A világ nyolc leggazdagabb embere akkora vagyonnal rendelkezik, mint a legszegényebbek fele összesen és ez az egyenlőtlenség egyre nő. Meddig fokozódhat még a jövedelemkülönbség a világon? A Világgazdasági Fórum vezetőinek évente ismétlődő davosi találkozóján, mely január 22-én vette kezdetét, az Oxfam egyre riasztóbb statisztikai adatokat tesz közzé arról, hogy a gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények pedig egyre szegényebbek lesznek.

Tavalyelőtt figyelmeztetett az Oxfam, hogy a világ nyolc leggazdagabb embere akkora vagyonnal rendelkezik, mint világ szegényeinek fele, azaz 3,6 milliárd ember összesen. Mindkét csoportnak, a nyolcnak és a 3,6 milliárdnak összesen 426 milliárd dollárja van. Idén pedig azt hozta nyilvánosságra, hogy a leggazdagabbak egy százaléka tavaly több mint egytizeddel lett gazdagabb, naponta további 2,5 milliárddal gyarapodtak a számláik.

Hasonló ütemben fejlődött a legszegényebb 3,8 milliárd ember pénze is – csak épp ellenkező irányban, napi fél milliárd dollárral lettek szegényebbek. A szegények legtöbbje napi 5,5 dollárral kénytelen beérni és több mint 700 millió embernek mindössze 1,9 dollárja jut a napi megélhetésre.

Zuzana Kusá szociológus szerint e növekvő ellentét tragikus következményei világszerte rég ismertek, de a tanulságot nem sikerült levonnia az emberiségnek. Az Oxfam jelentése arra is felhívja a figyelmet, hogy a kormányok alulfinanszírozzák az olyan fontos területeket, mint az egészségügy vagy az oktatásügy. A magas színvonalú művelődésért vagy egészségügyi ellátásért az embereknek külön fizetniük kell, „márpedig nem a bankszámlától kellene függenie annak, hány évig jár valaki iskolába, vagy hány évig él majd,” figyelmeztet Winnie Byanyima, az Oxfam International ügyvezető igazgatója. Sok országban azonban ez a kettő egyenes arányban áll egymással.

A szegénység leginkább a nőket és a gyermekeket sújtja, az pedig már csak hab a tortán, hogy a legnagyobb vagyonok férfiak kezében összpontosulnak. Az Oxfam a megoldást a közegészségügybe történő beruházásban és a nagy cégek és a gazdagok hatékonyabb megadóztatásában látja.

„Az a helyzet, hogy a gazdasági nyereségek egyre nagyobb arányban vándorolnak ki azon országokon kívülre, ahol megtermelődtek, ahhoz a meggyőződéshez vezet, hogy az adott országokban az embereknek jobb lenne a helyzetük, ha az ilyen szabad mozgást korlátoznák,” magyarázza Zuzana Kusá. Az ilyen helyzetben ugyanis az adókból befolyó pénz nem segít a dolgozók helyzetén, sem pedig a költségvetés, vagy a közszolgáltatás, teszi hozzá.

„Nem csoda hát, hogy azok a pártok, melyek az izolacionizmus, azaz az elszigetelődési politika hirdetői, sok országban egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek és nemcsak a szegényebb rétegek körében,” mondja Kusá. Szerencsétlennek tartja azt is, hogy a tőkét megfékezni épp azok a pártok akarják, melyek a szabadságjogok korlátozására törekszenek, s olyan intézkedéseket szorgalmaznak, melyek az emberi méltóság szempontjából megkülönböztetőnek számítanak, figyelmeztet a szociológus.

