Önbecsülés vagy jóllakottság?
Jól megy mostanában az útszéli transzparenseket bérbe adó cégeknek, van kereslet, bár a nagyáruházak már a húsvéti reklámjaikat szeretnék kirakni, de még egy hónapot várniuk kell. Harsognak az ígéretek, száguldoznak a pozsonyi kocsik az utakon. Keresik a helyzetjelzőn a bejelölt településeket, mert már nem emlékeznek, hogy négy éve utoljára merre is jártak… Azt meg végképp jobb elfelejteni, hogy mit is ígértek. Csak a nép, az istenadta nép nem tolong, ha nincs valami hakni, féldeci vagy esetleg ajándékcsomag (toll, öngyújtó, mindegy hogy milyen felirattal, gyorsan levakarható…). A postaládák degeszre tömve, s a gyerekek másnap már viszik is az iskolai papírgyűjtésbe a reklámújságokkal együtt. De jól megy nekünk! Mily bőven jut csillogásra, villogásra. Tiszta Amerika!
A mi térfelünkön sem állt meg az élet. Most hirtelen magyarul szólítanak meg azok is, akik nem szívesen látják a magyar feliratokat nyilvános helyeken, mert az eredeti tulajdonlapra emlékezteti őket. Már pedig errefelé a 100 évnél régebbi dolgok eredetvizsgálata tiltott dolog. Joggal gondolhatnánk, hogy akkor legalább a mieink veszik a bátorságot, és elindítják a jogorvoslatot, a hamisított okiratok és bejegyzések felszámolását… De nem!
A jelenlegi kampány inkább emlékeztet valamiféle gazdasági konkurencia harcra, mintsem nemzeti érdekképviseletre. Mintha csak azért kellene kiszorítanunk Bugárt, hogy ezentúl ne az ő rokonai, ismerősei, barátai kapjanak nagy állami megrendeléseket, ne az ő földjeiket vegye meg a minisztérium a beültetett miniszter jóvoltából sokszoros áron, hanem a mieink kerüljenek előbbre. Persze van ebben is ráció, mert ő már bizonyította, hogy köpönyegforgatásban, szájcsörtetésben, tolakodásban és túlélésben verhetetlen, és az egész sleppjük bőségesen megszedte magát, minek még azt gyarapítani. És az sem mellékes, hogy vannak elegen tehetséges rajongói, utánzói és követői, akik még fejlesztik magukat, s ha igazán tanulni nem akarnak vagy nincs tehetségük a továbbképzéshez lomha értelmi szintjük okán, akkor vesznek maguknak egyetemi oklevelet. Mert régebben az ilyen üdvöskék számára meg kellett venni az érettségit, a felvételit, a vizsgáztatókat és a szakdolgozatot valamint az államvizsgát is. Csupa időpazarlás! A Híd módszere 5 az 1-ben! És a Nagy Jellem máris egyetemi végzettségű szakembereket tud az élen felmutatni. Itt aztán sem a sógorság, sem a komaság nem számít. Csakis a hozzáértés, a szakértelem, a józan és erkölcsös életmód! Itt-ott egy két garázda kilengés, sikkasztás, gorillasimogatás, kenőpénz belefér. Hiszen a többiek is ezt csinálják… Elvégre jogállamban élünk, ahol a főügyészt is a maffia jelöli.
Szóval nem ehhez kellene magunkat mérni, ahogyan a mesében a levelibékák a saját sikerélményük kedvéért meghívják a teknősbékát is a magasugró versenyre. És még dicsekszenek is, hogy egyikük sem lett utolsó….
Nekünk önmagunkhoz, önmagunk értékrendjéhez, nemzetünk történelmi hagyományaihoz, államalapító Szent István királyunkhoz kellene felállítanunk a mércét! Nem alábecsülve, de nem is túlbecsülve lehetőségeinket és céljainkat ebben a helyzetben, amiben vagyunk. Vajon jól látjuk-e, hányadán állunk? Aztán el kell döntenünk, hogy akarjuk-e és tudjuk-e becsülni önmagunkat, meg tudjuk-e becsülni elődeinktől kapott örökségünket, és akarunk-e emberi jövőképet gyermekeinknek. Vagy pedig mindezt félretéve hódoljunk be a pénznek és hatalomnak, amely esetleg, talán, egyszer, ha elég engedelmesek, szófogadóak és lojálisak leszünk, nem követeljük jogainkat és elrabolt földjeinket, lemondunk minden jóvátételről, elveinkről és hitünkről, akkor odaengedi a vályúhoz néhány képviselőnket. Legalább ennyien részesüljenek a megszálló hatalom jóindulatából. A többiek pedig csak nem halnak éhen, ha tudnak magukról gondoskodni. S ha legközelebb majd megint valami választás lesz, megint össze lehet őket terelni a kampánykarámba egy kis kukoricacsörgetéssel és azzal az ijesztgetéssel, hogy ide nem jön be a farkas. Viszont a korábban szétszéledt nyájból sokat felfaltak a vadak, néhányan szakadékba estek, mások meg elpártoltak más gazdákhoz, más legelőkre.
Így jelenleg nagy a veszélye annak, hogy a vezérkosok, amelyek már elhagyták a régi ismert csengésű csengőjüket, és most a nagygazdától kapott kolompokkal hívogatnak és riogatnak, ha nem tudnak elég jószágot magukkal csábítani, akkor nekik sem jut majd hely az etetőnél. Amiért majd azokat fogják szidni zsebük soványságát tapogatva, akik idejében figyelmeztettek arra, hogy soha nem idegen gazdáktól kell várni a gondoskodást, mert azok legfeljebb csak azért etetnek, hogy hízottabban vághassanak le. Ezért építették fel a vágóhidat is! Ezért látnunk kell, hogy jelenleg sincs olyan kormányazati esély, amelyben emberi alapértékeink jelentős részét fel ne kellene adnunk, ezért ilyennel számolni nem csak ostobaság, hanem bűn is! Csakis ellenzéki szerepben lehet elképzelni a parlamenti jelenlétet, mert sem a korrumpálódott jelenlegi kormánypártokkal, sem a materialista és a természetellenes emberi kapcsolatokat támogató oldallal nem kollaborálhatunk. És nincs az a kompromisszumnak nevezett későbbi megalkuvó kokettálás, amit még egyszer meg lehetne bocsátani az elkövetőknek!
Arra kellene először választ adni, hogy emberi jövőképet vagy pedig egy hitevesztett, liberális, haszonelvű és anyagias világot akarunk-e gyermekeinkre hagyni! És ha nincs jó alternatíva, akkor mi a kisebbik rossz… Mert az életminőséget nem az anyagi jólét határozza meg elsőrendűen, hanem a lelki egyensúly: családunk és népünk lelki békéje és biztonsága. Ha most ki merjük mondani ennek érdekében azt, amit már régen ki kellett volna nem csupán kérve, hanem követelve is, akkor négy év múlva már jóval előbbre leszünk!!! S ha nem, akkor az idén sem, de legközelebb még kevésbé lesz bármire is esélyünk!
TALÁN MÉG NEM KÉSŐ JÓ IRÁNYBA FORDÍTANI A KOCSI RÚDJÁT!
Mihályi Molnár László
Korábbi részek: