Felvidék-szerte emlékeztek vértanúinkra. A számos megemlékezés közül most Dunaszerdahelyről, Nyárasdról, Bősről és Léváról tudósítunk.
Dunaszerdahely
Dunaszerdahely önkormányzata szervezésében október 5-én került sor a nemzeti gyásznap alkalmából rendezett megemlékezésre az 1848-49-es emlékműnél. Az összejövetelen nemcsak az aradi vértanúkról emlékeztek meg, hanem minden magyarról és a magyarság veszteségéről.
Hájos Zoltán, Dunaszerdahely város polgármestere köszöntőjében a történelmi tények feltárása után elmondta, az egész magyar nemzet gyászol. Az aradi vértanúkról ma már nemcsak az iskolákban, hanem a köztereken is megemlékeznek.
„Erkölcsi kötelességünk leróni kegyeletünket és megemlékezni az aradi vértanúkról” – fűzte hozzá a polgármester.
Csáky Pál EP-képviselő ünnepi beszédében a magyarság veszteségét hangsúlyozta. Mint mondta, a múltbeli eseményekről lehet és szabad, de a hűségről csak azok tudnának beszélni, akik ma már nem élnek. A magyarok letették a fegyvert. Emelt fővel adták meg magukat, s méltósággal vállalták a sorsukat. Elemi érdekünk, hogy magyarnak maradjunk a szülőföldünkön, s ezáltal megfeleljünk a kihívásnak. Nemcsak a magyar történelem eseményei, hanem a folytonosság is kell, hogy vezéreljen minket, hogy elkötelezetten megmaradjunk magyarnak. „Okunk van a nemzeti gyásznapra, de ez a nap a helytállás nemzeti ünnepe, hiszen a magyar történet nem ért véget” – – hangsúlyozta az MKP EP- képviselője.
Nyárasd
Nyárasdon szentmisével és koszorúzással emlékeztek meg az aradiakról október 6-án a község temetőjében a Honvéd emlékműnél. A szentmisét Bíró Sándor plébános celebrálta. Ezt követően az emlékezők a temetőben Dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnökének ünnepi beszédét hallhatták.
Kövér László elmondta, a magyar szabadságvágy örök és eltiporhatatlan. „Az emlékezés felemeli lelkünket, ezért is kell, hogy minden évben megemlékezzünk róla” – mondta.
A magyarság elleni fegyveres harcot 1849. október 6. után felváltotta a magyarság ellen folytatott kultúrharc, amelyet az idegen politikai önkény kísért és segített, és tapasztalható napjainkban is – tette hozzá Kövér László.
Kifejtette, ebben a kultúrharcban legelőször azt támadták meg, ami szellemi kovásza volt az 1848-as forradalomnak: a magyar nyelvet és annak gyökereit. Hozzátette: a magyarság elleni tudatos kultúrharc változó eszközökkel és módszerekkel végig zajlott a 20. században és tapasztalható napjainkban is.
Kövér László szerint mindig azokat támadják, akik a magyarság öntudatát akarják erősíteni, akik meg akarnak maradni keresztényeknek, magyaroknak, férfiaknak és nőknek és egy olyan Magyarországot akarnak, amely magyar ország marad, olyan Európát akarnak, amely az európai embereké marad az eljövendő nemzedékek számára is.
Az Országgyűlés elnöke szerint az aradi vértanúk kivégzése utáni megtorlással a magyarságot szerették volna megfosztani nemzeti büszkeségétől, mert akit alattvalónak szánnak, annak nem öntudatosnak kell lennie, hanem bűntudattal és identitászavarral kell küszködnie.
Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja országos elnöke beszédében azt hangsúlyozta, hogy ma nemzeti gyásznapot tartunk, de ez a nap inkább ünnepnapnak számít. A magyarság dereka megroppant, megtört a térde, de el nem fogyott, mert itt vagyunk és megmaradtunk. A hős férfiak itt élnek köztünk. A hitet a nemzetben az édesanyák viszik tovább, mivel a férfiak vértanúk lettek. Van folytatás, dolgunk van a világon. Rájár a rúd a magyarságunkra, de nem vesztünk el, mert feladatunk van. Szívünkben él a szeretet, mert az anyaország nem engedte el a kezünket – mondta Menyhárt.
Bacsó László polgármester köszönettel illette azt a törődést, amire mi magyarok számíthatunk a Felvidéken. „A nemzetért keményen dolgozunk együtt, és az erősödő Magyarország ebben támogatja a külhoni magyarságot” – szögezte le.
A megemlékezés rövid műsorral zárult, majd koszorúzással tisztelegtek a harcok hősei előtt. (Bölcskei Tímea)
Léva
Léván az aradi vértanúkra és a nemzeti gyásznapra október 6-án a hősök emlékművénél, a temetőben emlékeztek. Ünnepi beszédet Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke mondott.
Ez a nap nem csupán egy gyásznap. Október 6-a egy olyan eseménysorozat lezárását jelentette, melynek eszméi a későbbiekben valósultak meg és teljesedtek ki. A forradalmat és szabadságharcot bár fizikai mivoltában – mint tudjuk – az osztrák és orosz seregek leverték, a hitet és az igaz eszmét azonban nem tudták sem a golyók, sem a kötelek megállítani – mondta Őry Péter. Hozzátette, az egyenlőség, a közös teherviselés, a nemzeti bank, a politikai jogok kiterjesztése mind-mind olyan eszmék, melyek magjait pont a forradalom vetette el.
Felmerülhet a kérdés, hogy milyen üzeneteket hordozhat az aradi vértanúk emléke a mai kor emberének. Látjuk, érezzük: a történelem során számtalanszor kellett a közép-európai népeknek – így a magyaroknak is – az aktuális politikai, hatalmi központokkal szembe szállniuk.
Aradnak, és a szabadságharcnak van egy másik történelmi tanulsága is. Magyarország függetlenedésének folyamatában az első lépésnek az 1848-as, modern – polgári alkotmány elfogadását tekinthetjük. Kossuthék a békés együttélés hívei voltak, nem mások ellen fogalmazták meg önmagukat, hanem együtt akarták a népek szabadságát biztosítani.
Ma már történelmi tényként kezeljük azt, hogy a forradalom és a szabadságharc meghozta az eszme győzelmét.
„Tanulságos a mai kor emberének is, hogy a mindenkori hatalom gyakorlóinak semmi sem elég drága, még az sem, ha hosszútávon önmaga ellen dolgozik. Ma különösen aktuális az 1848-49-es történelmi hagyaték: mert térségünkben a mai kor embere sem követhet más eszmét, mint azt, amiért Aradon hőseink a halálba mentek” – tette hozzá Őry. (BT)
Bős
Fenes Iván, a felvidéki Bős polgármesterének beszéde:
Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves megemlékezők!
1849. október ötödik napjának estéje akár idilli is lehetett volna. Tizenhárman várták a reggelt. Volt, aki fuvolán játszott, mások olvastak. Aulich Lajos Horáciuszba merült; Török Ignác a várépítés fortélyait tanulmányozta. Mások híreket vártak Kossuthról. Újpesten azonban az első felelős miniszterelnök, Batthyány Lajos már nyakából vérzett, a cellájába csempészett tőr pengéje által. Öngyilkossági kísérlete nem sikerült, a sebet ellátták és bekötötték. Annyit mégis elért, hogy a szégyenletesebb akasztás helyett golyó által vetettek véget bűnösnek ítélt életének. Haynau, a magyar velőt szopogató hiéna, állítólag már ettől is idegrohamot kapott…
A tizenhárom vesztőhelye Aradon túl, a Maros túloldalán állíttatott fel. A lakosságot kijárási tilalommal sújtották az osztrákok, mert féltek a felkeléstől. A kivégzőosztag négy személyt küldött halálba: Lázár Vilmos ezredest; Dessewfy Arisztid-, Kiss Ernő-, és Schweidel József tábornokokat. Kisst nem sikerült elsőre megölniük, ezért közvetlen közelről lőtték agyon. A többieket bitó általi halálra ítélték, s az ítéletet október hatodikán maradéktalanul végre is hajtották. Az akasztás (különösen a büszke katonaember számára) a legmegalázóbb halálnem volt. Ezt most azzal is tetézte a császári gyilok-brigád, hogy a bitókat alig embernyi magasságúra vágták. Ez különösen a nagytermetű Damjanich János esetében jelentett elnyújtott haláltusát, akinek nyakát a kivégző pribékek rángatva és lökdösve törték el.
