„… minden szabad, de nem minden használ!” (Szent Pál)
Választási csapdák:
Újkori információs rabszolgaság a demokrácia zászlaja alatt
Az elmúlt harminc évben már mi is megtanulhattuk, hogy minden reklámhadjárat és választási kampány csupa néphülyítés. Mégis megesszük vagy bevesszük, bár gyakran ér csalódás, mert sem a termék nem az, amit a hirdetés vagy a csomagolás ígér, és a zengzetes jelszavak után a szabadság, jólét, demokrácia, tisztesség és jellem helyett önző hatalmi gőgöt, fosztogató osztogatást, gátlástalan birtoklási vágyat és jellemtelen képmutatást kapunk. És befogják a szánkat azzal, hogy a többség erre szavazott… ezért demokratikus. Mert a demokráciával is úgy vagyunk, mint a korábbi rendszerrel, amikor létező szocializmusról (ami van) és működő szocializmusról (ami majd lesz valamikor) beszéltek, de a pesti vicc ezt is leleplezte, mert a létező szocializmus nem működött, a működő szocializmus pedig nem létezett. Ahogyan Márai Sándor már jóval korábban jelezte, amikor egyesek, főleg nyugaton azzal érveltek, hogy a kommunizmus jó dolog, csak rosszul csinálták meg, de ideje felébrednünk, mert „a kommunizmust csak úgy lehet megcsinálni, ahogyan megcsinálták, mivel a poklot is csak a Sátán tudja szakszerűen befűteni!”. Ez a demokrácia is olyan amilyen, vagyis a többséget szerzettek hatalmi önkénye, és legfeljebb csak abban reménykedhetünk, hogy a hatalmat szerzők talán majd méltányosak tudnak lenni azok iránt, akik kiszorultak belőle, elfogadva, hogy talán nekik is igazuk lehet. Addig is abban bízhatunk, amit Ancsel Éva filozófus mondott erről, hogy eddig minden önkényes hatalom belebukott a győzelmébe.
Észre kell vennünk, hogy egy információs szennyáradat zúdul ránk céltudatosan és szervezetten. Az összes kommunikációs rendszer erre van beélesítve. A piaci szereplők, gyártók és kereskedők így akarnak felszínen maradni, és bár a fogyasztóvédelem büntetéseket helyez kilátásba arra az esetre, ha a megnevezés vagy a termékleírás megtévesztő, mégis hazudnak, megtévesztenek vagy elhallgatják a kellemetlen tényeket. Hiába jönnek a szigorítások, még mindig olcsóbb a reklámon és a csábító csomagolástechnikán változtatni, mint a termék minőségét javítani. S ha betiltanak valamit, például egy adalékanyagot, akkor kitalálnak egy másikat, más néven, és még azt is hozzáteszik, hogy ez most a legkorszerűbb, legegészségesebb, leginkább környezetbarát, leghatékonyabb stb. Mert ezek a reklám varázsszavai. S a többség el is hiszi, mert az összes érzékszervünkre irányuló elhitetés technológiája az egyik legjobban fizető szakma manapság, és úgy nevezik, hogy marketingmenedzsment.
S A LÉNYEG: A NYERESÉG, A HASZON, A BEVÉTEL, A FORGALOM. A megszerzett gazdasági hatalommal pedig felvásárolható a befolyás a politikai hatalom alakulására és ezáltal az érdekérvényesítésre is. Megvehető a szavazat, a képviselő, a miniszter és még a akár főügyész is, akinek mindezt felügyelnie kellene, hogy ne történhessen meg. De van az a pénz! És aki erre épít, az megvehető emberekben, rángatható bábfigurákban és lefizethető kormányhivatalnokokban gondolkodik, amikor képviselőjelölteket támogat!
