolatot, kérte, hogy jöhessen el edzésre, és az egész csapat előtt kérhessen elnézést az okozott sérülésért. Ezen felül Tomival is beszélt, aki jelezte, nem haragszik rá. Aztán a múlt héten el is jött az edzésünkre. Egy idegen csapat tagjai elé állt, akik csapattársának szó szerint kettétörte a lábát. Vállalta, az ezzel járó kellemetlenségeket, s mivel mi természetesen elfogadtuk a bocsánatkérését, mert őszintének láttuk, az ő lelke is megnyugodott.
Mindez persze nem tette meg nem történtté ezt a szörnyű sérülést. De megmutatta azt, hogy igen, van még emberség, ebben a sokszor (jogosan) embertelennek mondott világunkban.
Méry János
Megjelent a Csallóköz hetilapban