Ki csendben, ki utolsó mondatokkal az ajkán – de mindannyian hősiesen, hazafiakhoz méltón távoztak az élők sorából. Poeltemberg Ernő szavainak nyomán, a hadak útjára lépve „szép kis deputáció” indult igazságot követelni a Magyarok Istenéhez!
Az aradi vértanúk története valódi Kárpát-medencei passió. Világosnál a magyar főtisztek letették ugyan a fegyvert, de a muszka cártól reméltek oltalmat. Holló hollónak azonban nem vájja ki szemét: a foglyokat átadták a Habsburgoknak. Ferenc József személyesen óvakodott attól, hogy a halálos ítéletek szignálásával, tintával mocskolja be a kezét. Ezt a feladatot a veszett Haynaura bízta, aki örömmel fürdött benne. Az őszi sárnak taposását, a valódi
véres hóhérmunkát csehek végezték, Tichy őrnagy vezetésével. A bohém főtiszt különös élvezettel tett eleget a parancsnak, különösen Damjanich esetében, akivel korábban együtt szolgált. Hol volt még ekkor a jámbor, sörszagú Svejk, aki néhány évtizeddel később a békés szláv nemzet szimbólumává lett…?
Magyarnak lenni nem csak vér és nyelvtudás. A magyar nemzeti egzisztencia spirituális, szinte ezoterikus szubjektum. Megszállja, és megnemesíti az embert. Erről tanúskodik a tizenhárom aradi tábornok sora is, akik közt németek, örmények, osztrákok és szerbek egyaránt voltak. Mégis mind egyetlen ügy miatt vállalták a rájuk mért sorsot: ez pedig a magyar szabadság volt! A magyar béke a pax hungarorum, mely a korona minden népének boldogulását kívánta. A neves szlavista és irodalomtörténész, Käfer István professzor úr terminusával élve: származzanak bár bármilyen vérből, mindannyian hungarusz-tudatú hősökként vonultak történelmünk emlékcsarnokába.
Hogy mi az aradi vértanúk öröksége napjainkra, azt látjuk, érezzük, ünnepeljük. Ha azonban példájukat személyes életünkre alkalmaznánk, talán ezt a tanulságot vonhatnánk le: aki békében és jólétben sokat vállal, annak számolnia kell azzal is, hogy harcban és nyomorban nagyobb felelősséget is vesz a nyakába – s ennek formája akár kötél is lehet! A nagyot merő, nagyot álmodó és tevő ember jó, ha hatalmas szívvel és tiszta lélekkel él. Ha bölcsen és vitézül cselekszik, félelem nélkül tekinthet a komor jövőbe. Mert jobb inkább erkölcsileg tisztán lépni az Úr elé, semmint matuzsálemként szégyenkezni az elmulasztott lehetőség; a szégyenteljes megfutamodás miatt!
Ennek jegyében emlékezzünk meg magyar hőseinkről és éltessük tovább azt a szellemet, melyet a nemzet ellenségeinek hóhérai sem tudtak megtörni!
Köszönöm, hogy meghallgattak!
2018. október 6
Forrás: Felvidék.ma