Ráadásul a politikai reklámban és kampányban még fogyasztóvédelmi megszorítások sincsenek arra az esetre, ha valaki romlott vagy mérgezett árut forgalmaz. Bármilyen jelszó, logó és zászló alatt bármilyen ígéret bevethető, mert ezt nevezik szólásszabadságnak, nyitott társadalomnak és a másság tiszteletének. Legfeljebb annyi a kitétel, hogy döntsék el a választók, s ha nem teljesülnek az ígéretek, akkor legfeljebb legközelebb nem kapnak szavazatot. Ennyi a büntetés. Pedig itt is a nyereség és a haszon a tét, vagyis a hatalom megszerzése, amely által sokkal nagyobb értékű anyagi javak és társadalmi értékek sorsa dőlhet el. Valódi számonkérés vagy elszámoltatás azonban nincsen. Felelősségrevonás is csak ritkán, akkor sem a felelősök, hanem a beosztottaik szerepelnek a címoldalon. Olykor egy-egy lázadás idején ugyan legéppuskázzák egymást, de leginkább megelégednek azzal, hogy bukott kormánynak, pártnak vagy politikusnak kiáltják ki az előző vezetést, de a rokonok nevére íratott vagyontárgyakkal a „független bíróságok” mit sem tudnak kezdeni. A nép pedig kielégül abban, hogy egy másik pártot juttat hatalomra, amelyik négy vagy nyolc év múlva ugyanarra a sorsra jut. És a malom őröl tovább. A hatalom undorító természetéből kiábrándultak pedig passzivitásba vonulnak, nem szavaznak, nem választanak, de fokozatosan lejár a biológiai órájuk. Ám négy évenként mindig egy új, fiatal és tapasztalatlan választói réteg járul az urnákhoz, amelyet újabb technológiákkal kell elbolondítani, és közben senkit sem érdekel, hogy a lakosság fele emberi méltóságában meggyalázva, visszavonultan vár a csodára vagy valami hasonlóra. Mindhiába! Mert vajon mit is tudunk a választani nem járó, kérdőíveket elkerülő nem jelentéktelen (néha 50 % feletti), de passzív tömegről. Lehetnek dolgos, szorgos, istenfélő emberek, akik a földi hívságokból és hatalmakból már kiábrándultak, átlátnak a manipulációkon, az álszent és képmutató politikai prédikációkból pedig végképp elegük van, mert azt látják, hogy a magukat fényező jelöltek már választások előtt hatalmi játszmákban, koalíciókban konspirálnak, egyezkednek, alkudoznak, és valamiféle felsőbb konszenzusnak akarván megfelelni éppen azt adják fel, amiért a választók esetleg támogathatnák őket.
Pedig milyen jó lenne egyszer azt látni, hogy valakik teljes mellszélességgel meghirdetik, hittel vállalják és akarják azt, amiről az idősebb korosztály már tudja, hogy ezért érdemes élni: önrendelkezés, területi autonómia, teljes jogú nemzeti egyenjogúság és egyenrangúság, vesszen Trianon, ez itt a mi földünk, az őshonos magyar nemzet jogán ! Elég volt a megszállásból, jogtiprásból, kisemmizésből, dekrétumokból, magyargyalázásból!
S ha nem is érik el a statisztikai küszöböt azonnal, de legalább a bizalmat megszerezték (vagy visszanyerték?), legalább megpróbálták. Mert a sorsunk egyébként száz éve sem Pozsonyban, Prágában vagy Budapesten dőlt el, hanem Londonban és Párizsban.
Ébresztőt kellene fújnunk? Csipkerózsika! A 100 év letelt. Nem kell tovább várnod a megváltó csókra! Ennek a nemzedéknek, amely lassan kivonul a társadalomból az öröklét felé, még soha az életben nem volt alkalma sem joga, hogy erről dönthessen. Pedig ez emberi alapjog. KÉRNI KELL, S HA NEM ADJÁK, KÖVETELNI ! Ha ez hiányzik az elvárásokból, az magyar ügyet nem képviselhet! Nem képmutató összeborulást, hanem hiteles, bátor, jellemes kiállást és feladatvállalást szeretnénk látni!!!
