A múlt hónapban azon tanakodtunk a barátnőmmel, hogy milyen filmet is nézzünk este. A nagy keresésben rátaláltam az Anthropoid című, angol-cseh-francia 115 perces háborús filmdrámára, melyet 2016-ban készítettek. Azt persze csak utólag tudtam meg, hogy a csehek is közreműködtek a filmben, s bár ismerős volt az film címe, nem esett le a tantusz, hogy miről is lesz szó.

Az Anthropoid hadművelet az egyesült királysági és – az akkor éppen újra nem létező – Csehszlovákiából származó ellenállók közös akciója volt a II. világháborúban. A merénylet célja pedig Reinhard Heydrich meggyilkolása volt. Ő volt holokauszt kitervelője, SS-Obergruppenführer, s többek között 1941-től a Cseh–Morva Protektorátus protektorhelyettese és ügyvezető protektora. A merényletet 1942. május 27-én követték el Prágában, a Cseh–Morva Protektorátus ügyvezető protektora június 4-én halt bele sérüléseibe, így Heydrich volt a legmagasabb rangú náci tisztségviselő, akit az ellenállók meggyilkoltak a háborúban.

De kik is voltak ezek az ellenállók? Ján Kubiš és Jozef Gabčík. Igen, gondolom a Kedves Olvasónak is ismerősen cseng Gabčík neve. A Palosnyán született katona 1939-ig egy zsolnai vegyi üzemben dolgozott, Lengyelországba, majd Franciaországba került, ahol tagja lett egy emigráns csehszlovák alakulatnak. Majd Nagy-Britanniába került, ahol ejtőernyős- és kémkiképzést kapott. 1941. decemberében éjszaka ledobták az akkori Cseh–Morva Protektorátus területére, s ezzel megkezdődött az Anthropoid hadművelet.  A sikeres merénylet után Gabčík, Kubiš és további öt ejtőernyős elbújt a prágai Szt. Cirill és Metód templomban, de nem sokáig élvezhették a templom védelmét, mert egy másik ejtőernyős, Karel Čurda elárulta őket, így június 18-án reggel 4 óra 15-kor 360 Gestapo- és SS-tag vette körül a templomot, majd tört be oda, ahol hosszú harcok után mindenki, így Jozef Gabčik is életét vesztette, mert a fogság helyett az öngyilkosságot választották.

Kérdezheti a Kedves Olvasó, hogy miért írok én egy Zsolna melletti kis falucskában született szlovák katonáról, akit egyébként a Csehszlovák emigráns kormány képzett ki, ráadásul Edvard Beneš ötlete alapján.

Nos azért, mert bár én nem vagyok a gyilkosság, a merényletek és a megtorlások híve – teszem gyorsan hozzá, hogy békeidőben –, de Jozef Gabčik mégiscsak az egyetlen olyan magas tisztséget betöltő náci tiszt elleni merénylet kulcsfigurája volt, ami sikeresen, azaz az illető halálával végződött. (Még akkor is, hogy sokáig úgy tűnt, sikertelen lesz, ugyanis Gabčik fegyvere a lövés pillanatban felmondta a szolgálatot, így Heydrichet nem az ő fegyvere, hanem Kubiš gránátja sebesítette meg.)

S lám, a szlovák nép annyira volt büszke hősére, annyira értékelte, hogy egy Duna menti színmagyar falu, Bős szlovák nevét (Beš) vette el, hogy ráerőltesse a merényletben résztvevő Gabčik nevét. 1948. június 11-én látott ugyanis napvilágot a szlovák belügyi megbízott, Daniel Okáli A-311/16-II/3-1948 számú rendelete, amely több mint 700 ősi települést nevezett át Felvidék déli részén. Ez a rendelet volt az egyik utolsó durva magyarellenes rendelet, miután szovjet nyomásra enyhülni kezdett a csehszlovák kisebbség-ellenes politika. Okáli azelőtt a Budapesten működő Csehszlovák Áttelepítési Bizottság vezetője volt, baloldali, kommunista eszméket valló, magát értelmiséginek nevező figura, aki a háború előtt egy ideig ügyvédi segéd-fogalmazóként ténykedett Érsekújvárott.

De oké, a kommunizmusnak több ekkora, sőt nagyobb bűne is van, mint az ősi magyar települések szlovák neveinek hasra csapva történő megváltoztatása. Igen ám, de ugye volt olyan, hogy 1989, meg olyan, hogy rendszerváltoztatás, azaz a kommunista diktatúrából a demokráciába történő átmenet, ahol elvileg elhatárolódtak a kommunizmus mocskától. De ugye csak elvileg, hiszen a kommunista párttagok, a kommunista titkosszolgálat, az STB emberei, szinte egytől egyig beépültek az új rendszerbe és a pártokba, s váltak véresszájú moszkovitákból, européer demokratákká. De valószínűleg nemcsak ezért történhetett meg az a gyalázat, hogy magyar településeink neveit, mint Cseklész, Bős, Úszor, Párkány, Ógyalla, Nagyszarva, Gúta, Pered s így tovább.

S kérdezem én, hol voltak a „rendszerváltó demokratikus erők“, hol volt az 1998-ban egyesült magyar párt, s hol van ma az egyesülni kívánó magyar pártok programja, az, hogy mi mentén kívánnak egyesülni és, hol van belőlük az a pont, hogy változtassák vissza az 1948-as belügyminisztériumi rendelet által elkorcsosított 700 dél-felvidéki települést?

(Persze tudjuk, hogy az illető települések próbálkoztak népszavazással, legutóbb például Pered, de az akkori mindenható belügyér, Robert Kaliňák szerint a Pered túl magyar volt, így – már bocsánat – lesz@rta, hogy perediek hogy döntöttek.)

A film egyébként egész jó, nézhető, a port.hu-n, nyolcas értékelést kapott, s olyan színészek játszanak benne, mint Cillian Murphy, Jamie Dornan vagy Tobie Jones.

Ez a cikk pedig azért íródott, hogy rámutasson arra, hogy az ebben az országban élő többségi nemzet minden magyar hősünket elszlovákosít, csak hogy kérkedjen vele, de akire meg tényleg büszke lehetne, annak a nevét hagyja, hogy egy magyar város szlovák verziójaként éktelenkedjen, kommunista maradványként.

Ja és azért is, hogy az említett települések harcolják ki 2022-ben településneveik számára a népszavazás lehetőségét.

Méry János

Nyomtatásban megjelent a Csallóköz hetilapban