A tömegek elégedetlensége viszont egyre nő, ami újra csak a szélsőségesség malmára hajtja a vizet. A gazdagok bevételének drámai megnövekedése mögött a cseh Nexfinance elemzője, Jiří Cihlář a piaci helyzet fejlődését látja. „Ha visszatekintünk az utóbbi évtizedekre, világos a pénzpiac abnormális növekedése,” mondja. Ebből viszont csak azok profitáltak, akik részvényekbe, értékpapírokba, vagy ingatlanokba fektették a pénzüket, mondja az elemző. Pontosan ezért nőtt ilyen jelentősen Cihlář szerint a leggazdagabb réteg vagyona.

Elég megvizsgálni, hogyan nőttek az ingatlanárak az utóbbi években. Házba vagy lakásba nagyban csak a magas jövedelemmel rendelkezők ruházhatnak be. Cihlář pozitívumként értékeli, hogy az általános gazdasági fejlődésnek köszönhetően 1990 és 2010 között sikerült a felére csökkenteni a rendkívüli szegénységben élők számát.

A J&T bank elemzője, Stanislav Pánis a különbségek mélyülése mögött a gazdasági szabadság hiányát látja. „Napjainkban az állami csápok egyre inkább elérnek nagyon sok területre, beleértve a gazdaságot is,” mondja. A források masszív újraelosztása, a konkurencia és a piacra lépés korlátozása és szabályozása, a hivatali bürokrácia és az adóteher áthárítása a középrétegekre Pánis szerint fékezik a fejlődést. „Művi úton fenntartanak életképtelen vállalkozásokat, melyek az állami pénzeken való élősködés és a központi bankok pénzkibocsátása nélkül nem maradnának fenn,” magyarázza. Ennek eredménye a hatékonyságot nélkülöző újraelosztás, melynek forrásai aztán hiányoznak a produktívabb területekről.

Pánis a gazdasági Nobel-díjas Edmund Phelpre hivatkozik, aki szerint ebből főként azok profitálnak, akik a barikád „jó oldalán” állnak. „Főleg a leggazdagabbakról van szó, akik erős befolyással bírnak a politikusokra, akik aláássák a demokratikus folyamatokat,” mondja az elemző. Ez a hozzáállás szerinte fékezi a gazdasági fejlődést, a javak elosztásának hatékonyságát.

Mi a megoldás?

Az adózás megváltoztatása mellett a pénzpiacok befolyásolhatják a különbségek csökkenését. Minél erőteljesebb lesz a pénzpiaci növekedés, annál gyorsabban nő a bevételi szakadék, magyarázza Cihlář. Feltételezi ugyanakkor, hogy a fejlődés iránya megfordul. „Hamarosan sor kerül a pénzpiaci növekedés korrekciójára, mely csökkenti a szakadékot a leggazdagabbak és a legszegényebbek között,“ mondja.

Pánis a megoldást a piac működésének megváltozásában látja. „Ennek az alfája és omegája az azonos lehetőségek megteremtésében és a valódi szabadpiacban van a leggazdagabb elit diktálta állami beavatkozások nélkül,” mondja. Az ilyen helyzet a történelem folyamán mindig hatékonyan csökkentette a szegénységet és a különbségeket, tette hozzá. Az esélyegyenlőség pedig szerinte a megfelelő politikusok megválasztásán múlik. „Ha nem változik meg alapjaitól a gazdasági és szociális rendszer jelenlegi működése, nem látom a lehetőségét annak, hogy a bevételi és vagyoni szakadék terén pozitív fejlődés következzen be,” állítja Pánis.

A szegények helyzetét nehezítik rossz pénzügyi szokásaik is. Gyakran elég rávilágítani arra, hová folyik el a pénzük. Sokan erejükön felül eladósodnak, aztán fuldokolnak a törlesztési részletekben, rosszabb esetben végrehajtás indul ellenük, s elvesztik mindenüket, amit a létminimum összegén felül keresnek. Sajnos, Szlovákia lakossága is a leginkább eladósodottak közé tartozik, 30 milliárd euró értékű jelzáloghitel és fogyasztói kölcsön terhel bennünket, ami háromszorosa a 2008-as válságév adatainak.

(Pravda/Felvidék.ma)