A fiatalok vidámak, lelkesek, bizakodók, jóhiszeműek és reményteltek. Van rá okuk, mert még úgy hiszik, hogy ők döntenek a sorsuk alakulásáról, jövőjükről, s talán az egész emberiség jólétéről. És még nem volt alkalmuk sem idejük, hogy csalódjanak vágyaikban. Bár az emberi alapértékek nem változnak, de megítélésük, elfogadásuk vagy elutasításuk koronként változó. Ezek a fiatalok már egy másfajta családi, iskolai, társadalmi és információs közegben nőttek fel, például a kommunista rendszerről lassan szüleiktől sem lesz közvetlen tapasztalatuk, ezért nem érvényesek rájuk a korábbi elvárások képletei, és a választói magatartásuk sem tájolható be a korábbi sztereotípiák (megszokások és minták) szerint. Pedig kettőn áll a vásár: hogy néhányan bekerülnek a hatalmi gépezetbe vagy a többséggel együtt kívül rekednek azon.
Azonban politikai fogyasztóvédelem híján hiába is beszélünk itt szabad, titkos és általános választásokról, mert a többség fennakad a propaganda hálójának szövevényén, és úgy dönt, ahogyan beprogramozták. Már régen nem a tisztesség, becsület, a meggyőződés vagy az elvek vállalása a kérdés, mert ezek a fogalmak csak a jelszavak szintjén szerepelnek a zászlókon vagy plakátokon, leginkább csak választások előtt, de aztán eltűnnek, mint az áprilisi hó. A valódi cél már régen nem valamely társadalmi réteg vagy csoport érdekeinek képviselete, hanem a hatalom megszerzése, bekerülni azok közé, akik a piaci játékszabályokról, befektetési területekről és preferenciákról döntenek, ahol az emberi alapértékek már csak legfeljebb tizedrendű kérdést jelentenek az anyagi javak árnyékában, mert az életszínvonalat is az anyagi jólét pénzértékével fejezik ki, de nem az életminőséggel. Ennek a játszmának a kártyalapjait persze nem a kormányok osztják, mert ők is csak azok utasításait hajtják végre, akik a kampányt, vagyis a szemfényvesztést és elkápráztatást pénzelték. Néha mindkét oldalra osztanak pénzt a biztonság kedvéért, és több jelöltet is futtatnak, mint a stricik az utcalányokat, és aztán akármelyik is jut hatalomra, akkor is ugyanannak az elvárásnak kell megfelenie. És ez bizony nem a képzelet szüleménye, nem összeesküvés-elmélet, hanem valódi gyakorlat. Ha jól körülnézünk, találkozunk nem egy ilyen univerzális politikus gumiemberrel a mi tájainkon is, akik már ki tudja hány pártot, zászlót vagy irányzatot és kormányt szolgáltak ki, de valójában talán mindig ugyanannak a Gazdának az utasítására tették, és mindig is megvolt belőle a saját nem kevés hasznuk. Miközben NAGY JELLEMNEK ÉS AZ IGAZSÁGOSSÁG ÉS POLITIKAI BÖLCSESSÉG megtestesítőjének hirdetik magukat! Farsangi jelmezbál tanúi és elszenvedői vagyunk!
Így kerülhette meg a XX. század folyamán a pénzvilág mindazt, amit a demokratikus államrend tartópilléreinek nevezünk: a szabadon választott parlamentet, törvényhozást (a választók agymosásával a felvásárolt tömegtájékoztatás révén), a független bíróságokat (a bírókat jelölő szervek lefizetésével) és az ellenőrizhető végrehajtó hatalmat (az ellenőrző szerveket a parlament többségi szavazattal jelöli, a végrehajtó szerveket, csúcsán a kormánnyal pedig szintén a már ismert módon megválasztott parlament hagyja jóvá ). Azt is mondhatnánk, hogy a kör bezárult, mert ezek a látszatdemokráciák olyanok, mint a filmgyári díszletek utcasora. Elölről igazi utcának mutatkozik, de valójában csupán hátulról kitámasztott deszkafal.
Úgy tűnik tehát, hogy ezáltal a helyzet kilátástan, a kör bezárul. Ám nem reménytelen, mert a tartórudak egyre korhadtabbak, az idő ellenük dolgozik, és mi is rásegíthetünk! A jó Isten minden bizonnyal tesz még hozzá a javunkra.
S ilyen áron akár bátrak is lehetnénk!?
Kép és szöveg: Mihályi Molnár László